NB I: a hó, a gól, a remény – párhuzamos interjú Boubacar Traoréval és Junior Tallóval

– Kis különbséggel fél évvel ezelőtt érkeztek magyar klubjukhoz, a Budapest Honvédhoz, illetve az Újpest FC-hez: hogyan érzik magukat csapatuknál?
Boubacar Traoré: – Remekül! Már beilleszkedtem, barátokra leltem. Kezdetben akadtak kisebb nehézségek a nyelvi, kulturális és vallási különbségek miatt, de szerencsére hamar sikerült megtalálnom a közös hangot. A csapattársaimmal és a szakmai stábbal angolul beszélgetek, egy kivétellel, a belga Mohamed Mezgranival franciául. A magyar nyelv nagyon nehéz, megtanultam néhány szót és labdarúgással kapcsolatos szakkifejezést, és igyekszem elsajátítani még többet.
Junior Tallo: – Én is nagyszerűen érzem magam, Budapest gyönyörű, azonban a járványügyi korlátozások miatt keveset láttam még a városból. A magyar ételeket sem tudtam megkóstolni, mivel éttermekbe nem lehet járni, így magamra főzök otthon. Habár először vagyok Magyarországon, Loic Negót és Lyes Hourit régóta ismerem, tőlük is kértem tanácsot, mielőtt ide szerződtem.

– Az első európai klubjukban légióskodnak, vagy már korábbról is ismerik a kontinens futballját?
B. T.: – Tavaly február végétől néhány hónapot Franciaországban töltöttem, ott is edzettem, azonban a kijárási tilalom miatt tulajdonképpen egy lakásban éltem bezárva. Vagyis valóban Magyarország az első olyan európai ország, ahol normálisan élek, láthatom a várost, megismerhetek embereket, már amennyire ezt a járványügyi korlátozások engedik. Ami érdekes, hogy először Budapesten tapasztaltam meg a téli évszakot. Borzasztó hideg van. Sőt, életemben először havat is Magyarországon láttam. Ugyanakkor igyekszem alkalmazkodni, szóltak előre, felkészültem, vettem meleg ruhákat. Nekem a futball a legfontosabb, a lehető legtöbbet szeretném kihozni a pályafutásomból, távlati célom a Premier League-szereplés. Igen, szeretném magam kipróbálni a legmagasabb szinten is.
J. T.: – Budapesten egyedül vagyok. A feleségem és a négyéves kisfiam, Shad Junior Belgiumban él, telefonon tartjuk a kapcsolatot, de januárban a felkészülési időszakban eljöttek meglátogatni, tíz napot töltöttek itt, először voltak Magyarországon, nagyon tetszett nekik Budapest, engem pedig pozitív energiával töltött fel az együttlét. Nehéz így, a család nélkül… Az édesanyám és a fiútestvérem Franciaországban lakik. A futball sok mindenért kárpótol, jó bajnokságnak tartom a magyart, sok gól születik, remek labdarúgók lépnek itt pályára. Nem játszottam sokat a francia másodosztályban, de azt elmondhatom, az NB I színvonala kicsit magasabb. A Ferencváros és a Fehérvár a francia élvonalban is megállná a helyét, amit a nemzetközi kupaszereplés is alátámaszt.

– Ha már a célok szóba kerültek: válogatott kerettagként normál élethelyzetben már az Afrika-kupán szerepelhetnének. Milyen terveik vannak a nemzeti csapattal?
B. T.: – Megteszek mindent, hogy a mali válogatottban futballozhassak. Ha sok játéklehetőséget kapok a Honvédnál, gólokat is szerzek, s a bajnokságban is minél előrébb végzünk, nőhet az esélyem, hogy felfigyel rám a szövetségi kapitány. Remélem, ebben az évben ez összejön, jövőre nagyon szeretnék játszani az Afrika-kupán.
J. T.: – Még 1992-ben a nagybátyám, Saint-Joseph Gadji-Celi a tornagyőztes Elefántcsontpart csapatkapitányaként emelhette fel az Afrika-kupa-trófeát, majd 2015-ben én is kupagyőztes voltam, és azóta is folyamatosan tartom a kapcsolatot a válogatott szakmai stábjával, ugyanakkor régóta nem kaptam meghívót, az új generáció tagjaira számítanak a nemzeti csapatban. Két hónappal ezelőtt beszéltem a szövetségi kapitánnyal, Patrice Beaumelle-lel, ő elmondta, továbbra is nyitva az ajtó előttem, dolgozom a visszatérésért, s ha jövőre megrendezik az Afrika-kupát, szívesen játszanék is a tornán.

– A Honvédnál és az Újpestnél is edzőváltás volt a tavaszi bajnoki folytatás előtt: hogyan élték meg, milyen a munka Pisont Istvánnal, illetve Michael Oenninggel?
B. T.: – Amikor megérkeztem a klubhoz, rengeteget beszélgettünk Pisont Istvánnal, aki akkor a szakmai stáb egyik tagja volt. Vezetőedzőként is kiváló vele a munka, bizalmat ad nekem, folyamatosan inspirál.
J. T.: – Az előző trénerrel, Predrag Rogannal értünk el jó eredményeket is, az irányítása alatti utolsó öt mérkőzésen csak egyszer kaptunk ki a két győzelem és két döntetlen mellett. Michael Oenning jó edző, új munkamódszert alkalmaz, az edzések kiváló hangulatban telnek, de kicsit kemények nekem, főleg az ünnepek után, viszont alkalmazkodom ehhez, és minden rendben lesz. Igyekszünk elsajátítani a vezetőedző elképzeléseit, és általa jó irányba haladni.

– Hová juthat a Honvéd, illetve az Újpest a bajnokságban?
B. T.: – A tabella tetejét leszámítva nagyon éles versenyhelyzet van, és mondani sem kell, a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni, ehhez gólokkal és jó játékkal szeretnék hozzájárulni. A Honvédnál a szurkolók nagyon hiányoznak… Korábban a CA Bizertin légiósa voltam, s ha kérdeznek a tunéziai és a magyar futball közötti különbségről, azt mondom, az NB I-ben a meccshangulat magával ragadó. A pályák minősége is sokkal jobb, mint Tunéziában, könnyebben lehet kezelni a labdát, és jobban lehet érvényesíteni a technikai kvalitásokat – szóval ezért is kell nekünk, játékosoknak bizonyítani, és lehetőség szerint minél többször győzni.
J. T.: – Egyelőre nem úgy áll az Újpest a bajnoki tabellán, ahogyan azt előzetesen célul tűzték ki elénk a klubnál. Szereztem gólokat, de nem az egyéni produkció, hanem a csapat teljesítménye a fontos. Nehéz helyzetben vagyunk, a hagyományait tekintve az Újpestnek előrébb kellene állnia, de mi továbbra is a nemzetközi kupaindulást jelentő helyért harcolunk. Mást nem ígérhetek, mint azt, hogy minél több meccset szeretnénk megnyerni, és keményen dolgozunk azért, hogy feljebb lépjünk.