Népsport: az amatőr eszme rendíthetetlen harcosa

A két világháború közötti magyar futballtörténelem megkerülhetetlen alakja Zsarnóczay János, aki az 1926-ban alakult Budapesti Labdarúgók Alszövetsége (BLASz) első irányítójaként jelentős szerepet játszott a fővárosi labdarúgóélet korabeli rendszerének kialakításában, egyszersmind az amatőr eszmék harcos képviseletében.

Az 1893-ban, Budapesten született Zsarnóczay tevékenységét hangos viták kísérték, munkásságáról a sajtó sok esetben a személyes és szakmai ellentétek kiéleződése kapcsán írt. A professzionális és az amatőr labdarúgás magyarországi szétválása után a – ma is működő – budapesti futballszervezetet eleinte társelnökként, majd 1927-től 1938-ig elnökként vezette, 1939-ben visszatért a pozícióba, ám a Magyar Labdarúgók Szövetsége élére miniszteri biztosként kinevezett Gidófalvy Pállal támadt nézeteltérése miatt néhány hónappal később lemondott.

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) tagjaként kezdte labdarúgó-pályafutását, 1908-ban átigazolt a Magyar Atlétikai Clubba (MAC), később játékvezetőként vált ismertté. Határozott fellépéséről, erős vitakészségéről már a Sporthírlap 1921-es cikke alapján is képet nyerhetünk: az MLSZ-tanácsülésen hevesen támadta a rendelkezést, amely megengedte a berlini profi csapatban megforduló játékosok részvételét a bajnoki osztályozókon. Egy évvel később a válogatott mérkőzések pályabérletének tervezett emelése ellen tiltakozott, javasolva az FTC- és az MTK-pálya használatáért fizetendő díj növelése helyett pályaépítési alap létrehozását. A Nemzeti Sport szerint „már beszéde végéhez közeledett, amikor egy elejtett közbeszólás: »Szofizma« fulmináns befejezést váltott ki tőle. »Nem az szofizma, amit én mondtam – szólt –, hanem szofizma az, hogy a sportra hivatkoznak, amikor csak pénzérdekek vannak a háttérben.«”

Játékvezetőként 1925 és 1927 között első osztályú bajnoki, sőt nemzetközi mérkőzéseken is közreműködött, és bár akadtak kritikusai, 1926 decemberében a Hungária–Újpest mérkőzés nyomán egy sérüléshelyzet hibás kezelése miatt a futballbírói testület két hónapra el is tiltotta, munkásságát elismerő oklevéllel értékelték. A felfüggesztést követő napok fordulataként lemondott a bírótestületben viselt alelnöki tisztségéről, miután szembekerült a testület többségével a Benedek Aladár társelnök római szakmai utazásának elszámolásáról szóló vitában.

Sportvezetői csörtéire és a személye körüli konfrontatív vezetői légkörre utal Petschauer Attila, az 1928-as és 1932-es olimpia aranyérmes kardvívója Az Est hasábjain közölt 1937-es cikkében: Kétségtelen, Zsarnóczay úr kitűnő, derék, becsületes ember, de az a baja, hogy veszekeditiszben szenved. Ez afféle sportbetegség. Lehet, hogy rokona a bronhitisznek. Mikor abbahagyta a futballbíráskodást, és a futballdiplomáciai pályára ment, évekig tartó vádbeszédekkel bizonyította, hogy az ügyvezetés anyagi csődbe kergeti a magyar futballt. Vádolt és prófétált, egy modern sport-Jeremiás szerepében tetszelgett akkor. Van egy országos központi irodája, onnan szervezi a közutálatot azok ellen, akik nem helyeslik azt, amit ő jónak tart. Csak néhány héttel ezelőtt történt, hogy Usetty elnök megsértődött és lemondott Zsarnóczay nyilatkozatai miatt. Usetty kedvét elvette Zsarnóczay.”

Az eset az akkori sajtóbeszámolókat olvasva fedi a valóságot, a Nemzeti Sport is címlapján számolt be az MLSZ vezetői válságáról, amelyet Zsarnóczay János Mailinger Bélát célzó, közvetve Usetty Béla elnököt érintő nyílt kritikája indított el. A futballszövetséget 1932 és 1939 között irányító Usetty aztán némi megingás után mégis a helyén maradt, a békés változásról a 8 Órai Újság számolt be: „A robbanást Zsarnóczay Jánosnak, a BLASz elnökének Mailinger Béla ellen intézett éles támadása okozta. Zsarnóczay János, a magát fékezni nehezen tudó, túltemperamentumos BLASz-elnök, miután a szócsata elülte lecsillapodott, maga is belátta, hogy hevességével mily nagy bajt okozott s elhatározta, hogy jóváteszi hibáját. Tegnap felkereste Mailinger Bélát s a találkozás meghozta a békét a két sportember között. Zsarnóczay lépése nyomán bekövetkezett a kedvező fordulat, most már minden a legjobb úton halad, hogy a válságot elsimítsák. A szemben álló felek kibékültek s Mailinger és Zsarnóczay együtt látogatták meg Usetty Bélát s együtt kérték fel lemondásának visszavonására.”

