Nyerni tudott Debrecenben a Diósgyőr!

Vágólapra másolva!
2024.08.17. 16:50
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I 4. fordulójában a Debrecen 1–0-ra kikapott odahaza a Diósgyőrtől.

 

NB I
4. FORDULÓ
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 0–1 (Csorbadzsijszki 31.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 7077 néző. V: Erdős
Kiállítva: Pëllumbi (45+1., Debrecen)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Fordulat (Fotó: Kovács Péter)

 

Összefoglaló

Minkét oldalon szerb edző a kispadon, okkal gondolhattuk, hogy alaposan feltüzelt együttesek esnek egymásnak a Nagyerdei Stadionban. Ráadásul az időjárás is kegyes volt a csapatokhoz, hiszen a kezdés előtt háromnegyed órával elkezdett ömleni az eső és az ötperces zápor enyhített a forróságon, kifejezetten kellemes volt az idő, amikor a játékosok kifutottak a pályára. Az első percekben úgy tűnt, hogy a fentebb leírtaknak köszönhetően parázs mérkőzést láthatunk, ment előre becsülettel mindkét gárda, igaz, helyzetig nem jutottak el. Aztán a tizedik perc táján véget ért a kezdeti nekibuzdulás.

Óvatosan, céltalanul futballozott mindkét fél, így volt idő szemezgetni a két csapat összeállításának furcsaságaiból. A legszembetűnőbb talán az volt, hogy mindkét oldalon egy-egy belső védő játszott a hátsó alakzat szélén A vendégeknél Szatmári Csaba jobb-, hazai oldalon Jorge Pëllumbi balhátvédként szerepelt, s mint kiderült, ez utóbbi nem volt jó ötlet. De erről majd később… A Lokiban két stabil kezdőember, Vajda Botond és Bárány Donát is a cserék közé lett nevezve, Vajda betegség, Bárány pedig kisebb sérülés miatt hagyott ki a héten néhány edzést.

 

Az unalomnak az ivószünet vetett véget: mikor a frissítés miatt elrendelt pihenő után folytatódott a játék, a Diósgyőr azonnal megszerezte a vezetést. Pozeg Vancas kapu elé ívelt szabadrúgásánál Megyeri Balázs elindult, majd megtorpant, ez megzavarta a védőket, akik a kapusra vártak, Csorbadzsijszki pedig köszönte a lehetőséget, megszerezte a vezetést. Tovább nehezítette a házigazda helyzetét, hogy a Ferenczi János egy héttel ezelőtti kiállítása miatt kényszerből a védelem bal oldalán futballozó Pëllumbit a félidő hajrájában piros lapot kapott Erdős József játékvezetőtől, így a DVSC gól- és emberhátrányban fejezte be az első játékrészt.

A folytatásban azonban nem lehetett észre venni, hogy a hajdúságiak kevesebben vannak. Sőt… A hazaiak három védővel folytatták, s úgy rohamoztak, mintha ők lennének emberelőnyben. A kispadról érkező Victor Braga lendületet vitt a Loki játékába, s a brazil gyorsan megszerezhette volna az egyenlítő gólt is, ám a legfontosabb pillanatban elcsúszott. A Debrecen tíz perc alatt többször veszélyeztetett, mint az egész első félidőben, folyamatosan a DVTK kapuja előtt folyt a játék. A vendégek csak másodpercekre jutottak levegőhöz, Szrdjan Blagojevics pedig Szécsi Márk, Sagojan és Vajda pályára küldésével is a támadójátékot próbálta hatékonyabbá tenni. Mindhiába, hiszen hiába volt a rengeteg helyzet, hiába a nyomasztó fölény, a kapu előtt nem volt szerencséje a hazai együttes játékosainak.

Így a Diósgyőr megtört egy több mint másfél évtizedes negatív sorozatot, hiszen 2008 novemberében szerzett legutóbb három pontot Debrecenben. Akkoriban még az új Nagyerdei Stadion tervei sem készültek el, a DVSC az Oláh Gábor utcai pályán játszotta a hazai meccseit. A miskolciak szezonbeli első sikere egyben a Debrecen első vereségét jelentette, s már csak az újonc Győr nyeretlen az első osztályban.
 

AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. MTK Budapest336–1+5 
2. Puskás Akadémia337–3+4 
3. Ferencvárosi TC334–0+4 
4. Kecskeméti TE41213–3
5. Debreceni VSC31114–2+2 
6. Paksi FC31115–6–1 
7. Fehérvár FC31114–5–1 
8. Diósgyőri VTK41124–7–3 
9. Újpest FC4136–6
10. Zalaegerszegi TE3124–4
11. Nyíregyháza Spartacus3123–7–4 
12. ETO FC Győr443–9–6 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik