Népsport: táncoló faun a futballpályán

„Ha mind a tizenegyen Rókák volnátok ti / Tudom, Istenem, hogy jól helyben hagynátok, mi?... / A bécsi Viennát, e cudar hiennát. / De így, kedves Rókám, biztos vereségtek, / Pedig inkább az Isten nyila üssön belétek / Semhogy leverjen a német.”

Postán érkezett a versüzenet 1901 tavaszán Róka János labdarúgó címére, a levélben a feladó a neve mögé írt kiegészítéssel tette egyértelművé aktuális érzelmi állapotát: „Hazafi Veray János, írtam haragomban”.Máskor is háborgott a századfordulós Budapest különc figurája, a bárdolatlan népi humor népszerű hangadója, a megmosolygott fűzfapoéta, az Iparcsarnok 1885-ös megnyitása alkalmából például ezzel a kedves strófával köszöntötte aktuális ellenlábasát: „Nem vagyunk mi gyáva barmok, dőljön rád az Iparcsarnok!”

A félreértések elkerülése végett nem árt tisztázni: a Róka Jánosnak faragott kínrímek inkább valami ódaféleséggé próbálnak összeállni, amely a megszólított fejére helyezi a képzeletbeli koronát, a többi tíz csapattársát pedig burkoltan semmirekellőnek láttatja, hasonlóképpen a „némethez”, a „cudar hiennához”, vagyis a First Vienna összes – egyébként osztrák és angol – futballistájához.

A nagykárolyi sürgönykihordóból lett botcsinálta vándorköltő, az Eiffel-tornyot egy szál gatyában felkereső, majd onnan a francia hatóságok megrovásával távozó, pesti feleséget rímes apróhirdetésben (sikertelenül) kereső Hazafi Veray János a heves futballköltemény alapján maga is szemtanúja lehetett annak, hogy a Budapesti Torna Club 1:0-s vereséget szenved bécsi ellenfelétől. A beszámolók alapján a Millenáris-pályán „a húszkrajczáros publikum”tagjai közül a lefújáskor jó néhányan berontottak a pályára, hogy elégtételt vegyenek a játékvezetőn, és bár érdekes a hálátlan őssporttárssors is, történetünk szempontjából lényegesebb, hogy Róka János a vereség dacára aznap is igazolta hírét.

Karakterábrázolásához és játékának jellemzéséhez megkerülhetetlen forrásként szolgál a Sporthírlap 1926. július 8-i számában megjelent cikk, amely Fábián Pál tollából idézi fel a BTC akkor már edzőként színre lépő képviselőjének aktív játékosévei alatt csillogtatott erényeit.

„Tudni kell, hogy Róka volt az első, klasszikus magyar dribler. Előtte igazán csak rúgásból állt a magyar labdarúgás és merőben új volt az, ahogyan ő a labdával siklott, kígyózott, csavarodott, akkori ellenfeleit a kétségbeesésig lepve meg. Bizonyos, hogy nagyon nagy futballista talentum volt, aki egykorú társai előtt messze elöl járt. Nem hiába származik abból a famíliából, amelyik egyre-másra termette a kitűnő tánctanárokat. Úgy ringott, repkedett a pályán ő is, mint a féktelen jókedvvel táncoló faun, aki hallatlan gyönyörűséget érez a játékban, fut, perdül, iramodik, nem is sejtve maga körül a nevető szemű nézők sokaságát, úgy szerez szertelen játszókedvével gyönyörűséget azoknak is.”

Ami a családi háttérre vonatkozó utalást illeti, tökéletesen megállja a helyét, a Róka (eredetileg Fuchs) felmenők valóban a színpadi táncművészet, valamint a tánc- és illemtanítás mestereinek számítottak, és ezt a leghitelesebb forrásból tudjuk: Az örökségcímű, 2022-ben elkészült családtörténeti munkából, amelynek szerzőpárosa nem más, mint a labdarúgó testvére, Róka Pál két futballtörténész-újságíró dédunokája, Dénes Tamás és a napokban elhunyt Dénes András.

Az 1880-ban, a Róka (Fuchs) család hetedik, legkisebb gyermekeként született fiúról itt derül ki az is, hogy valószínűleg a Markó utcai főreáliskola növendékeinek környezetében ismerkedett meg az 1890-es években meghonosodó angol játékkal (hogy ő maga melyik középiskolába járt, tisztázatlan). A feltételezés alapja, hogy az említett oktatási intézmény volt a hazai futballtörténelem első, 1897-es mérkőzését játszó Budapesti Torna Club bölcsője, és miután Róka (II) János már az 1898-as és 1899-es BTC-fotókon felbukkan, bizonyára az első időktől tagja volt a társaságnak.

Ráadásul nem csak kiegészítő szerepkörben: a magasugrásban, gerelyhajításban, rövidtávfutásban már tizenévesen nagy tehetséget mutató all-round sportember ott volt a pályán az első magyar futballbajnokság legelső mérkőzésén, a Budapesti Torna Club és a Budapesti Sport Club találkozóján. És ha már ott volt, szerzett három gólt (értelemszerűen a hazai bajnokságok történetének első mesterhármasát), hozzásegítve csapatát a 4:0-s győzelemhez, egyúttal elindítva az első bajnoki aranyérem felé vezető úton. Az 1901-ben elért címet 1902-ben megvédte a BTC, időközben pedig a csatár a Magyar Labdarúgók Szövetsége reprezentatív csapatában is helyet kapott, és bár 1901. április 12-én, a Millenárison a Surrey Wanderers elleni, akkor még válogatott mérkőzésnek számító összecsapáson 5:1-re kikapott csapatával, korabeli szokás szerint járt neki a futballisták körében legirigyeltebb skalpnak tekintett bársonysapka.

Különleges idők jártak, a fiatalok körében hódító angol játékot nem mindenki nézte jó szemmel, a bizalmatlan középiskolai tanárok, egyetemi professzorok szigorát pedig a leleményes diákok sok esetben álszakállal, álbajusszal és álnévvel védték ki. Így csavarta meg, pontosabban építette egybe családi és keresztnevét Róka János is, és tűnt fel egyes tudósításokban Kaján néven, esetleg az eredeti változathoz sajátos ötlettel közelítve R. O. Kajánként.

A már hivatkozott Sporthírlap-cikk állítja, övé volt Magyarországon az első bolti, vagyis nem házilag barkácsolt futballstoplis, igaz, a berlini Steidl-cégtől hozatott darab kicsinek bizonyult a lábára, így kénytelen-kelletlen átadta Stobbe Kálmánnak. Labdarúgó-pályafutását 1904-ben az amatőr ethosz legtisztább megtestesítőjének számító klub, az angol Corinthian budapesti látogatása után fejezte be (a lépésre előre elszánta magát, nem volt köze a BTC 9:0-s vereségéhez), ettől kezdve Gillemot Ferenc hívására a Pannonia nyolcas evezőscsapatában fodrozta tovább a magyar sportélet vizét. A civil életben banktisztviselőként dolgozott, 1921-ben feleségül vette a bécsi származású Pöpperl Jozefát, a házaspár életét beárnyékolta, hogy első fiúkat, Hansikát ötévesen elveszítették. Később született még egy fiúgyermek a kapcsolatból, Ferenc, akinek az ágán folytatódott a család, a kisebbik unoka, Róka Éva ma is Magyarországon él.

Ami az „őskori Schlosser” néven becézett BTC-játékost illeti, érdemes még egy lírai igényű, mégis szakmailag lényegre törő dicséretet citálni róla, a Sport-Világ 1902. január 12-i számából: „Az angol flegma megtestesülését látjuk az ő játékában, mely mentes minden egoizmustól s a mindenképpen feltűnni kívánó szándéktól. A fortélyoknak, cselezéseknek, s a labdatechnikának mestere.”A sokak által csodált technikai tudásnak tanulságos leírását olvashatjuk a dicsőséges fiatalkorára ősz fejjel, 63 évesen visszatekintő sportembertől a Képes Sport 1943. december 21-i számában. A BTC 1899-es, Cricketerek elleni mérkőzésének (1:1) tapasztalatáról és a Bécsben látott angol játékmód hatásáról a sportág hazai fejlődése szempontjából is tanulságos gondolatokat jegyzett le a sporthetilap szerkesztőségének.

„Megfigyeltem az angolokat, hogy ők nem a cipő orrával rúgják a labdát, hanem az úgynevezett röszttel, és bizony nekik mindegy volt, akár jobb, akár bal lábra jött a labda, és a fejelésnél sem ugrottak csak úgy találomra a labdának, hanem a nyakizmokkal irányították a fejpasszt. (...) Itthon természetesen igyekeztünk a tanultakat elsajátítani. Én ekkor kezdtem tulajdonképpen a játékot élvezni. Egyedül Bay Feri, a kitűnő átütő csatárunk nem tágított a jó öreg svájci stílusától és továbbra is orrheggyel játszott és bizony sokszor a kapu fölé emelte – még a kapu torkából is – a labdát. A futballjáték kétségtelenül a művészet egyik faja. (...) Orth György volt a magyar labdarúgás utolérhetetlen igazi művésze, aki – mint akkor mondták – még a tyúkszemével is irányította a labdát.”

Róka János 1945. február 6-án halt meg, Budapest ostromának áldozataként. A család XI. kerületi, Sirály utcai otthonában akkoriban meghúzta magát egy ismerős orvos, akit a tragédia napján beteghez hívtak. A házigazda lovagiasan felajánlotta, hogy elkíséri a városba a doktort, az utcára lépve eltalálta egy repeszgránát – hogy szovjet vagy német fegyverből, valószínűleg sohasem derül már ki. Halálát az orvosi jelentés szerint koponyaroncsolás okozta. Először a Sirály utcai ház kertjében temették el, majd a háború befejeztével kihantolták és a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.