Az Újpest nem keres vevőt Csoboth Kevinre, de... – Ratatics Péter

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 13:36
null
Kedden sajtótájékoztató keretében vázolta Ratatics Péter elnök az Újpest FC rövid és hosszú távú terveit. Szóba került az is, hogy valóban vannak-e kérői Csoboth Kevinnek.

Ratatics Péter elnök részletese vázolta az Újpest FC rövid és hosszú távú terveit – előbbi a következő idényre vonatkozóan az erős középmezőnybe tartozást jelenti, míg utóbbi magába foglalja a nemzetközi kupaporondon való indulást, majd a csoportkörben szereplést, illetve, még az évtized során szeretnének bajnoki címet nyerni. 

Hosszasan beszélt arról is, hogyan kívánják felépíteni a lilák játékosállományát, milyen kritériumokat határoztak meg, és mennyire építenek majd az utánpótlásra. Emellett az is szóba került, hogy a Szusza Ferenc stadionra ráférne már a felújítás. 

S hogy mikor érik utol a Ferencvárost?

„Ehhez még szükségünk lesz néhány évre” – válaszolta Ratatics. 

A sajtótájékoztatón természetesen szóba került a skótok ellen győztes gólt lövő Csoboth Kevin is, akivel kapcsolatban a Nemzeti Sport is megírta, a Celta Vigo, a Twente és az FC Zürich is figyeli a játékát. Videónkból kiderül, hogy érkezett-e már konkrét megkeresés a klubhoz, illetve hogyan áll a vezetőség az eladásához. 

Labdarúgó NB I
2024.06.25. 12:04

Újpest: Ebben az évtizedben szeretnénk bajnokesélyesként szerepelni

„A Ferencvárosról el kell ismerni, hogy nagyon jó építkezésen van túl, mi pedig azt gondoljuk, hogy ezt az építkezést meg tudjuk csinálni sokkal rövidebb idő alatt, mint amennyibe nekik tellett.

 

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
8 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48
Ezek is érdekelhetik