Népsport: Ihász Kálmán és Mészöly Kálmán nászútja elmaradt

A Vasas labdarúgócsapata 1962. december 12-én Antwerpenben 1:0-s vereséget szenvedett a Feyenoordtól, s ezzel nem jutott be a BEK legjobb nyolc együttese közé. Harmadik mérkőzés döntött a továbbjutásról, a mindent eldöntő csatára olyannyira nem számítottak a piros-kékek, hogy Ihász Kálmán és Mészöly Kálmán november 29-én, illetve 30-án tartotta az esküvőjét. Mindkettőjük tanúja Illovszky Rudolf edző volt, ám a lagzi után nem utazhattak nászútra, mert latin-amerikai túra várt rájuk – no és az antwerpeni mérkőzés.

A Népsport egyöntetű megállapítása szerint a piros-kékek azért estek ki, mert a visszavágón a Népstadionban (2:2) – Rotterdamban 1:1 volt az eredmény – nem tudták érvényre juttatni fölényüket. Sovány vigaszt jelentett, hogy a belga Les Sports ezt írta: „Az év legjobb Európa-kupa-mérkőzése, forró hangulatban, sportszerű keretek között. A két kitűnő csapat játéka a régi nagy labdarúgó-mérkőzéseket idézte.” Az ellenfél edzője, Franz Fuchs azt emelte ki, hogy a magyarok hiába képzettek, hiányzik belőlük a lendület és a határozottság. Albert Batteux, a Reims edzője is úgy látta, hogy a Vasas fizikai képességek és gyorsaság tekintetében maradt el a Feyenoordtól. Más kérdés, hogy az utolsó negyedórában a Vasas beszorította ellenfelét, Bundzsák Dezső ollózós lövését a kapufa mentette.

A kiesésre némi gyógyírt jelentett, hogy a csapat közép- és dél-amerikai túrára indult – Antwerpenből nem Budapestre, hanem Párizsba, majd Lisszabonba utazott, onnan repülte át az óceánt. Első találkozóját Caliban vívta, 3:1-re vesztett. Akkoriban a túrák elég képlékenyen alakultak, ennek tudható be, hogy a tervezett második kolumbiai találkozó „elmaradt”, ezt a szakosztályvezető, Rózner Győző tudósításából tudhatták meg az itthoniak. A következő meccsén, december 26-án döntetlent játszott a Vasas, Costa Rica fővárosában, San Joséban 1:1 lett az eredmény az Alajuelense ellen. A helyi lapok elismerően írtak az együttes játékáról, különösen a második félidőben mutatott teljesítményt emelték ki. Sok volt a sérülés, Illovszky Rudolf leveléből kiderült, hogy egy részük „az ellenfelek túl kemény játéka, más részük pedig a rettenetesen rossz talajú pályák miatt keletkezett.” Az edző nem mulasztotta el megjegyezni: „Nem hiszem, hogy odahaza bármelyik járási csapatnak ne lenne különb talajú pályája…”

Harmadik mérkőzésüket december 27-én, ugyancsak San Joséban 3:2-re megnyerték a piros-kékek, a Deportivo Saprissa volt az ellenfél. Nagyszerű volt a világítás, akárcsak a pálya talaja. Kékesi Mihály és Machos Ferenc gólja után szépítettek a hazaiak, de Bundzsák fejese eldöntötte a mérkőzést. Illovszky örült: „A fiúk kitettek magukért, hiszen az ellenfél, az itteni bajnokcsapat nagy játékerőt képvisel annál is inkább, mert két más klubból való játékossal is megerősítették.” Kiemelte: „A mieink ezúttal igazi képességükhöz mérten, tetszetősen és gólra törően játszottak. Úgyszólván mindenkiről csak az elismerés hangján beszélhetek.”A Saprissáról szólva elmondta: „Technikailag nagyszerűen képzett, küzdőképes játékosokból áll, akik nagyon gyorsak, szívósak, lelkesek, de taktikailag még nem eléggé érettek. Azt hiszem, erőnlét tekintetében is jobbnak bizonyultunk.”Ugyanakkor felháborodásának adott hangot a bírók miatt, „enyhén szólva túlságosan sokat tévednek a terhünkre”. Bundzsák feleségének küldött leveléből kiderült, hogy az egyik alkalommal öt ellenfél futott a tizenhatoson belül a magyar kapu felé, egymást lökték fel, de a játékvezető tizenegyest ítélt. Amikor a magyar vezetők a meccs után reklamáltak, hogy magyar védő hozzájuk sem ért, a bíró ennyit mondott: „Az lehet…”

A piros-kékek 1963. január elsején ismét az Alajuelense ellen léptek pályára, s 3:1-es vereséget szenvedtek. Rózner amiatt dohogott, hogy a házigazdák hivatalos meccsként könyvelték el az összecsapást, pedig csak azért iktatták be, hogy a magyarok ne maradjanak játék nélkül, ugyanis a guatemalai program csúszott. A hazaiak megadták a módját, a kezdőrúgást Francisco Orlich, Costa Rica köztársasági elnöke végezte el. Az első játékrészben a hazaiak uralták a mérkőzést, Pearson (12.) és Murillo (25.) révén 2:0-ra vezettek, Farkas János az 54. percben „szép, ötletes támadásszövés”után szépített, de a Szentmihályi Antal helyére beálló Varga László a 60. percben aláfutott egy labdának, s Elizondo kialakította a 3:1-es eredményt. Rózner kifejtette, hogy szorgalmasan készül(né)nek a tavaszi szezonra, de néhányan még mindig sérültek, ezért a „csapatépítési feladatokat eddig nemigen lehetett elvégezni”.

