Törékeny zseni – szinte minden évben kezelték az MTK világklasszis labdarúgóját

„Ott voltam, centerhalfot játszottam. A közönség Orth minden egyes megmozdulását önfeledten tapsolta, csodálatosan játszott. A második félidő közepe táján történt a szörnyűség. 15 méterre álltam tőle. Egy reccsenés... Orth a lábához kapott, nagyot kiáltott: »Végem van, eltört a lábam!« Az orvos mentőkért kiabált. A negyvenezer néző megdöbbenten állt fel a helyéről. Amikor kivittük szegényt, olyan halotti csend borult a pályára, nézőtérre, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Egy évig tartott, amíg felgyógyult.”

Orth György 1925. szeptemberi bécsi esete – amelyet az egykori csapattárs, a későbbi edző, sportújságíró Kléber Gábor elevenített fel Syposs Zoltán   Ez a szép játék. Arcok a magyar sport történetéből   című, 1976-ban megjelent köny­vében – a magyar futballtörténelem talán legtöbbször emlegetett sérülése. Orth pályafutásának tragikus mérföldköve. Egy csodálatos karrier érdemi szakaszának vége. Számos kortárs szerint Hans Tandler bestiális műve.

Minek nyomán kiugrott, deformálódott a bal térd, szakadtak a tokszalagok, a porc is levált, hosszú időre taccsvonalon kívülre téve az MTK-s fenomént, a  „magyar futballsport legjobb játékosát”,  az istenáldotta Gyurit.

Kollektív futballemlékezetünk nem tart számon más sérülést Orthtal kapcsolatban – pedig lenne mit, van mit felsorolnunk, nevezett csaknem tucatnyi (!) alkalommal dőlt ki, vált hosszabb-rövidebb időre harcképtelenné 1925-ös balesete előtt, és azt követően is többször kényszerült pihenőre. 1929-es visszavonulását, majd rövid újrakezdését (melynek az lett a vége, hogy futballoktató meg szövetségi kapitány lett Chilében) felidézve már érintettük a témát  (Népsport, 2019. szeptember 16.),   ezúttal ki is fejtjük.

Első súlyosabb sérülését még tinédzser korában szenvedte el Orth, az első világháború utolsó hónapjaiban. 1918. szeptember 29-ét mutatott a naptár, amikor   „annyira megbicsaklott a   lába , hogy a második félidőben csak statisztált, a komolyabban megsérültnek látszott Potya pedig legázoltatása után olyan vígan és jól játszott, hogy az FTC jórészt neki köszönheti második goalját. Bizony visszataszító látvány volt az emberre menő játék, ez azonban, úgy látszik, hozzátartozik az FTC–MTK-mérkőzésekhez”   (Az Újság). A 2:2-re végződő bajnoki mérkőzésen az MTK játékosai fekete karszalaggal léptek pályára, mivel értesültek klubtársuk, a 28 éves Knapp Miksa aznap déli haláláról. A válogatott kapus „tíz nappal ezelőtt spanyol betegségbe esett, tüdőgyulladást kapott, s a gyilkos háborús epidémia elpusztította fiatal életét” – írta a Sporthírlap. Orth nemcsak az október 6-i Ausztria–Magyarország (0:3) válogatott mérkőzésről maradt le, kihagyta az őszi szezon hátralévő részét, és csak a következő év elején gyógyult ki teljesen  „lábficzamodásából”.

Nem sokáig maradt azonban a pályán: 1919 áprilisában a jobb térde sérült meg a Rapid (3:1) ellen. Néhány hétig nyomta az ágyat, és ugyan a Sporthírlap április 28-án azt írta, hogy „Orth György lábbaja sokkal komolyabb természetű, mint azt eleinte gondolták. Olyan komplikációk merültek föl a térdében, hogy hosszú ideig nem játszhat még”,  ettől függetlenül pályára lépett a Vasas elleni 0:0-s hadi bajnokin. Mégis a lapnak volt igaza, ugyanis egy hónap kihagyás következett, majd júniusban hol szerepelt, hol nem.

Övéivel tartott az MTK 1919-es nyári bécsi túráján, amelyen a kék-fehérek június 25-én megmérkőztek az FTC-vel. Bár legyőzték (1:0) az ősi riválist, elvesztették Orthot, aki  „az első félidőben szenvedett           sérülése   miatt kiállt”.   Az osztrák Sportblatt am Mittag – Sporthírlap által idézett – tudósítása szerint „küzdelemre csak a második félidőben került a dolog, amikor az MTK   Orth   kiválásával meggyöngült”,  s „az  FTC megérdemelt vereséget szenvedett, és csak Orth balesete után tudta a játékot nyílttá tenni és támadni” (Orth akkoriban Feldmann Gyula hátvédpárja volt balbekként). Hősünk gyorsan regenerálódott, s 1919 őszére formába lendült. Újra bekerült a válogatottba – mindkétszer középfedezetet játszott –; Ausztria 3:2-es legyőzése után így áradozott róla a sajtó: „Orth a középen ma is azt az angol klasszist reprezentálta, amelyet hétről hétre megcsodálunk benne. Labdaadogatása, kapcsolásai ideálisak, gólja pedig csodaszép volt.”

