A vándorlás ellenére legszebb éveit az MTK-nál töltötte Szabó Péter

Kén utcai fiúként a szomszédos Erzsébetfalván ismerkedett meg az egyesületi futballal, jobbösszekötőt játszott a helyi ESC-ben. A csapat csakhamar beolvadt az ETC-be, és ő nem akart az övéivel tartani, inkább az MTK-hoz kérte átigazolását, de az utolsó éjjel leitatták, így – eléggé kapatosan – visszatáncolt (a szabályok ezt megengedték). „Még egy évet ott ragadtam az ETC-ben” – elevenítette fel utóbb a történteket Szabó Péter (1897–1963), labdarúgóberkekben Petár, aki végül 1915 nyarán került a Hungária útra.

Nem bánta meg, dehogy bánta, hogy tizenkét hónapot késett. Pályafutása legszebb éveit töltötte el az MTK-nál, ahol már a másik oldalon, balszélsőként számítottak rá. Az első világháborúban nem kellett harcolnia, mivel felmentették a katonai szolgálat alól. De nem csak ő úszta meg a frontszolgálatot klubjában – voltak még néhányan. 1918-ban így festett az MTK támadóötöse: Braun József, Konrád II Kálmán, Schaffer Alfréd, Schlosser Imre, Szabó Péter. Csak Slózinak kellett angyalbőrbe bújnia a kvintett tagjai közül. Extra szerencse, hogy Jimmy Hogan volt akkoriban (1916–1919) az MTK edzője, akitől annyit tanulhattak, mint mástól tíz-tizenöt év alatt összesen – Hogan életre szóló munícióval látta el Petárékat.

Szabó a válogatottba is bekerült a háború alatt. Tucatnyi szereplése közül 11 esett a nagy fegyverropogás idejére, amivel az egyik legfoglalkoztatottabb válogatott lett – nála többször csak Schlosser Imre (18; csupán 1916. május 7-én hiányzott), Kertész II Vilmos (17) és Schaffer Spéci (14) képviselte a nemzeti színeket a háborús meccseken. Szabó Petár utoljára a Tanácsköztársaság idején lépett pályára a válogatottban, majd vándorbotot fogott. Így írt erről a Sporthírlap 1926. március 9-én:      „Az első vándorok közül való volt, akik a kommün és a román megszállás utáni rettenetes időkben rövid ideig sem bírta ki Budapesten. Mikor az MTK 1919-i emlékezetes nyári túrájáról hazatért, Szabó már csak négy napot töltött Budapesten, aztán vonatra ült, ment vissza Bécsbe. Három hónapot töltött itt, mikor elkerült Nürnbergbe Schaffer csapatához. Egy esztendőt futballozott itt, segített Nürnbergnek megnyerni az első német bajnokságot, azután Frankfurtba az Eintrachthoz vezette az útja.”

Bécsben Ging József, Platkó Ferenc, Kollár Zoltán és a BAK-os Pollák társaságában játszott a WAF-ban, a korszak legjobb német csapatának számító 1. FC Nürnberget 1919 októbere és 1920 szeptembere között erősítette. Az 1920 tavaszán megnyert délnémet bajnoki címet még Schafferrel vívta ki, júniusban viszont már csak ő nürnbergi, amikor német bajnok lesz a Nürnberg (2:0 a Fürth elleni fináléban, a második gól Szabó nevéhez fűződik) – a nagy Spéci ekkor már Bázelben kergeti őrületbe a védőket. Az Eintrachtban 1920 és 1923 között futballozott Petár, a hiányos statisztikák szerint minimum 42 tétmérkőzésen legkevesebb 23 gól volt a mérlege. Hogy játszott-e az SC Zwickauban (1923. ősz), meglehetősen kétséges, az viszont biztos, hogy 1923 legvége és 1926 nyara között a Wacker München volt a csapata, itt az utolsó hónapokban Schaffer keze alatt szerepelt. Érdekesség: a Wackerban két évig felváltva játszott a center és a balösszekötő helyén.

