Népsport: a szőke Ferikéből ősz Mester lett

Az 1934-ben született Kovács Ferenc pályafutása válasz arra is, miért volt jó a magyar futball régebben. A fiatal srác tagja volt 1947-ben az erzsébeti Kossuth Előre nevű ifjúsági csapatnak, amelyik megnyerte a mezítlábasok bajnokságát. A játék választotta ki a labdarúgókat, nem fordítva. Még ebben az évben a kék-fehérek ifi játékosa lett, nem is hagyta el a klubot (csak a név változott...).

Hivatalosan 1954-ben, 20 évesen lett a Vörös Lobogó felnőttkeretének tagja Kovács III néven, hat bajnokin lépett pályára. A jobbfedezet Kovács Imre (Kovács I) mellett testvére, a jobbhátvéd Kovács József futott Kovács II név alatt, Ferencnek maradt a Kovács III, de a Lobogóban akadt még Kovács, István személyében, ő Kovács IV névre hallgatott.

Kovács III tehetségét bizonyítja, hogy a budapesti főiskolai vb (1954) ezüstérmes (a döntőben Romániától kaptunk ki 1:0-ra) keretének tagja. A következő év januárjában (1955. január 9.) pályára lépett az 1954-es bajnokság elmaradt mérkőzésén, amelyen a Bp. Honvéd 9:7-re győzött az Üllői úton. „Szünet után okosan és hasznosan játszott Kovács III is – írta a Népsport.

Az év második felében már az Aranycsapat öltözőjének ajtaján kopogtatott, más kérdés, hogy a Népstadionban a svédek 4:2-es legyőzése során 1955. november 13-án nem tudta lefogni az ellenfél nem sokkal később már világhírű szélsőjét, Kurt Hamrint. A második félidőre állt be a balhátvéd Várhidi Pál helyére, a Népsport szerint „szorosan igyekezett fogni a veszélyes Hamrint, de lényegesen lassúbb volt nála, s ezért néha megoldhatatlan feladat elé került. A megszerzett labdát már jól adta előre.” Ez volt az egyetlen válogatottsága, védőként került a legjobbak közé.

Az MTK-ban így állt fel a védősor: Kovács II, Börzsey János, Kovács III. A prágai UDA ellen 1955 nyarán megnyert (6:0, 2:1) Közép-európai Kupa döntőjében a Népstadionban rá is vonatkozott a Népsport értékelése: „A hátvédek ezúttal is erősségei voltak a csapatnak”, a prágai meccs után „Kovács III volt ennek a sornak a legjobbja”. Lantos Mihály helyén játszott balbekket. Elmondható, hogy az Aranycsapat két tagjával, Lantossal, később Zakariás Józseffel kellett megküzdenie a csapatba kerülésért, utóbbival balfedezetként, ami az igazi posztja volt. Többször játszott az utánpótlás- és a B-válogatottban. Elektroműszerész szakmájában a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyárában mindaddig dolgozott, amíg Bukovi Márton fel nem vitte az MTK felnőttkeretébe.

A BEK-nyolcaddöntőjében 1955-ben az MTK az Anderlechttel szemben kétszer nyert (6:3, 4:1), mindkét alkalommal pályára lépett. Visszaemlékezése szerint Zakariás Brüsszelben magyarázatot kért Bukovitól, miért hagyta ki a csapatból. „Nekem úgy ment a játék, ahogy addig és azután csak nagy ritkán – utalt a kezdeti időkre Kovács Ferenc a Képes Sportban 1985-ben, hozzátéve, Zaki később elnézést kért az edzőtől.

Az MTK 1956-ban túrázott, Kovácsra felfigyelt a Manchester United, a játékos azzal mondott igent, hogy hazaugrik, s majd a menyasszonyával tér vissza. Ám Erzsébet nem akart külföldön élni, a labdarúgó őt választotta, neki a forradalom nem külföldi szerződést hozott, hanem feleséget.

A kék-fehérek 1957. október 20-án a Népstadionban 4:1-re lemosták a Fradit, a Képes Sport pontokba szedte a legeket, eszerint „a legnagyobb meglepetés: Kovács III fáradhatatlan munkája a védelemben (90 percig).” Ekkor már balfedezetként lépett pályára, Kovács Imre volt a jobbhalf. Ugyancsak ebben, a bajnoki aranyérmet hozó idényben 1958. március 9-én az MTK a Hungária körúton 1:0-ra legyőzte a Tatabányát, a Népsport így értékelt: „Okosan, nagy területen játszott, több jó támadást is indított, s ha szükség volt rá, a védekezésből is kivette a részét.”

