Harmincezer néző.
Ennyien zsúfolódtak össze az 1975–1976-os bajnokság utolsó előtti fordulójában a döntővel felérő mérkőzésre, amelyet az Üllői úton a legutóbb 1968-ban aranyérmet szerző Ferencváros vívott a Videotonnal, amely éppen abban a '68-as idényben szerepelt először az élvonalban. A rangadóhoz úgy érkeztek meg a felek, hogy az FTC két ponttal vezetett, vagyis a fehérváriaknak mindenképpen nyerniük kellett volna a szerda délután is zsúfolt stadionban, mert csak így halászhatta volna el az aranyérmet a zöld-fehérek elől.
A Vidi fennállása legnagyobb sikere és legfontosabb mérkőzése előtt állt, mégis talán a legfájdalmasabb emlék kerekedett belőle, az est piros-kék főszereplői manapság is indulatosak lesznek, ha az akkor történtekre visszaemlékeznek, hiszen úgy érzik, elcsalták a bajnoki címet.
A Kovács Ferenc által remekül összerakott Videoton dominált az összecsapás első félidejében, jobban játszott a házigazdánál, egyáltalán nem számított meglepetésnek, hogy a vezetést is megszerezte. A Népsport másnap így számolt be Szalmásy Tamás találatáról: „A 29. percben egy formás Videoton-támadás végén Karsai a középen helyezkedő Szalmásyhoz gurította a labdát, az apró termetű csatár maga elé tette, Bálint késlekedett a közbelépéssel, s mire felocsúdott, Szalmásy 17 méterről, közepes erővel elrúgott labdája laposan a jobb sarokba csapódott.”
1976. június 9. FTC–VIDEOTON 1–1 (0–1) Budapest, Üllői út, 30 ezer néző. Vezette: Müncz (Kuti, Tapolczay) Ferencváros: Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó F., Magyar I. Edző: Dalnoki Jenő Videoton: Kovács L. – Végh, Baranyi, Fejes, Nagy III (Czeczeli, 87.) – Kovács J., Csongrádi, Nagy II – Májer, Karsai, Szalmásy (Wollek, 90.). Edző: Kovács Ferenc Gólszerző: Szalmásy (29.), Pusztai (79.) Kiállítva: Májer (65.) Szögletarány: 15:3 (9:2) |
A Ferencváros megpróbált ritmust váltani, de nem talált fogást a veszélyesen futballozó piros-kékeken, akik növelhették volna az előnyüket, ám Kovács József szabályosnak tűnő gólját Müncz György játékvezető érvénytelenítette. A fordulópontot a 65. perc hozta el: egy szabadrúgásnál Májer Lajos elrúgta a labdát, amiért a bíró kiállította. A szigorú ítélet még nem lett volna döntő, ha nem sokkal később Ebedli Zoltán hasonló tettééért szintén piros lapot kap… A 79. percben góllá érett a ferencvárosi fölény, egy kavarodás végén Pusztai László egyenlített, a zöld-fehérek pedig az utolsó fordulóra úgy utaztak, hogy elég egy pontot szerezniük Zalaegerszegen, és máris bajnokok.
Az arany sorsa a visszaemlékezések szerint nem a pályán dőlt el. Az összecsapás vezetésére eredetileg a világ akkori egyik legjobb játékvezetője, Palotai Károly volt kijelölve, de néhány nappal később változott a küldés, és Müncz dirigálhatott. Az FTC akkori védője, Juhász István több helyen nyilatkozta, hogy azon a tavaszon több mérkőzést is megvettek, ezt a játékosok dobták össze, neki negyvenezer forintjába került a bajnoki aranyérem. Természetesen a Vidi elleni rangadó nem volt bunda, csak éppen a bíró nyúlt bele gyalázatosan, de erről a főszereplők is sokat meséltek Posch Ede Félistenek című könyvében.
