ZTE: „A játékosok és a klub munkatársai a vezetőedző mellett állnak”

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 23:28
null
Ricardo Moniz a szombati meccs utáni sajtótájékoztatón (Fotó: Szabó Miklós)
A ZTE FC a hivatalos honlapján reagált arra, hogy Ricardo Moniz vezetőedző kedden egy hónapos eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától. 

A kedd este nyilvánosságra hozott közlemény ismerteti a fegyelmi bizottság döntését – mint megírtuk, az mlsz.hu-n fellelhető határozatban nem szerepel indoklás, de egyértelmű, hogy a szombaton lejátszott ZTE–Honvéd NB I-es bajnoki mérkőzésen történtek (rasszista megnyilvánulások a nézőtéren) miatt büntette az MLSZ a játéktérre engedély nélkül belépő Ricardo Monizt –, majd idézi Dragóner Attilát, a klub sportigazgatóját:

„Sajnáljuk, hogy a soron következő négy mérkőzésen Ricardo Moniz nem ülhet a kispadon, azt viszont kijelenthetem, hogy a játékosok és a klub munkatársai is a vezetőedző mellett állnak, és hiszünk abban, hogy megerősödve fogunk kijönni ebből a helyzetből. Továbbra is ki fogunk állni azon elvünk mellett, hogy a rasszizmusnak nincs helye a futballpályán.”

A rövid közlemény végén a klub azt írja, hogy „a hétvégi bajnoki mérkőzésre koncentrál, és nem kíván nyilatkozni a döntéssel kapcsolatban”.

Az ötödik helyen álló ZTE vasárnap este a tabellát vezető FTC vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Koszorúzás az MLSZ centenáriumi emlékművénél az 1000. válogatott meccs után

Magyar válogatott
2025.03.22. 13:38

NB I: egy nappal előbb játszik Diósgyőrben a KTE

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 11:17

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Eddig nem ismert oldaláról és a magyar válogatott ezredik meccséről is beszélt Marco Rossi – videó

Magyar válogatott
2025.03.13. 16:41

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik