NB I: Papp Kristóf az év meccsére készül; Kruscsics is készen áll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 10:36
null
Papp Kristóf kirobbanthatatlan a paksi kezdőből és abban bízik, hogy a Puskás Akadémia ellen is ott lesz a pályán (Fotó: Koncz Mártron)
A labdarúgó NB I utolsó előtti, 32. fordulója pénteken két mérkőzéssel, a Paks–Puskás Akadémia és a Kisvárda–Vasas meccsel veszi kezdetét.

 

 

PAKS–PUSKÁS AKADÉMIA

A Paksi FC és a Puskás Akadémia is a bronzéremre hajt, Papp Kristóf abban bízik, a hazai pálya nekik jelent előnyt.

A szurkolók megszokhatták, amióta Bognár György a Paksi FC vezetőedzője, a csapat rendre sokgólos meccset játszik – így volt ez a legutóbbi fordulóban is. A Mezőkövesd Zsóry elleni idegenbeli találkozó hét találatot hozott, csak nem olyan elosztásban, mint arra számítani lehetett. A hazai együttes már az 5. percben megszerezte a vezetést, a szünetre megduplázta az előnyét, hogy a fordulás után újabb négy góllal tegye fölényessé a sikerét: a Paks története során még egyszer sem szenvedett 6–1-es vereséget az első osztályban!

„Hétfőn megbeszéltük a mezőkövesdi mérkőzést, és egyben le is zártuk, azóta csakis a Puskás Akadémia elleni bajnokira összpontosítunk   – mondta lapunknak Papp Kristóf, a paksiak középpályása. – Szerencsére továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk, de azzal is tisztában vagyunk, nagyon nehéz meccs előtt állunk. A felcsúti csapat jó formában játszik, hozzánk hasonlóan van esélye a dobogóra érni, legutóbb emberhátrányban futballozva is legyőzte a Fehérvárt, ugyanakkor a hazai pálya sokat segíthet nekünk. Úgy is lehet fogalmazni, az év meccse következik, mindent megteszünk, hogy nekünk legyen okunk az örömre.”

Papp Kristóf több emlékezetes találkozón lépett már pályára a Puskás Akadémia ellen, hogy mást ne mondjunk, pályafutása során először a felcsúti együttes ellen duplázott az élvonalban, 2015. október 31-én a tizenegyedik NB I-es összecsapásán. Azt a párharcot a Paks hazai pályán 4–2-re nyerte meg, de azt sem felejti el, amikor a Pancho Arénában 6–1-re ütötték ki ellenfelüket. Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy a bajnokság első körében a felcsútiak 3–1-re győztek Pakson, arról nem is beszélve, hogy a Mol Fehérvár elleni presztízsmeccs 2–1-es megnyerése mekkora lökést adhat nekik.

„Szép emlék a lassan nyolc évvel ezelőtti Puskás Akadémia elleni mérkőzés, mindkét gólomat fejeltem, és talán mondanom sem kell, hasonló eredménnyel ezúttal is kiegyeznék   – ment vissza az időben Papp Kristóf.  – Nem vagyok biztos benne, hogy a mostani egymás elleni meccsünk lesz a leglátványosabb, de persze az sincs kizárva, hogy újra nyílt sisakos találkozót vívunk. Úgy vagyok vele, ha a saját pályánkon nem tudjuk megszerezni a létfontosságú győzelmet, nem is érdemeljük meg, hogy harmadikok legyünk, de erre a forgatókönyvre gondolni sem akarok. Győznünk kell, bármi áron!”

ZOMBORI András

Milos Kruscsics (Fotó: Kovács Péter)
Milos Kruscsics (Fotó: Kovács Péter)

 

KISVÁRDA–VASAS

Hazai oldalon már van önbizalom: győzni kell!

A tizenötödik tavaszi bajnokiján a második győzelmét aratta az előző fordulóban a Kisvárda Master Good, és esélyesként várja utolsó hazai mérkőzését a Vasas ellen.

Lezárta élvonalbeli története leghosszabb nyeretlenségi sorozatát az előző fordulóban a Kisvárda Master Good: az Újpest FC elleni 2–0-s sikert megelőzően az együttes tíz bajnokin keresztül (hat döntetlen, négy vereség) képtelen volt nyerni! A három pont megszerzése azt jelenti, a csapatnak már nem kell a kieséstől tartania, mi több, ha jól sikerül az utolsó két mérkőzése, a hatodik helyen, a felsőházban zárja az idényt.

„Rövidebb idő telik el a két mérkőzésünk között, mint máskor, de készen állunk      – nyilatkozta a klub honlapjának Milos Kruscsics vezetőedző. – Maradt időnk a pihenésre, és arra is, hogy felkészüljünk a Vasas elleni bajnokira. Minden játékos várja a találkozót, bízunk a legjobbakban. Remélem, sőt, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy az Újpest elleni győzelem után nagyobb önbizalommal játszunk, mint korábban. Ne feledjük, újra hazai pályán futballozhatunk, ez mindig pluszmotivációt ad a csapatnak, megpróbálunk újra három pontot szerezni. Tudjuk, ha megnyerjük a meccset, jobb esélyünk lesz szépen befejezni az idényt. Sosem egyszerű olyan csapat ellen játszani, amelyen már nincs teher, a Vasasról is lekerülhetett a görcsösség azáltal, hogy nem tudta kiharcolni a bennmaradást. Ebben a helyzetben agresszívnak kell maradnunk, nem számítok könnyű mérkőzésre, de az utolsó hazai fellépésünkön nyernünk kell.”

Nem kérdés, a pénteki párharcnak a Kisvárda Master Good az esélyese, és ha az idényben másodszor is legyőzi az élvonaltól már búcsúzó ellenfelét (ősszel Baráth Botond öngóljával és Rafal Makowski találatával 2–0-ra nyert), legalább kétpontos előnnyel, hatodik helyezettként fut neki az utolsó fordulónak.

BODNÁR TIBOR

NB I, 2022–2023, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 19., péntek
18.15: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Paks,Fehérvári úti StadionBogár Gergő
20.30: Kisvárda–Vasas (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionAndó-Szabó Sándor
Május 20., szombat
14.10: Mol Fehérvár–ZTE (Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
17.45: Ferencváros–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
Május 21., vasárnap
14.10: Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Budapest,Bozsik Aréna
17.30: Újpest–Kecskemét (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 31 19 6 6 61–29 +32 63
2. Kecskeméti TE 31 14 12 5 47–29 +18 54
3. Paksi FC 31 14 6 11 56–54 +2 48
4. Debreceni VSC 31 13 9 9 47–38 +9 48
5. Puskás Akadémia 31 12 11 8 44–41 +3 47
6. Kisvárda 31 9 13 9 41–47 –6 40
7. Zalaegerszegi TE 31 10 8 13 36–39 –3 38
8. Újpest FC 31 10 8 13 39–53 –14 38
9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36–41 –5 36
10. Budapest Honvéd 31 8 9 14 31–46 –15 33
11. Mol Fehérvár 31 7 10 14 35–43 –8 31
12. Vasas FC 31 4 13 14 28–41 –13 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik