Bizonytalansági faktorok – Bobory Balázs publicisztikája

Hogy mi történik jelenleg Székesfehérváron, csak nagyon kevesen, vagy csak a Jóisten tudja.

A futballklubnak Juhász Roland lemondása óta nincs sportszakmai vezetője, viszonylag kevés információ szivárog ki a Sóstói Stadion öltöző- és irodaépületéből, aki tudna mondani bármit is a viszonyokról – akár csak régi játékos, edző vagy vezető –, elzárkózik a nyilatkozattól, pedig jó lenne tudni, megfejteni, mi az oka, hogy az öt évvel ezelőtt még bajnok és Európa-liga-csoportkörös együttes immár második idényében is a kiesés elől menekül, és a klubot körülvevő atmoszféra sem tűnik kellemesnek, az alkalmazottak egymásnak adják a kilincset, a máshol szárnyaló játékosok teljesítménye itt visszaesik, majd ha elmennek, újra tündökölnek. Lehetne a pletykák alapján diagnózist felállítani, de sokkal jobb lenne, ha egy illetékes végre a szurkolók szemébe nézne, egy tv-riporternek vagy egy újságírónak részletesen, őszintén, akár önkritikusan beszélne a folyamatokról.

A Vidi – elnézést, nekem örökre az marad – az elmúlt két fordulóban négy pontot szerzett és a játék képe is valamivel jobbnak tetszett, mint korábban, s a játékosok testbeszéde is arról árulkodik, hogy talán már a többségnek fontos, hogy a csapat múltjához méltón álljon helyt, és nem egy jó futballistákból álló multikulturális, unott, szedett-vedett zsoldossereget látunk.

A háttérben folyó munkáról, a klub működéséről, helyzetéről viszont nem sok derült ki, amióta a korábbi névszponzor a nyáron villámgyorsan leugrott a süllyedőben lévő hajóról, az utánpótlásból elzavartak körülbelül egy tucat embert, talán az első csapat keretében is végrehajtottak változásokat a racionalizálás jegyében, és Bartosz ­Grzelak vezetőedző azt is elejtette egy interjúban, hogy nincs már reggeli és ebéd az edzések után. A Kisvárda elleni mérkőzés előtt és után olyan szponzorfal előtt nyilatkoztak a játékosok, amelyen csak a bajnokság hivatalos támogatói, valamint a Máltai Szeretetszolgálat s a mellrák elleni küzdelem logója volt látható. A Fehérvár mezén továbbra sincs nyoma a szponzor jelenlétének, és nem azért, mint az UEFA-kupa-menetelés alatt, amikor az európai szövetség azért büntette meg a klubot, mert a dresszek elején ott virított a Videoton felirat, és akkor a támogató feltüntetése engedélyköteles volt, hiába érvelt azzal a vezetőség, hogy ez az egyesület hivatalos neve is.

A korábbi főtámogató kiszállása óta már hónapok teltek el, és biztosan nagyon körültekintően kell eljárni, amikor egy klub szponzort keres, de elég aggasztó, hogy még egy fehérvári kifőzde sem vett a legendás piros-kék dresszen egy négyzetcentiméternyi helyet sem. Ki tudja, lehet, hogy azért, mert nem eladó, és valami nagy biznisz készül a háttérben...

Ami azonban bizonyos, hogy a klubtulajdonos Garancsi István, aki a portfolio.hu 2023-as összeállítása szerint 133 milliárd forintos vagyonával a 12. leggazdagabb magyar. A Fehérvár első embere 2008-ban vásárolta meg az egyesületet, egyben megmentette az élvonalból való kizárástól, talán nem túlzás azt állítani, hogy nélküle a fehérvári futball a pécsihez, a kaposvárihoz, akár a tatabányaihoz hasonló, keserű utat járta volna végig, vérrel, verejtékkel és könnyekkel, s végül nem biztos, hogy sikerrel. Ehelyett az üzletember érája alatt a Vidi az elmúlt 15 évben háromszor lett magyar bajnok, hétszer ezüst-, egyszer bronzérmes, egyszer megnyerte a Magyar Kupát, kétszer a Szuperkupát, háromszor a Ligakupát és kétszer bejutott az Európa-liga csoportkörébe. Ezért Garancsinak nem lehet elég hálás a város, hiszen ennél eredményesebb időszaka nem volt a fehérvári labdarúgásnak. Az elmúlt néhány évben azonban a kívülállónak úgy tűnt, hogy a romló tendencia, az egyre rosszabb szereplés, az elbaltázott játékospolitika, az elhibázott stratégiai döntések mintha a tulajdonosnak is kedvét szegték volna, és divatos kifejezéssel élve gazdátlannak tűnik a klub. Olyan ez a Fehérvár, mint egy fej nélküli lovas, amely csak vágtat és vágtat előre, de gondolkodás és előrelátás nélkül nem találja a jó irányt.

Ilyen körülmények között felüdülésnek látszott az a stratégia, amelyet a nyáron vázolt fel Juhász Roland – immár korábbi – sportigazgató, és a megélhetési légiósok helyett a piros-kékek igyekeztek szorgos, dolgos magyar magot kialakítani Sóstón. Úgy, hogy a minőség is megmaradjon, mert érdemes felsorolni, hogy a Vidi jelenlegi keretében hány olyan futballista van, aki megfordult hazája válogatottjának legalább a bő keretében: Tóth Balázs, Bese, Spandler, Fiola, Kalmár, Csongvai, Schön, Hangya (mind magyar), Szerafimov (északmacedón), Flores (hondurasi), Kastrati (koszovói), Kodro (bosnyák).

Ez tizenkét labdarúgó, több mint egy kezdőcsapatnyi, szóval az alapanyag egyáltalán nem tűnik rossznak, és a társaság is sokkal homogénebb, mint volt, vagyis Juhászék elgondolása jónak tetszett. Aztán a Vidi mégis borzasztóan rajtolt, szerencsétlenségére a nyári káosz után a sorsolása is iszonyatosan nehéz volt az első négy fordulóban, és jöttek is szép sorban a pofonok. Az egyébként végtelenül szimpatikus Grzelak a hírek szerint már többször is megmenekült ebben az évadban egy-egy jó pillanatban elért pontszerzésnek, győzelemnek köszönhetően, az újratervezés atyja, Juhász Roland viszont nem élte túl a vihart, amire az egyetlen értelmes magyarázat, hogy nézetei, a jövővel kapcsolatos elgondolásai nem egyeztek a tulajdonoséval, és bedobta a törülközőt.

A Fehérvárnak úgy kellett ez most, mint egy lórúgás, mert éppen akkor nincs, aki szakmai fronton hozzáértőn kézben tartaná a gyeplőt, amikor talán elindult felfelé a csapat, és egyáltalán nem hiányzik neki a bizonytalanság. A klubot dermesztő csend veszi körül, a szurkolók türelmetlenek és aggódnak, és csak arra várnak, hogy legyen végre nyugalom, koncepció és szenvedély a koronázóvárosban.

A nagy kérdés, hogy ezt az idilli állapotot mi hozhatná el. A drukkerek jelenleg nem tartoznak a legnagyobb „Garancsi-fanok” közé, pedig nélküle korábban is, most is le lehetne húzni a rolót, és amíg nincs megbízható, megfelelő hátterű utódjelölt, addig nem biztos, hogy az élő lélegeztetőgépként funkcionáló személyt kellene támadni. Igen, biztos meg lehet kérdőjelezni Garancsi elhivatottságát mostanában, de az elmúlt tizenöt év eredményeit sem szabad elvitatni tőle.

És persze sokkal jobban örülne mindenki, ha a csapat gyökerei mélyebbre nyúlnának a székesfehérvári földben, legyen még több kötődés, klubszeretet, hűség, de talán ez a folyamat elindult, és ha megint jön néhány siker, a klubra irányuló figyelem, tenni akarás is nagyobb lesz akár a jelenlegi tulajdonosban, akár a lehetséges támogatókban.

A Videoton átélt már viharokat, a kilencvenes évek elején a gyár válsága közepette Brávácz Ottó munkájának köszönhetően menekült meg, az ezredforduló környékén pedig Bérces László vezetésével maradt önálló. Az új évezredben a tulajdonosi, gazdasági és morális válság végére tett pontot Garancsi István, ahhoz képest a jelenlegi baj feleakkorának sem tűnik.

Igen, tényleg érdemes lenne elemezni, hogy az elmúlt öt évben a jelenleg a magyar futballban domináló Ferencváros hogyan távolodhatott el ennyire a vele akkor még legalább azonos szinten lévő Viditől, és mi talán adhatunk is rá válaszokat, de most Fehérváron is csak egyetlen kívánság fogalmazódhat meg, hogy Sóstó felett újra ragyogjon fel az ég.

Hogy kinek a tulajdonlása, sportszakmai felügyelete vagy edzősége alatt, nagyjából mindegy. A jelenlegi bizonytalansági faktorok viszont nem segítenek az előrejutásban, ezért lenne érdemes a kérdéseket villámgyorsan tisztázni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!