A lépéseit övező vitákkal együtt is a kor futballéletének markáns, az amatőr értékekhez végletekig ragaszkodó sportvezetőjét láthatjuk a budapesti labdarúgás első emberé­ben, akinek erőfeszítéseit és eredményeit a kortársak is méltányolták. A BLASz fennállásának jubileumára, 1936-ban kiadott könyv (A budapesti labdarúgók alszövetsége tíz éve, 1926-1936)idézi Kenyeres Árpád MLSZ-főtitkárt:   „Elsősorban az alszövetség érdemekben gazdag elnökét, Zsarnóczay Jánost kell felemlíteni. (...) Az ő nagy sportismerete, hatalmas alkotóereje a legtöbb kérdésben döntően befolyásolta az országos szövetség munkáját és így annak mindenkor egyik legnagyobb ereje és támogatója volt.”

Az idézett kötet bevezetője feleleveníti az 1926. szeptember 20-án este hét órakor tartott ülést, amelyen      „első ízben ültek össze az amatőr–profi szétválasztás után a budapesti amatőr-egyesületek, hogy megválasszák a Budapesti Labdarúgók Szövetsége első tisztikarát, amely hivatva volt új utakra vezetni az amatőr labdarúgást”.Az éjszakába nyúló tanácskozás végén a szövetségen belül elkülönülő két párt vezetői, Bíró Dezső és Zsarnóczay János békét kötött, és az írás szerint „ez a kézszorítás mutatta meg az utat és jelölte ki az irányt a Budapesti Labdarúgó Szövetségnek.”

Tegyük hozzá, három évre rá már kettejük „késhegyig menő küzdelmétől” volt hangos a sajtó... Lovász Tamás István, az MLSZ budapesti igazgatója jóvoltából betekintést nyerhettünk az 1926. október 1-jén tartott ülés jegyzőkönyvének eredeti példányába, amely rögzíti a budapesti futballszövetség megválasztott tisztségviselői jelenlétében rendezett első, sporttörténeti tanácskozásán elhangzott elnöki köszöntőt is. Zsarnóczay János egyebek mellett arra kérte a jelenlévőket, hogy „minden személyi vonatkozású ügy félretételével egyedül a labdarúgósport érdekeit szem előtt tartva dolgozzanak”. Ő maga tíz évvel később így tekintett vissza a szövetség munkásságára: „Nem a viselt tisztség fémjelez, hanem a végzett munka és annak a közösség javára jelentkező értéke. Ennek meglátása és átértése teremtette meg a BLASz egységét, tette lehetővé az eredményes munkát és biztosítja jövőre is a munka eredményét. Az amatőr sport ereje a tömegek önzetlen, áldozatos munkájában rejlik, a nemes és ideális célért való rajongásában. Ennek tudata és a meggyőződés ereje irányítja azokat, akik e sport vezetésére vállalkoznak.”

Zsranóczay nevéhez más társadalmi tisztségek is kapcsolódnak, egy időben elnöke volt a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) Labdarúgó Ligának, volt az MLSZ ügyvezető alelnöke, 1937-ben a magyar Máltai Lovagrend mester lovagjaként szervezte a rend budapesti világkongresszusát. Horthy Miklós kormányzó 1939-ben miniszterelnöki előterjesztésre magyar királyi tanácsosi minősé­gében közérdekű hasznos szolgálata elismeréséül a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adományozta neki.

Sportvezetői tevékenységére árnyékot vetnek az 1938-as BLASz-elnöki bukásának körülményei, a korabeli lapok (8 Órai Újság, Esti Újság, Az Újság) beszámolói alapján ugyanis a lépés előzményeként – a futballban is érvényesített zsidóellenes intézkedésekkel összhangban – szerette volna elérni, hogy a BLASz-elnökség öt zsidó tagjából négy azonnal mondjon le. Támogatás híján végül ő maga nyújtotta be a lemondását, arról pedig már nélküle, Nádas Ödön vezetésével döntött a BLASz, hogy – a korabeli sajtó szavai szerint – megalakítja az úgynevezett„zsidó-bizottságot, amely megteszi az intézkedéseket az új választás előkészítésére”     .

Zsarnóczay János ügyvédi szakvizsgáját 1941-ben tette le. A második világháborús időszakban végzett tevékenységéről nem sokat tudunk, a Demokrácia című lap 1946-os propagandacikkében közölt állítást, amely szerint 1945 tavaszán Németországban volt, fenntartásokkal kell kezelnünk. Tény azonban, hogy az Igazságügyi Közlöny 1946. július 31-én megjelent kiadása bejelentette: „A budapesti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy az ügyvédi gyakorlattól jogerősen felfüggesztette dr. Zsarnóczay János budapesti (I., Pauler u. 15.) ügyvédet 1946-évi június hó 12-én egy évre. A felfüggesztés 1946. július 10-én vette kezdetét.”

Hogy a tiltásnak lehetett-e köze a tragédiához, nem tudhatjuk, mindenesetre tény, hogy a budapesti labdarúgás korábbi vezéralakja a következő hónapban lakásán öngyilkos lett.