Január 6-án Guatemala válogatottja volt az ellenfél. A piros-kékek fölényes, 6:3-as győzelmet arattak, a félidőben 2:1-re vezettek, Kékesi, Machos és Farkas egyaránt két gólt szerzett. Rózner hangsúlyozta,      „most játszottak először úgy, hogy a szép megoldások mellett eredményesek is tudtak lenni, a csatárok értékesíteni tudták a helyzeteket”.

Ezt követően mexikói tornára utazott a csapat Guadalajarába. Az Atlas elleni január 13-i, 2:1-re megnyert találkozón pályára lépett mindkét vendégfutballista, az MTK-s Bödör László és Szimcsák István. Bödör lőtte a második gólt, az elsőt Pál II Tibor, s csak a meccs vége előtt válaszolt Blanco, akinek lövése Bundzsák lábán megpattanva került a magyar kapuba. A találkozóra 25 ezer néző volt kíváncsi, bejött Illovszky húzása, aki támadó felfogásban küldte ki játékosait a pályára, Rózner nem tagadta: „Arra azonban mégsem mertünk gondolni, hogy olyan kitűnő játékkal rukkolnak ki a fiúk.”Mészöly Kálmán az 55. percben megsérült, lesántikált a pályáról, s mivel a Vasas két cserelehetőségét kihasználta, tíz emberrel folytatta a játékot.

Január 16-án ugyancsak Guadalajarában 20 ezer szurkoló előtt a Nacional következett (Fekete Árpáddal a klub szép eredményeket ért el az első osztályban). Bundzsák és Bödör góljával már az első félidőben kialakult a végeredmény, „a Vasas talán még nagyobb lelkesedéssel és elszántsággal vetette magát a küzdelembe, mint az első mérkőzésen”. Az ellenfél durván próbálta a magyar támadások útját állni. Rózner örömmel írta: „Biztos győzelmünk nagyon meglepte az itteni szakembereket és a sajtót is. Most még melegebb hangon és még nagyobb elismeréssel írnak a csapat teljesítményéről.”Január 20-án Monterreyben a jó nevű helyi együttes volt a Vasas ellenfele. Az 1:1-re végződő találkozóról közvetett úton szerezhettek tudomást a honi drukkerek, mert a csapattal nem sikerült telefonkapcsolatot létesíteni. Így a párizsi tudósító, Jacques Leroy értékelt. „Mindkét ötös fogat egész sereg ötletes, sokmozgásos támadást vezetett. Lövések is mentek kapura, de a kapusok a helyükön voltak, s kitűnően álltak lábukon a hátvédek is.”      A második játékrészben Lostanau szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, de Bödör kiegyenlített. „A magyar csapattól klasszikus európai labdarúgást láthatott a közönség. A szurkolók nem is fukarkodtak a tapssal.”Mivel a másik mérkőzésen a brazil Palmeiras 3:0-ra legyőzte az Atlast, a csoport élére állt 6:2-es gólaránnyal, mert a Vasas egy góllal kevesebbet szerzett (5:2). Január 25-én Vasas–Palmeiras döntőt rendeztek a csoportban. A másikban a Vasco da Gama első helye már biztos volt – ám az is, hogy a piros-kékeknek ez az utolsó meccsük, mert az MLSZ ukáza szerint január 31-ig haza kellett térniük, így Kubába már nem el sem utaztak.

A csoportdöntőn a Palmeirasban két olyan futballista is helyet kapott, aki ott volt a csehszlovákok ellen 3:1-re megnyert vb-döntőben: Djalma Santos és Vavá. Vavá őrzését Mathesz Imrére bízta Illovszky, Farkas révén pedig vezetést szerzett a Vasas. A világbajnok jobbhátvéd, D. Santos előbb Bundzsákot ütötte meg, majd Ihászt is leütötte, ezért kiállította a játékvezető. A magyarok elbizonytalanodtak, a brazilok két potya ízű góllal fordítottak (1:2).

A nyolchetes (!) túrával kapcsolatban Illovszky elmondta, noha féltette a csapatot, az út nem volt megterhelő, „az alapozás helyett inkább »formaátmentésnek« nevezhetném ottani mérkőzéseinket, edzéseinket”. Ugyanakkor a nem tagadta: „A mexikói klubcsapatok nem érik el technikában és taktikában az európai élvonalbeliek színvonalát. Lelkességben, odaadásban azonban felülmúlják őket!”

Lehet, hogy a túra jól sikerült, a Vasas mégsem védte meg bajnoki címét, 1963-ban csupán 9. lett.