„Szívem szerint azt mondanám, nagyon sok minden változott a pályám kezdete óta – és ez így is van. Hiszen amikor kezdő edző voltam, egészen más módszertan mellett dolgoztunk, egészen más lehetőségeink voltak. S itt nem csak az infrastruktúrára gondolok, amely Magyarországon ma már minden tekintetben a nemzetközi szintet jelenti. Itt elsősorban a szakmai tartalmat értem. Azt is el kell mondanom, hogy az akkori időkben, azok a szakemberek is, akik a kezdő edzői évemben velünk voltak, kollégáim voltak, a legjobbat akarták. Úgyhogy nagyon nehéz összehasonlítani” – mondta a Sportrádióban a jelenleg az FTC utánpótlás szakmai igazgatójaként dolgozó Kiss Baranyi Sándor, aki immár 31 éve foglalkozik a fiatalokkal, pályafutása során pedig testnevelő tanári munkától kezdve egészen a Magyar Labdarúgó-szövetségig eljutva több pozícióban bizonyított.
Hozzátette, a 2010 óta a labdarúgásba áramló támogatások az edzőképzésnek is jót tettek, ezzel együtt még mindig nincs elegendő jó edző hazánkban. „Merthogy hála istennek a futballba bevont gyerekek száma is megnőtt az elmúlt években. Akkor lehetnénk elégedettek, ha a gyermekeknek lakóhelytől és szociális háttértől függetlenül minden szinten megfelelően felkészült edzőik lennének – azért ebben a tekintetben még lenne hova tovább fejlődnünk.”
Véleménye szerint tovább kellene bővíteni a tanfolyamok számát, ezzel pedig az edzői képzések kapacitását. „Azokon a tanfolyamokon, amelyeket megrendeznek, a tartalom minősége nőtt, korszerű módszerekkel tanulnak a mai edzőhallgatók. Akik bekerülnek ebbe a rendszerbe, magasabb színvonalon tudnak dolgozni, de jó lenne, ha még nagyobb számban tudnának rendelkezésre állni.”
Beszélt az állandó vitatémát adó kérdésről is: egy edző esetében mennyire fontos, hogy minél magasabb szintű futballistakarrier álljon mögötte? A pályán szerzett rutin, vagy az elméleti szaktudás értéke a fontosabb? Szerinte a fiatalabb korosztályok esetében kevésbé hangsúlyos, hogy NB I-es vagy válogatott múlttal rendelkező egykori játékosok dolgozzanak napi szinten a gyerekekkel. De később, az akadémiai korosztályoknál és még feljebb már elkerülhetetlen, hogy a stábban ilyen emberek is lehetőséget kapjanak.
„A pedagógiai érzék és a biztonságérzet kialakítása fontosabb, mint a magas szintű szakmai felkészültség a gyermeklabdarúgásban. Szívem szerint azt mondanám, kilenc-tíz éves korig csak játsszanak a gyerekek a megfelelő, biztonságos környezetben. Erre példa a Bayern München, tavaly megszüntette az U10 alatti korosztályokat a campuson. A szakmai igazgató azt mondja, a gyerekek inkább élvezzék azt, hogy gyerekek, közelről se érezzék meg, milyen teher lehet a Bayern címerét viselni. Majd ha elmúltak tízévesek, összegyűjtik a legjobbakat, azokat, akik elég érettek arra, hogy egy intenzív felkészítési folyamatban részt vegyenek. Angliában, Franciaországban is a klubokban adott esetben U9-es vagy U10-es korosztályban kezdődik el csak a képzés. Itt a nemzetközi folyamatok is ezt vetítik előre: elegendő egy jó pedagógus a gyerekek mellé.”
Hozzátette, U10-es korosztály felett azonban már nem lehet nélkülözni a szakképzett edzőt: „Tizenegy és tizenöt éves korban, e felett pedig még kiemeltebb szerepe van az edzők nagyon magas szakmai ismeretének, abban, hogy a gyerekek megkapják a megfelelő képzést.”
Kiss Baranyi Sándor szerint nem létfontosságú, hogy egy gyerek minél hamarabb nagy akadémiára kerüljön. „A labdarúgással eltöltött idő, a labdaérintések száma a leginkább meghatározó a genetika mellett. Ha valaki egyszerűen a született adottságai által alkalmas a sportágra és elegendő időt tölt vele, akár az iskolaudvaron, akár az utcán, akár otthon a kertben fel van állítva neki két kapu, akkor kialakulhatnak azok az alapkészségek, amelyek a későbbi magas szintű játéknak a feltételeit megteremtik.”