Sárosi György mesterhetesével „özöngól-gyáros” lett

Utólag persze könnyű okosnak lenni… Mindenesetre már a Csehszlovákia elleni Európa-kupa-meccs előtti triálon látszott, hogy Sárosi György remek formában van. A Hungária úton 1000 (!) néző előtt a Pirosak és a Fehérek játszottak döntetlent (2:2), a pirosaknál Dietz Károly szövetségi kapitány a hétvégi csatársort játszatta (Sas, Sárosi, Cseh II, Zsengellér, Kemény), a csapat mindkét gólját Sárosi szerezte. Mondta is róla Dietz, hogy hallatlanul „megnövekedett az átütőereje. Lefutja a hátvédeket, nem hagyja magát elnyomni és lő”.     

Aztán megpendítette a jövőt, mondván, hogy ha nem megy a csatársornak helyet cserél majd Cseh II „Matyival”, mire a Nemzeti Sport humorrovata a B.Ö.K. máris írta: „Sárosi a középcsatár helyén már számtalanszor bebizonyította, hogy középfedezet, így került a jobbösszekötő helyére. Nagyon, nagyon félünk tőle. Érzésünk szerint két-három óra alatt belejönne új szerepkörébe, újabban azonban bosszantóan rövidek a játékidők. Épp, hogy kivan a másfél óra.”     

A meccs iránt óriási volt az érdeklődés, tömött villamosok, cammogó autók (külföldiek is) vettek irányt a Hungária út felé. Végül 37 ezren láthattak a magyar futball örökbecsű előadását, Sárosi főszereplésével.

Az első félidőben még nyoma sem volt a csillogásnak, 1:0-ra vezetett, aztán 1:2-ről egyenlített a válogatott – Sárosi góljával: a 34. percben a labdát  „nyolc méterről, kapásból úgy ragasztja be a hálóba, ahogy a nagy könyvben írva van: 2:2”.

Szünet után még hatot tett hozzá, ám mielőtt sorra vennénk őket, ide kívánkozik, hogy Dietz meghúzta a jobbösszekötő-középcsatár cserét, szükségéről Brüll Alfréd Hungária-vezér győzte meg a fintorgó Cseh „Matyit”.

Aztán...

51. perc: „Zsengellér (...) egyből, pompás érzékkel adja meredeken előre a bőrt, (...) Sárosi (...) jó 20-25 méteres futás után 15 méterről futtából félmagas bombalövéssel zúdítja a csehszlovák kapu baloldalába. 3:2.”     

60. perc: „Sas (...) rosszul találja el a labdát, úgyhogy a lövésből passz lesz, Sárosi a hatoson állva kapja, fordul és laposan a bal sarokba ragasztja. 4:2.”     

62. perc: „Cseh megint előírásosan szökteti Sárosit s közelről ugyanúgy, mint előbb, megvan az ötödik magyar gól is. 5:2.”     

77. perc: „Ártatlanul passzolgatnak ide-oda a csatáraink, Sárosi is kapott labdát, a balösszekötő helyén állva átemeli Burger fején, aztán igazgatja, majd hirtelen, váratlanul jó 18 méterről fordulásból laposan kapura lő és mire Planicska feleszmél, már bent is van a váratlan bomba a bal alsó sarokban. 6:3.”     

80. perc:  „Kemény (...) hátratolja a labdát Sárosinak, (...) aki átfut a balösszekötő helyéről a jobbösszekötő helyére, Planicskát teljesen megzavarja ezzel (...) és közelről védhetetlenül helyez a jobb sarokba. 7:3.”     

85. perc: „Sas (...) középre ível Sárosihoz, aki mellre veszi a labdát, Planicska közelébe viszi és közvetlen közelről a bal felső sarokba ragasztja. 8:3.”     

A lefújás után örömujjongás, „Sárosihoz odaszalad a vörös Takács, a Hungária segédedzője, a közönség segítségével a nyakába veszi s úgy hozza ki a közönség óriási ünneplése között”. Az öltözőben egymást kiabálják túl a játékosok, Turay József szerzi meg emlékbe a labdát, mire valaki megjegyzi: „Ezt a labdát az MLSz díszdobozban nyújthatná át Sárosinak.”     