„Muszáj az Üllői úti meccsről beszélnünk? Hát jó, bár életem legfájdalmasabb emléke – idézi a kötet Karsai Lászlót, a Videoton akkori válogatott karmesterét. – Jobbak voltunk, ország-világ láthatta, mégis 1–1, nekünk vereséggel felérő döntetlen lett a vége. Müncz 1–0-nál nem adta meg Kovács Józsi teljesen szabályos gólját, minden ok nélkül kiállította Májert, és tetejébe szegény Pusztai Laci a hajrában egyenlített. (...) Úgy bőgtünk az öltözőben, ahogy csak a gyerekek szoktak, ha valami rettenetes igazságtalanság éri őket.”
A piros-kékek másik válogatott játékosa, a Müncz által meg nem adott második gól szerzője, Kovács József ugyanúgy Posch Ede könyvében idézte fel a meccs után történteket.
„Siralomházi hangulat uralkodott az öltözőben... Nem szégyen, sírtunk, mint a kisgyerekek. S akkor beállított Kutas István, az MLSZ akkori elnöke. Úgy kezdte, hogy ne szomorkodjatok, hiszen megtettetek minden tőletek telhetőt a sikerért, de végül valamiféle suta gratuláció lett belőle. Ami majdnem úgy hangzott, hogy nem baj, azért az ezüstérem is szépen csillog. Na, csak ez hiányzott! Mintha olajat öntöttek volna a tűzre, csaknem felrobbant az öltöző, óriási ribillió kerekedett! Elhangzott néhány olyan keresetlen megjegyzés, amelyet Kutas aligha tűzött a kalapja mellé. Amúgy sem kedveltük, hiszen az ő nevéhez fűződött az a követelményrendszer, amit őszintén utált százból legkevesebb kilencvenkilenc futballista, de ez végképp betett neki. Nem emlékszem, hogyan ment ki az öltözőből, csak arra, hogy egy pillanat alatt eltűnt a szemünk elől.”
A fehérvári játékosok tisztában voltak vele, mi a dörgés, és hogy elszállt a hajó. Hiába ment az FTC az otthonában veszélyes Zalaegerszeghez az utolsó fordulóban, a lényegi kérdés már a meccs előtt eldőlt. A fehérváriaktól Kovács Ferenc felhívta a záró összecsapás előtt egerszegi kollégáját, Szőcs Jánost, hogy próbálja ösztönözni a játékosait, de a ZTE mestere csak annyit mondott: „Sajnálom, Feri, de a fiúk megegyeztek már a fradistákkal.” Kovács Ferenc azt is elmondta egy interjújában, hogy 75 ezer forintba került az FTC-nek az utolsó összecsapás.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Vidi sem tisztességes körülmények között nyert Szegeden, de a végeredmény szempontjából ez másodlagosnak számított, Karsai így emlékezett vissza a történtekre: „Azért megpróbáltuk a lehetetlent, hátha csoda történik Zalaegerszegen. Összedobtuk az 1600 forintos meccsprémiumunkat és átadtam a Szegednek, biztos, ami biztos. Talán ez volt az egyetlen igazi bunda, amire emlékszem, hiszen máskor legfeljebb oda-vissza döntetleneket csináltunk. Pfű, így is milyen nehéz volt! Nagy Béla adott két olyan nevetséges tizenegyest a Szeged javára, hogy a nézők a hasukat fogták a röhögéstől, de azért csak győztünk valahogy 4–2-re. Persze a Fradit sem kellett félteni, nyert 3–0-ra.”
Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, azonban az 1976-os történések azóta is élénken, fájdalmasan élnek a Videoton akkori játékosaiban, szurkolóiban is. A kis vidéki csapat felérhetett volna a csúcsra 35 évvel a klub alapítása után, és a legfontosabb pillanatban kirúgták alóla a széket. A legtöbb esetben a döntetlen az Üllői úton csodálatos eredmény a vendégcsapatnak, ebben a helyzetben viszont nemcsak vereséggel, kisebb tragédiával is felért. A Vidinek pedig még 35 évet kellett várnia az első bajnoki címére.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 6-i lapszámában jelent meg.)