Gruber Zsombor: Tudom, hogy a Fradinak is segítettünk, de most a ZTE játékosa vagyok

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 10:40
null
A labdarúgó NB I 21. fordulójának nyitányán a Paksi FC a Zalaegerszeget fogadta. A hazaiak már a 4. percben megszerezték a vezetést, és sokáig úgy tűnt, hogy sima győzelmet aratnak. A ZTE FC azonban nagyot küzdött és két szerencsés gólnak köszönhetően 4–3-ra megnyerte a mérkőzést. A találkozó után a ZTE-ben góllal debütáló Gruber Zsomborral beszélgetett az NSO Tv stábja.

Gruber Zsombor az interjú előtt berohant az öltözőbe ünnepelni.

„Nagy volt az öröm, az első helyezettet vertük meg. Nagyon fontos három pont volt ez számunkra, és tényleg örülök neki, hogy meg tudtuk őket verni. Az első félidő után nem gondoltam volna, hogy lesz esélyünk, nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A második félidőben viszont teljesen mást mutatott a csapat, tényleg kijöttek a helyzetek, ez gólokkal is párosult. Volt szerencsénk is, de arra is szükség van a futballban.”

Videónkban beszél arról, mi volt szerinte a különbség a két félidő között; mesél a góljáról; arról, hogyan érzi magát Zalaegerszegen; hogy miért igazolt egyáltalán a ZTE-hez; mik a céljai, de felvetjük neki: győzelmükkel segítették anyaklubját, a Ferencvárost is.

 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
PAKSI FC–ZTE FC 3–4 (2–0)
Paks, 1600 néző. Vezette: Bogár Gergő (Bornemissza Norbert, Csatári Tibor)
Gólszerző: Evangelu (4. – öngól), Könyves (45+2., 55.), ill. Gruber (53.), Croizet (66., 90+1.), Mance (73.)

A mérkőzés szöveges tudósítása itt olvasható.

 

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
4 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
5 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
6 órája

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
7 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
20 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
21 órája

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53
Ezek is érdekelhetik