Az 1958–1959-es BEK-kiírás nyolcaddöntőjében a svájci Young Boys állította meg a kék-fehéreket. A Népstadionban 2:1-re, Bernben 4:1-re nyert, neki sem ment a játék, „a mérkőzésen sok hibával játszott, főleg a leadásai voltak pontatlanok”. Az 1960-as római olimpián bronzérmes együttes valamennyi mérkőzésén játszott, a harmadik helyért az olaszokat vertük meg 2:1-re, Solymosi Ernővel fedezetként ügyködött, „a fedezetpárt elsősorban lelkességéért, nagy buzgalmáért dicsérhetjük, bár olykor szerelési hibákat követett el, és leadásai sem voltak mindig pontosak.”

Az 1960-as KK-kiírásban országok vettek részt, a magyar csapatok között megtaláljuk az MTK-t (FTC, Vasas, Újpest, Tatabánya, Diósgyőr) is, az összesített eredmények alapján Magyarország nyert. Az 1963-as KK-döntőt az MTK és a Vasas játszotta, az első találkozón a kék-fehérek 2:1-re győztek, a visszavágó 1:1 lett, a kupa az MTK-é lett. A fedezetpárt Nagy István „Paróka” és Kovács III alkotta, a „fedezeteknek a fegyelmezett védőjáték volt a legnagyobb erényük”. Egy évvel később (1964) részese volt az MTK-menetelésnek a Kupagyőztesek Európa-kupájában, pályára lépett a Sporting elleni döntőben (3:3) és a megismételt fináléban (0:1) is.

Sérülése miatt hagyta a játékot 1965-ben. A Labdarúgás 1968. augusztusi száma így értékelte karrierjét: „Az ötvenes évek második felében az MTK csapatában Zakariás örökségét egy nyúlánk, szőke ifjú, Kovács III Ferenc vette át. Az erős »konkurenciának« tulajdonítható, hogy a válogatottban csupán egy alkalommal jutott szóhoz.”

Edzősködni kezdett klubjában, ám legnagyobb sikereit a Videotonnal érte el. Két időszakban is irányította az együttest (1972–1977; 1983–1986), előbb bajnoki ezüstéremig (1976) vezette a Vidit, utóbb UEFA-kupa-döntőig (1985) és két bajnoki bronzig (1984, 1985). Az 1975–1976-os idényben a fehérváriak az FTC-vel futottak versenyt, az Üllői úti rangadón 1–1 lett, sokan, sok mindent mondtak a találkozóról az edző sportszerűen ennyi jegyzett meg a Népsportnak: „Jó mérkőzés volt!” Az 1984-es harmadik helyezés után elégedett volt: „Szakmai téren az adott lehetőségeken belül mindent megvalósítottunk.” Rá egy évre sem kellett szégyenkeznie: „A csapatot összességében kell értékelni, és így a bronzérem mellett elismerésre méltó szereplésünk minden elképzelést felülmúlt.”

A pályán szőke üstökével egyszerűen csak Ferike már Mesterként nyilvánvalóan az UEFA-kupában elért eredményekre gondolt, együttese csak a döntőben maradt alul a Real Madriddal szemben. Az UEFA-sorozatról így vélekedett az említett Képes Sport-interjúban: „Én már sok csapatban játszottam és megannyit vezettem is, de olyat, ahogy a Vidi küzdött, még egyet se láttam.”

A Fehérváron eltöltött két időszak között az 1978-as vb után őt bízták meg a válogatott irányításával. Nyolc meccs jutott neki a kispadon, a körülmények nem játszottak a kezére: „Pályafutásom legkínosabb hónapjai vártak rám, amikor a válogatottságra alkalmas játékosok közül kettőt nyilvánosan eltiltottak, másokat pedig hallgatólagosan. (...) Azon vettem észre magam, hogy azok az emberek, akik mögöttem álltak, már nincsenek a helyükön.” Megegyezett Szepesi György MLSZ-elnökkel, hogy 1979 első felében még marad.

Kovács az egyetlen, aki játékosként és edzőként is nemzetközi kupadöntőben szerepelt magyar együttessel – akárcsak Puskás Ferenc, csak Öcsi két külföldi klubbal (Real Madrid, Panathinaikosz) tette. Utolsó edzői sikerét az Újpesttel érte el, a lilák 1992-ben a Vác 1–0-s legyőzésével Magyar Kupát nyertek. Az edző maximalista maradt: „Igazán boldog akkor lennék, ha egyszer nemzetközi kupát is sikerülne nyernünk.”

A mindig szigorú, ám egyenességéért futballistái körében kedvelt Mester élete hátralévő részében a Puskás Akadémián a szakmai tanácsadó testület tagjaként tevékenykedett, szerepet vállalt az MLSZ sportágmegújítási programjában, 2008-tól 2018. évi haláláig a Videoton tiszteletbeli elnöke volt.