A mérkőzés hőse előbb húzódásra panaszkodik, majd lelkesen magyarázza, a lényeget: „Arra kell játszani, aki jó formában van. Most éppen én vagyok formában, a fiúk nagyon helyesen, rám játszottak.”  A másik öltözőben az Európa-szerte jegyzett klassziskapus, Frantisek Plánicka joggal szótlan, ám a közhelyet kiböki: „Nem lehetett semmit csinálni.”   A jobbfedezet Alois Mourek részt kíván a dicsőségből, azt magyarázza, hogy a hatodik magyar gólt ő lőtte, azaz öngól volt. Sárosi erre azt mondja, hogy annyi része volt benne, hogy belerúgott a lábába, így meglehet, a labda nem oda ment, ahova szánta.

A Nemzeti Sport értékelésének középpontjában természetesen a mérkőzés hőse áll: „Szünet után aztán jött az elixír. Sárosi megkapta az őt ma okvetlenül megillető helyét a csatársorban, s folytonos mozgásával szinte szüntelenül passzra kínálta fel magát szélsőinek, összekötőinek. A játék egyszerre életszínt kapott. Szinte valamennyi magyar játékos feljavult ebben a játékrészben, a csatársor tagjai – felismerve Sárosi szokatlanul nagy formáját – hozzájuttatták a gól első előfeltételét: a labdát. Amit aztán Sárosi ezekkel a labdákkal művelt — arról a hét gól egymagában is köteteket mesél.”   A magyar csapat      „kimondott fölényben volt ezen a mérkőzésen, Sárosi személyében a mezőny fölé magasan kiemelkedő játékossal rendelkezett, aki gyengébb társait is felvillanyozta”.     

Másnap a Nemzeti Sport címlapján karikatúra Sárosiról, és ő a témája a vezércikknek is, stílszerűen hét pontban méltatva az „özön-gólgyárost”. A tételek: 1. Hallatlanul nagy lövőformában van. 2. Igen sok támadást ő maga készített elő, hogy a végén őhozzá kerüljön vissza a labda. 3. A legkedvezőbb helyzetben várta vissza a labdát. 4. Tökéletes kondícióban játszott. 5. Örökmozgással futott, helyezkedett, akárhogy is akarták, nem tudták lefogni. 6. Segítségül vette a lendületet (a futást, az idejében való, késedelem nélküli rajtot) s a testi erőt. 7. Széles skálájú tudását harcos szellemmel gazdagította.

A lap megállapítja még, hogy eddig is nagy játékos volt, de a csehszlovákok ellen láthattunk „egy olyan Sárosit, aki jobb volt, mint az eddigi legjobb” . De a belső hármassal is elégedett, ám itt is „Gyurka” áll az élen: „A »háromkirályok« közül a királyok királya.”   De talán a legnagyobb dicséret:  „Ha Ted Drake-nek, a jónevű angol középcsatárnak ilyen technikája volna, akkor ő lehetne az angol Sárosi.”     

Sárosi két nappal a meccs után is téma, sajnálja, hogy nem volt tizenegyes, mert ő volt kijelölve rá. Ez hiányzott a repertoárjából... Arra a kérdésre pedig, hogy mit érzett, amikor a vörös Taki vállán hagyta el a pályát, úgy válaszol szaggatottan, hogy látszik, tudja, milyen a futballistasors:  „Nem szeretem az ilyesmit... Játszottam már rosszul is... Hamar elmúlik az ilyesmi... Tudnék erről sokat beszélni, de – ez külön téma. És – hosszú téma...”     

A meccs után három nappal még érezte a húzódását, nélküle győzte le a Ferencváros a Budafokot (5:2), aztán újabb három nap elteltével az Elektromos ellen (2:1) már játszott. Visszafogottan, de nem véletlenül. Kifejezetten utaztak rá. „Többen hangoztatják azt, hogy az egyik kék-sárga mezőnyjátékos hátrakiabált Gulyásnak, amikor Sárosi támadta őt: »Ugorj rá, törd el a lábát!« Sárosi erre megjegyzi, hogy ez bizony, sajnos, igaz” – erősíti meg a Nemzeti Sport a játékos vállra emelésről szóló mondatait, mi pedig megköszönhetjük a Tromos-kapus Gulyás Bélának, hogy nem hallgatott a csapattársára.

Ő ezzel került be – picit – a futballtörténelembe.