Labdarúgás: Dunai Ede szívszorító története Kolár Endréről

Ötvenkét éves, látta egyáltalán futballozni az édesapját?
Hogyne, testközelből – mondta Dunai Ede, az ugyancsak korábbi lila-fehér labdarúgó, Dunai III Ede fia. – Az Újpest-ifiben játszottam, a Megyeri úton és a kettős rangadókon számos alkalommal voltam labdaszedő. Az utolsó két bajnoksága, a hetvennyolcas és a hetvenkilences „megvan”. Amikor már a Volánban játszott, szinte minden meccsén ott voltam Rákoscsabán.

Ön kikkel futballozott együtt Újpesten?
Például Urbán Flóriánnal és a kilencvenes bajnokcsapatból Balogh Istvánnal.

Édesapja révén nyilván a lila-fehérekhez van „bekötve”.
Abszolút! Van egy kép az 1972-es Labdarúgásban, együtt vagyunk a családdal, én kétévesen.

Mikor kezdett el írással foglalkozni?
Amikor olyan cégnél dolgoztam, amelynél többek között reklámszövegeket is kellett írnom. Sokrétű feladatom volt, de nem minden állt hozzám közel. Viszont sokat interneteztem, és egy-egy újpesti legendával kapcsolatban zömmel ugyanazt olvastam, s szerettem volna személyes részletekkel is kiegészíteni. Amikor elhunyt Fekete László, róla is sablonszövegeket írtak. Édesapám révén nagyon sok újpesti labdarúgót ismertem személyesen, ugyanazon a lakótelepen laktunk, összejártunk. Motivált, hogy írjak róluk egy-egy jó sztorit. A közösségi médiában pozitív visszajelzéseket kaptam. Aztán jött Fazekas László születésnapja, nem is kellett utánaolvasnom, sokat tudtam róla.

Hogyan lett ebből az első könyv?
Megkeresett egy kiadó, írjak meg tíz-húsz történetet hosszabban. Belevágtam, ebből született a „11 újpesti legenda”. Biztattak a folytatásra, és a Szusza Ferenc- és Zsengellér Gyula-féle együttesről, majd a Baróti Lajos által a hatvanas-hetvenes években irányított csapatról publikáltam.

A Törőcsik Andrásról írt két könyve szinte evidencia, de hogyan került a képbe a kiváló kapus, Tóth Zoltán?
Amikor már kint élt az Egyesült Államokban, akkor is sokat beszéltünk telefonon, ismertem az életét.

Bizonyos szempontból az áttörést a Schumann Péterről szóló könyve jelentette. Miért?
Mindannyian tudjuk, mi történt vele, ezt írtam meg az „Egy megcsonkított élet” című könyvemben. Ugyanakkor elkeserített, hogy az idősek otthonában nem éppen fejedelmi körülmények között él. Elhatároztam, hogy a könyvért befolyó összegből támogatom. Ott tartunk, hogy másfél év telt el a kiadás óta, és időről időre tudok vinni ezt-azt.

Kanyarodjunk a tragikus sorsú Kolár Endréhez. Ő hogyan került képbe?
Baráti körben gyakran felvetődött a kérdés: mi lett ezzel vagy azzal a játékossal? Kolár Bandi is közéjük tartozott. A futballt követően versenyszerűen sznúkereztem – talán elmondhatom, hogy négyszeres magyar bajnok, tízszeres ranglistavezető, Közép- és Kelet-Európa egyik legjobbja voltam –, s egy alkalommal Helsinkibe utaztam versenyre, s mit ad isten, Ferihegyen találkoztam Bandi ott élő feleségével, Évával, akit meglátogattam. Igaz, már elváltak, de akkor még semmi gond sem volt Endrével. Aztán amikor hírt kaptunk arról, hogy elhunyt, eszembe jutott, meg kellene keresnem a volt nejét. Tóth József felesége segített, kiderült, már Karcagon él.

Innentől kezdve egy szívszaggatóan fájó történet bontakozik ki a decemberben megjelent „Idegen földbe temetve” című könyvében.
Igen, Bandi minden gondját volt feleségével osztotta meg e-mailen.

Oszlassunk el egy félreértést: Kolár Endre nem bűnözőként távozott a Fülöp-szigetekre.
Egy ingatlanokkal foglalkozó vállalkozás azzal csábította magához, hogy a nevével még jobb üzleteket köthetnek. Társai olyan ingatlanokat is eladásra kínáltak, amelyek nem léteztek… Bandinak aláírási joga volt a cégben, amikor lebuktak, ő is előzetes letartóztatásba került. Miután kijött, hangoztatta, ő többet már csak azért sem megy vissza, mert ártatlan, inkább külföldre utazik. Azt tanácsolták neki, olyan országba menjen, amellyel nincs kiadatási egyezmény, így választotta a Fülöp-szigeteket. Azt mondta, amíg az ügyvédei nem tisztázzák, ott marad.

Mikortól kezdve fordult rosszabbra a sorsa?
Cebuban volt egy büfészerűsége, de 2012-ben a földrengés elpusztította. Ez nagyon megviselte, az anyagi helyzete is megrendült.

A levelei tulajdonképpen segélykiáltások voltak?
Igen. Bandinak nem – vagy nem csak – Évához kellett volna fordulnia, hanem a nyilvánossághoz. A stressz megviselte, magas lett a vérnyomása, egyre rosszabbul volt, halálának okaként végül hivatalosan agyvérzést jelöltek meg. Rendkívül legyengült állapotba került, egy nyomortelepen lakott, szinte hajléktalanként. Azt írta utolsó e-mailjei egyikében, hogy öt napig nem evett, a „lakhelyétől” alig száz méterre eső bankautomatához menve többször elesett, annyira elhagyta az ereje. Kint egy orvos felírt neki gyógyszert azzal, ha nem szedi be, meghal. Erre a gyógyszerre sem volt pénze. Halála dátumát is homály fedte: 2014. április 16. szerepel, holott már kilencedikén eltávozott. Az már csak a sors fintora, hogy halála után jogilag is tisztázódott az ártatlansága.

Azzal a szándékkal írta meg a könyvet, hogy ilyen eset többé ne forduljon elő?
Mondhatni, bár tudom, az ilyen és ehhez hasonló történetek végét előre nem lehet látni. Egy biztos: ha tudunk Kolár Endre vesszőfutásáról, az élete nem fordul tragédiába. Azt is tudni kell, ő magyar, mi több, újpesti földben szeretett volna nyugodni. A Schumann-példán felbátorodva elhatároztam, a könyvért befolyó összeget a maradványai hazaszállítására fordítjuk. Külön öröm, hogy egy újpesti érzelmű vállalkozó is úgy érezte, segítenie kell, így összejött a cirka négymillió forint, amelyből a hazahozatal megoldható.

Tettek már konkrét lépéseket?
Igen, a kinti attaséval felvettük a kapcsolatot, érdemi lépéseket akkor tehetünk, amikor mérséklődik a Covid-járvány.