MK: Jéghideg profiként használtuk ki a lehetőségeinket – Mátyus

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.03.01. 21:30
null
Mátyus János szerint teljesen megérdemelten jutott tovább a Budafok a kupában (Fotó: Dömötör Csaba)
Óriási meglepetésre az NB II-es Budafok jutott be a Mol Magyar Kupa elődöntőjébe a Kisvárdával szemben. A 2–0-ra végződő mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Mátyus János, a Budafok vezetőedzője a következőket mondta a bravúros győzelem után.

„Nagy és fontos állomáshoz érkeztünk, hiszen először játszottunk magasabb osztályú ellenfél ellen a kupában. Tudtuk, hogy a Kisvárda nagyszerű erőkből áll, meghatározó csapat az NB I-ben, nem véletlenül áll jelenleg is a dobogón. Ennek ellenére egy percig nem féltünk, nehéz estét akartunk okozni a vendégeknek. Ők kezdeményeztek, ők birtokolták a labdát, de nem találtak fogást rajtunk, mert a taktikánk ült, nagyszerűen védekeztünk, a néhány lehetőségünket pedig jéghideg profiként használtuk ki. Bátran, szenvedéllyel, harcosan játszottunk, és teljesen megérdemelten jutottunk tovább!”

Török László, a Kisvárda vezetőedzője így értékelt a kupabúcsú után.

„Nagyon fásultan, enerváltan kezdtük a mérkőzést, és ez eltartott az első félidő végéig. Az 57. perctől kezdtünk el futballozni a mezőnyben, de az, hogy a 77. percben volt először gólszerzési lehetőségünk, mindent elárul. Nagyon szervezetten játszott a Budafok, szerzett két gólt, ami után végig fegyelmezett volt. Nagy csalódás és szégyen a mai teljesítményünk.”

MOL MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

BUDAFOKI MTE–KISVÁRDA MASTER GOOD 2
–0 (2–0)
Budafok, 528 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Horgosi, Jagodics M., Fótyik – Bíró M. (Margitics, a szünetben), Soltész I., Adorján, Kalmár O. (Bakti, 80.) – Németh Márió (Horváth O., 62.) – Beke II Péter (Györgyi, 80.), Nándori (Sós M., 66.). Vezetőedző: Mátyus János
KISVÁRDA: Petkovics – Kovacic, Vranjanin, Hej (Camaj, a szünetben) – Melnyik, Lucas – Vida K. (Mesanovic, szünetben), Navrátil (Karabeljov, a szünetben), Alic (Leoni, 63.) – Szpaszics (Ilievszki, 68.), Makowski. Vezetőedző: Török László
Gólszerző: Nándori (10.), Beke II Péter (45.)

Legfrissebb hírek

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

Pontokat értek a rögzített helyzetek! Hét vesztes meccs után újra győzelmet aratott a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:53

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23

NB II: ahogy a híres nagybátyját, Luka Prsót is a gólszerzés élteti

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 11:13

A korábbi horvát válogatott klasszis unokaöccse góllal mutatkozott be Kisvárdán

Labdarúgó NB II
2025.04.09. 12:19
Ezek is érdekelhetik