„Itthon maradni? Megvallom, nagy kedvem volna. De az életem úgy alakult, hogy most már csak a sport köt Budapesthez. Pedig szeretem ezt a várost, és ha mód lett volna, már régen itt lennék. A szabadságom (március) 12-én lejár, de lehet, hogy sokkal hosszabbra fog nyúlni ez. Odakint nekifogtam tanulni, hogy gépészmérnök legyek, de nem sikerült végeznem. Gépkereskedő maradtam. Tárgyalunk az MTK-val, s ha kínálkozik valami jó megoldás, itthon maradok”  – fogalmazott a szabadsága idejére hazalátogató Szabó a már idézett 1926-os Sporthírlap-cikkben. Édesanyja és édesapja akkor már nem élt, 1919-es kivándorlása óta   „csaknem minden kapcsolata elszakadt Budapesttel”.

Bár egyes internetes források szerint ezután a Chemnitzer BC-ben, majd a Planitzer SC-ben rúgta a labdát, sokkal valószínűbb, hogy másfelé vezetett az útja. Sporthírlap, 1926. december 2.:   „A müncheni ligacsoportban az első két helyet a DSV, illetve a Teutonia foglalja el. Az előbbit Schaffer trenírozza, míg az utóbbinál Szabó Péter működik.”   (Ekkor már hivatásos tréner, a hónap végén ugyanis törzskönyvet kapott a Magyar Tréner Kollégiumtól.) A korabeli magyar sportsajtó a folytatásban először arról adott hírt, hogy  „Szabó »Petár«, az MTK volt többszörös válogatott balszélsője, néhány heti szabadságra Ulmból Pestre érkezett”, majd pedig arról, hogy  „Szabó Péter (...) Frankfurtban játszik”.      És még mindig csak 1927-et írtunk.

A következő években megfordult a Schwaben Ulmnál, a Borussia Neunkirchennél, a frankfurti Germaniánál és a Rot-Weiss Frankfurtnál is. Hitler 1933-as hatalomra jutását követően a svájci Nordstern Baselhez szerződött, amelyet évekig trenírozott. 1937-ben újabb kalandba vágott bele.      „Szabó Petár a közeli napokban már útnak is indul, hogy elfoglalja új állomáshelyét. Egyelőre csak háromhónapos szerződést írt alá” a Galatasarayjal, számolt be róla a Sporthírlap 1937. április 3-án. A három hónapból aztán több mint egy év lett, a törökök ugyanis hosszabbítottak vele, miután bajnoki ezüstérmet nyert az újjászervezett, fiatal Galatával.

1938-ban rövid időre hazatért. A Bocskait választotta, és mivel a szerződtetésénél kikötötte, hogy csak az őszi idényre vállalja el a gárda edzéseinek irányítását, a tél közeledtével már el is hagyta a debrecenieket. A következő év elején arról cikkeztek, hogy a DiMÁVAG-hoz készül, de lehet, hogy visszamegy a Bocskaihoz. Aztán 1939. március végén jött a fordulat: Szabó Petár a Ruch Chorzów edzője lett. A lengyelországi működése sem tartott sokáig, 1939. szeptember 1-jén ugyanis a német hadsereg megtámadta Lengyelországot, és Szabó nem tudta folytatni a munkát.

Mitrovits Miklós történész, polonista a következő részletekkel szolgált lapunknak: „A lengyel bajnokság szeptember elsején félbeszakadt, de Petár már augusztusban itthon volt, és nem is ment vissza a háború miatt. A magyar diplomácia már tudta, hogy a németek meg fogják támadni Lengyelországot, ezért igyekeztek az ott dolgozó magyarokat hazaküldeni harminckilenc nyarán. Fogl II Károly is hazajött Poznanból, meg is jelent az ottani sportlapban, hogy azért nem volt jelen együttese, a Warta meccsén, mert az útlevelét intézte Varsóban. Szabó előtt is egy magyar, a Fogl fiúk, a»gát«bátyja, István volt a Ruch edzője, akivel a chorzówiak bajnokok lettek harmincnyolcban. Petárral is az élen álltak harminckilencben, de még nem nyerték meg a bajnokságot, amikor félbeszakadt – bár jó eséllyel megnyerték volna.”

S hova vezetett az útja Petárnak? Vissza Németországba...