Sporthírlap, 1920. április 22.: „Az MTK–UTE mérkőzésről szóló tudósításunkban megírtuk, hogy Orth György, az MTK jeles középcsatára olyan szerencsétlenül rúgott a földbe, hogy lábfeje megsérült. A másnap megejtett röntgen-vizsgálat megállapította, hogy jobb lábának hüvelykujja kificamodott. Orth egyelőre ágyban fekszik, és kétséges, hogy vasárnap a Vasasok elleni mérkőzésen játszhatik-e.”   Nos, játszott a Vasas (5:0) ellen, sőt gólt is szerzett, ám le kellett mondania az osztrákok elleni május eleji meccset – megrándult a térde. Eddig a pillanatig csupán ötszörös válogatott, pedig lassan három éve viselte a nemzeti színeket.

Az 1920-as év következő Orth-sérüléseként egy május közepén történt esetet jegyezhetünk fel, amelyet így tálalt a Sporthírlap: „Orth eltörte a lábát. A magyar labdarúgósportra nézve is sajnálatos baleset érte Orth Györgyöt, az MTK kitűnő all-round futballistáját az elmúlt héten. Orth részt vett hivatalának, az Angol–Osztrák Banknak a Hermes Bank elleni bankkupamérkőzésén. A mérkőzésen a Hermes egy játékosa és Orth összeütköztek, amikor Orth lába oly szerencsétlenül került ellenfelének lába alá, hogy bokában eltört. Orth balesete szerencsére – hír szerint – a könnyebb lefolyású esetek közé tartozik, bár a törés veszélyes helyen történt, s így reméljük, hogy Orth az ősszel teljes erejében állhat a labdarúgósport szolgálatába, amelynek nagy szüksége van rá. Tavasszal azonban Orth már nem léphet pályára.” Ennek ellenére Orth június elején ismét játszott már.

Az 1921-es évben kétszer is megoperálták. Az MTK-hoz közel álló Sporthírlap információja szerint mandulaműtéten esett át januárban, míg nyáron a térde miatt került kés alá. Szenzációsan futballozott a június 5-én rendezett magyar–német válogatott meccsen (3:0), de 25 perc után cserét kért, az NSC-s Gencsy Dezső váltotta (ez volt a válogatott történetének első cseréje). A jobb térdéből levált csontszilánkot júliusban távolították el a híres Verebély-klinikán, „az operáció – talán mondanunk sem kell – kitűnően sikerült”,   nyugtázta a Sporthírlap. Amely bizakodó hangot ütött meg a folytatást illetően: „Hisszük, hogy   Orthot    az őszi szezon közepén már ott láthatjuk sikereinek színhelyén.”   S lőn: ott van a szeptemberi bajnoki rajton, egy hónap múlva az FTC (2:0) elleni rangadón, majd novemberben fenomenális játékot nyújtva háromszor talál be a svédeknek (4:2) – noha előtte is sérüléssel bajlódik...

Az 1922-es esztendőben sem volt tökéletes fizikai állapotban, szüntelenül fájt a lába, a nyári hónapokban jobbára „lábbaját gyógyíttatta”.   Ekkor beszéltek először arról, hogy elhagyja az MTK-t, az FC Basellel hozták hírbe. 1923 tavaszán   „régi térdbaja is kiújult”,   aztán a berni Young Boysszal, a prágai DFC-vel, majd a bécsi Viennával boronálták össze, utóbbihoz le is szerződött, csakhogy nem kapott játékengedélyt. 1924: továbbra is fájlalja a lábát, szep­tember közepén szóban megállapodik a Viennával, aztán mégsem ír alá, inkább itthon marad, és karrierje egyik legtüneményesebb idényét produkálja (lásd még MTK–FTC 11:2 – Orth öt góljával).

Matthias Sindelar, az osztrákok első számú futballbálványa törékeny testalkata és részben ebből fakadó, fizikai kontaktust kerülő játéka miatt kapta ifjú korában örökre rajta ragadó becenevét: a Papírembert („der Papierene”). 1923-ban csaknem kettétört a karrierje, de súlyos meniszkuszsérülését dr. Hans Spitzy sikeresen meggyógyította.

Ha lehetne, szabadna utólag becenevet adni Orthnak, a Magyar Papírembert választanánk.

A budapesti törékeny zseni becenevét.