A stadionavató után örömjátékot vár a Fradi ellen Kovácsréti Márk

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 11:47
Kovácsréti Márk cselezett, lőtt és ha kellett, birkózott is a Fehérvár FC elleni emlékezetes bajnokin (Fotó: Koncz Márton)
Kovácsréti Márk jól futballozott a Fehérvár ellen 3–3-ra végződő találkozón, amelynek a legjobbjává is megválasztották, ám úgy véli, a hibák számát a jövőben csökkenteni kell. A hétvégén az Üllői úton vendégszerepel a Szparival.

– Őrült mérkőzést játszottak a Fehérvárral vasárnap a nyíregyházi stadionavatón. Hogyan emlékszik vissza rá?
– Még vasárnap este visszanéztem, a televízió előtt ülve is azt éreztem, jó meccs volt – mondta lapunknak Kovácsréti Márk, a Nyíregyháza 23 éves támadója. – Elkerülhető gólokat kaptunk, többször hibáztunk védekezésben, ám a helyzeteink alapján így is nyerhettünk volna.

Kovácsréti Márk (Fotó: Koncz Márton)

– Kettő nullára vezettek, majd fordított a Vidi, később egyenlítettek, a végén pedig a lécet találta el. Mindent egybevetve elégedett az egy ponttal?
– Nem, mert a Fehérvár elleni meccs előtti három bajnokin nem szereztünk pontot, kötelező lett volna a győzelem. Ám ha azt nézzük, hogy nem sokkal a vége előtt vezetett az ellenfél, és onnan sikerült kiegyenlítenünk, jó eredmény a döntetlen. Összességében mi irányítottunk, többet támadtunk és lőttünk, három pontot kellett volna szereznünk.

– Valóban sok hiba előzte meg a fehérvári találatokat, kettő például öngól volt.
– Mindenkinek önmagában kell ezt lerendeznie, sok olyan játékosunk van, aki először játszik az NB I-ben, és akárhogy nézzük, időnként megmutatkozik a rutintalanság. De ezzel számolt a szakmai stáb, a játékban benne vannak a hibák, ezeknek a mennyiségét kell csökkenteni. Egy meccsen nem szabad három ilyen gólt kapni, még egy-egy úgy-ahogy belefér, de a mi helyzetünkben ez sok, hiszen nem rúgunk meccsenként négy-öt gólt.

– A saját teljesítményével aligha lehet elégedetlen, lapunknál a mérkőzés legjobbja lett, gólt szerzett, remek cseleket mutatott be, sokszor lőtt kapura, a hajrában pedig centiméterek választották el a győztes találattól…
– Alapvetően elégedett vagyok, ám a tökéletes forgatókönyv az lett volna, ha a kilencvenötödik percben nem a lécet találom el, és nyerünk négy háromra… Mindamellett elégedett vagyok magammal és a csapattal is.

– A szurkolókon semmi sem múlt, parádés hangulatot teremtettek a nyíregyházi Városi Stadion avatóján. Milyen volt ilyen légkörben pályára lépni?
– Nyíregyházán régóta várta mindenki, hogy ismét hazai pályán játsszon a csapat, mert már három éve futballozott idegenben. Én másfél éve vagyok itt, volt már néhány „hazai pályánk”, sajnos rapszodikus volt ez az időszak. Boldogok voltunk, hogy a múlt hét elején zöld jelzést kaptunk, beköltözhettünk a stadionba, ott edzettünk, igyekeztünk megismerni a pályát. Minden szuper, nagyon tetszik az aréna, a szurkolóink pedig fantasztikusak voltak. Három háromnál, a kilencvenedik percben elképesztő hangorkán volt, nem lehetett nem teljes gőzzel menni előre. Hatalmas lökést adtak a drukkereink, reméljük, a folytatásban is sokan jönnek ki és ilyen hangulatot teremtenek. Kevés élvonalbeli csapat hazai mérkőzésein vannak ennyien, szeretnénk ezt jó játékkal meghálálni, s a szurkolóinkkal együtt elérhetjük a céljainkat.

– Újoncként öt forduló után négy ponttal áll a Nyíregyháza. Elégedett?
– A mutatott játék alapján reális ez a pontmennyiség, mert a Győr és a Fehérvár elleni bajnokit leszámítva nem találtuk önmagunkat. A közeljövőben találkozunk azokkal a csapatokkal, amelyek alighanem a közvetlen riválisaink lesznek, ellenük kell minél több pontot szereznünk.

– Vasárnap a Ferencváros vendégei lesznek, vélhetően még úgy sem lesz könnyű dolguk, hogy ellenfelük csütörtökön Európa-liga-selejtezőt játszik Bosznia-Hercegovinában.
– Abban bízhatunk, hogy a Ferencvárosnál ezen a héten egyelőre a nemzetközi kupamérkőzés van fókuszban, de pontosan tudjuk, milyen erős a Fradi kerete, rengeteg jó játékosa van. Vélhetően remek hangulat lesz a Groupama Arénában, mindenki várja a meccset, én is régen játszottam abban a stadionban, sokan pedig még sohasem léptek ott pályára. Örömjátékként kell felfognunk, meglátjuk, mi sül ki belőle.

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Puskás Akadémia448–3+5 12 
2. MTK Budapest4316–2+4 
3. Ferencvárosi TC334–0+4 
4. Paksi FC42117–7
5. Diósgyőri VTK52125–7–2 
6. Újpest FC5239–6+3 
7. Fehérvár FC51318–9–1 
8. Kecskeméti TE51223–4–1 
9. Zalaegerszegi TE41125–5
10. Debreceni VSC41124–5–1 
11. Nyíregyháza Spartacus51137–12–5 
12. ETO FC Győr443–9–6 

Az 1. fordulóban elhalasztott Debrecen–Ferencváros, valamint az 5. fordulóban elhalasztott MTK–Paks és ETO FC Győr–Puskás Akadémia mérkőzést december 4-én, az ugyancsak az 5. fordulóban elhalasztott Zalaegerszeg–Ferencváros meccset február 5-én rendezik meg.

NB I
6. FORDULÓ
Augusztus 30., péntek
20.00: Fehérvár FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Augusztus 31., szombat
17.45: Debreceni VSC–ZTE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
20.00: Diósgyőri VTK–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
Szeptember 1., vasárnap
15.00: Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!  
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!  
19.45: Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik