MTK: Németországba ajánlják az északmacedón támadót

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 18:44
null
Miovszki nyolc mérkőzésen négyszer talált be az NB I-ben (Fotó: Török Attila)
Szasa Csirics, a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Bundesliga 2.) szereplő Nürnberg északmacedón legendája a klub figyelmébe ajánlotta honfitársát, az MTK-t erősíti Bojan Miovszkit – írja a Bild.


A 22 éves Miovszki tavaly nyáron igazolt az MTK-hoz, amelyben a 2021–2022-es idényben kilenc tétmérkőzésen hat gólt szerzett. Jó játékával felhívta magára a figyelmet, október 8-án bemutatkozott az északmacedón válogatottban a liechtensteini vendégségben, három nappal később pedig Németország ellen is pályára lépett.

Szasa CsiricS méltatta Miovszki technikáját, aki annak is köszönheti azt, hogy fiatalon futsalozott. A Nürnberg klublegendája szerint honfitársának mindene megvan, amire egy modern csatárnak szüksége lehet.

„Természetes, hogy a tehetséges játékosok a Bundesligába akarnak igazolni, azonban mondtam neki, nem jó azonnal a legmagasabbra törni. A Bundesliga másodosztálya tökéletes lépés lenne számára, lehetőleg egy olyan klubnál, ahol nagyok az ambíciók” – mondta el a Nürnberget két ízben is erősítő Csirics.

A Nürnberg kilenc fordulót követően az 5. helyen áll a német második vonalban.

Miovszkinak 2023 nyaráig van szerződése az MTK-val.

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
23 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 09:47

Grzelak: Szeretnék tovább dolgozni Újpesten; Szabó: Még ismerkedem a csapattal

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 09:01
Ezek is érdekelhetik