Kecskemét: Az álmomat élem! – Nikitscher Tamás

– Sikerült kipihennie magát?
– Teljes mértékben, alig várom, hogy hétfőn elkezdhessük a csapatedzéseket – mondta lapunknak Nikitscher Tamás, a Kecskeméti TE 23 esztendős középpályása. – Szombaton és vasárnap orvosi és erőnléti felmérések várnak ránk – biztos vagyok benne, hogy mindenki jó állapotban tér vissza a szünetről, hiszen az utóbbi napokban már kaptunk munkát, amelyet el kellett végeznünk.

– A nyaraláson eszébe jutott néhányszor, milyen elképesztő időszakot tudhat maga mögött? Jó másfél éve még Makón, az NB III-ban futballozott...
– Persze. Akkor is bíztam benne, hogy eljutok az NB I-ig, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan történik minden. Amikor két éve kiestünk az NB II-ből a DEAC-cal, úgy éreztem, egyet vissza kell lépnem ahhoz, hogy utána nagyot ugorjak előre: elkerültem Makóra, ahol kitűnő csapat jött össze, hálás lehetek a klubnak. Élveztem a futballt, jól ment a játék, így fél év után szerződtetett az NB II-es Pécs. Hogy ott is segítettem az együttesnek, arra bizonyíték, hogy tavaly decemberben megvásárolt az akkor már parádésan szereplő Kecskemét. Ezt annak is köszönhetem, hogy minden percemet a futballnak szentelem.

– Mire gondol?
– Rengeteg energiát fektettem abba, hogy idáig eljussak. A százszázalékos edzésmunka csak egy szelete a felkészülésnek: mindenre odafigyelek. Nagyon lényeges a nyújtás, a regeneráció, az étkezés, a pihenés, ráadásul nemcsak olykor, hanem mindig, reggeltől estig, ehhez pedig nagy fegyelemre van szükség. Mondjuk, sohasem számítottam nagy bulizósnak, nem érzem úgy, hogy huszonhárom évesen bármiről is lemaradtam volna. Az álmomat élem. A pihenőt pedig próbálom mindig hasznosan eltölteni, sok időt szánok a páromra és a kedvenc hobbimra, az olvasásra.

– Mit olvasott legutóbb?
– Hegedüs Géza A milétoszi hajós című könyvét, de egyszerre többet is olvasok, egy tengerészgyalogos önéletrajzi könyvét például. Kedvelem a regényeket, a szépirodalmat, mindig is vonzott az olvasás – több és több lehetsz tőle. Már gyerekkoromban jártam vers- és mesemondóversenyekre, nagyon élveztem. Bár a családban többen is szeretnek olvasni, ez az igény leginkább belülről fakad. Feltölt az olvasás.

– Olvastam egy idézetét az egyik közösségimédia-felületén: az életben csak azt irányíthatod, hogy hogyan reagálsz az életre.
– Amikor olvasok-hallok valamit, ami megérint, azonnal leírom egy füzetbe vagy a telefonomba. A saját karrieremet látom az említett mondatban: van, amit nem irányíthatsz, de ha balul is sül el, abból is pozitív energiákkal kell kijönni. Mindig a földön kell maradni, s még keményebben dolgozni. Lehet, valami lelkileg megvisel és nagyon fáj, de építkezni kell belőle.

– Mondana egy példát?
– Tizenhét éves voltam, amikor Zalaegerszegről a debreceni utánpótlásba kerültem – tudom, sokszor megkapom, hogy távolabb nem találtam-e klubot magamnak... Ott adódott lehetőség, a család pedig támogatott, tizennégy évesen egy esztendőt már eltöltöttem a szombathelyi Illés Akadémián, vagyis tényleg hamar elköltöztem otthonról. Szóval Debrecenben, tizenkilenc évesen a bal térdemben elszakadt a porc, és az orvos azt mondta, két út áll előttem: vagy kiveszi, de akkor huszonöt évesen olyan fájdalmaim lesznek, hogy abba kell hagynom a labdarúgást, vagy összevarrja a porcot, de annak a rehabilitációja sokkal több időt vesz igénybe. Természetesen a másodikat választottam, egy év kimaradt a pályafutásomból. Mélypontra kerültem, de ettől is csak több lettem, még motiváltabban melóztam napról napra. Most már könnyebben dolgozom fel ezeket a történéseket, beláttam, ennél sokkal rosszabb is történhet az emberrel.

– A nemzetközi kupaindulás nem az. Mire számít a következő idényben?
– Ami a csapatot illeti, még alázatosabban kell dolgozzunk, hogy újra szép évünk legyen, vonatkozik ez az Európa-konferencialigára és a hazai feladatokra is – a klubot ismerve ezzel nem lehet gond. Úgy érzem, felvettem a ritmust, ehhez persze kellett a szakmai stáb is, amelytől óriási önbizalmat kaptam. Amikor arra gondolok, honnan hová jutottam, az egyik testvérem, Gergő mindig eszembe jut: rengeteget futballoztunk együtt, ő játszott a debreceni és a kispesti utánpótlásban is, korosztályos válogatottnak vallhatta magát, de sajnos kétszer is elszakadt a keresztszalagja, így véget ért a pályafutása. Jó lett volna vele játszani! Húszéves, kiment Amerikába, és egy brigáddal házakat újít fel. Hiszem, hogy minden okkal történik, így az is, hogy nekem igencsak göröngyös út vezetett Kecskemétig...