Ollózásból jött az egyenlítés: hátrányból nyert Zalaegerszegen az ETO

Vágólapra másolva!
2024.10.20. 14:55
Fordított idegenben a Győr! (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a ZTE hazai pályán fogadta a Győrt, s bár az első félidőben megszerezte a vezetést és jobban is futballozott, a második játékrészre feljavult az ETO, és megnyerte a meccset.

NB I 
10. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–ETO FC Győr 1–2 (Croizet 25., ill. Bitri 72., Bumba 82.) 
Zalaegerszeg, ZTE Aréna. 3017 néző. Vezette: Kovács Imre

4586 NAP ELTELTÉVEL találkozott ismét egymással a ZTE FC és az ETO élvonalbeli bajnokin Zalaegerszegen. Anno, 2012. március 31-én a vendég győriek Djordje Kamber és Nikola Trajkovics góljával 2–0-ra győztek a ZTE Arénában, az idény végén a zalaiak kiestek az NB I-ből, a zöld-fehérek pedig bronzérmet szereztek. Azóta sok minden történt, amit csak tömören felelevenítve: mindkét együttes megjárta a másodosztályt (az ETO az NB III-at is), de a 2024–2025-ös idényt ismét mindkét csapat a legjobbak között kezdte.

A vasárnapi mérkőzést éppenséggel a Zalaegerszeg indította jobban, Yohan Croizet nagyszerű sarkazása után Kiss Bence lövését követően a kapufáról pattant ki a labda – nem volt szerencséjük a hazaiaknak. Nem sokkal később megfordultak a szerepek, az addig is remekül futballozó Kiss Bence indította nagyszerűen Yohan Croizet-t, a francia pedig ballal kiválóan lőtte ki a labdával a jobb alsó sarkot. Az idény elején bokasérüléssel bajlódó támadó az első gólját szerezte a 2024-2025-ös bajnoki kiírásban.

 

Pár perc múlva Kiss Bence ismét jól adott középre, ám Sztefanosz Evangelu fejese után kapu fölé szállt a labda. A félidő hajrájában hatalmas lehetőséget puskáztak el a vendégek: egy ellentámadás során három az egyben vihették a labdát a hazaiak védelmére, ám Ahmed Benbuali passza elakadt a jól helyezkedő Várkonyi Bence lábában. Pár perccel az első játékrész vége előtt Mim Gergely esett el gyanús körülmények között a tizenhatoson belül, azonban sem a játékvezető, sem a VAR nem gondolta úgy, hogy büntetőt érne az eset. 

 

A fordulást követően jobb oldali beadás után Daniel Stefulj jól érkezett a hosszún, ám lövése után lábbal hatalmasat védett Gundel-Takács Bence, majd néhány perc múlva egy villámgyors vetődéssel ismét nagyszerűen avatkozott közbe. Hiába volt hátrányban az ETO, nem jöttek a várt rohamok, így Borbély Balázs bő egy óra elteltével hármat is cserélt. Talán még el sem foglalták az új játékosok a pozíciójukat a pályán, amikor Eneo Bitri látványos, ollózós góllal kiegyenlített – a semmiből szerzett gólt a győri együttes. Aztán még nagyobb meglepetést keltett, hogy a csereként beálló Claudiu Bumba közelről betalált, ezzel fordított az ETO. A román légiós lövése után Gundel-Takács Bence beleért a labdába, de a mozdulat igencsak szerencsétlenre sikeredett, mert a jobb alsó sarokba perdült a labda… A hátralévő időben hiába ment előre a Zalaegerszeg, az eredmény már nem változott, így tizenkét év elteltével ismét győzött az ETO a ZTE Arénában. 

A Zalaegerszeg sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el, és már hatszor kapott ki az idényben, a győriek pedig folytatják jó szériájukat, öt bajnoki óta veretlenek, ezalatt három győzelmet és két döntetlent értek el.

A találkozó online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

   
1. Puskás Akadémia97216–8+821
2. Paksi FC961220–12+819
3. Ferencvárosi TC76113–5+818
4. MTK Budapest96315–9+618
5. Újpest FC1052315–7+817
6. Diósgyőri VTK104339–10–115
7. ETO FC Győr932410–12–211
8. Nyíregyháza Spartacus1031613–19–610
9. Fehérvár FC923411–17–69
10. Zalaegerszegi TE921610–15–57
11. Debreceni VSC921611–18–77
12. Kecskeméti TE101276–17–115
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik