Tóth Rajmund: Nem ijedtünk meg a Ferencvárostól

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.10.28. 09:33
Nem ijedt meg az ETO a Ferencvárostól, és ennek egy pont lett a jutalma. Az 1–1-re végződött bajnoki után a győriek saját nevelésű játékosával, Tóth Rajmunddal beszélgetett az NSO Tv.

„Rettentő jó érzés volt pályára lépni a Ferencváros ellen, hiszen itthon telt ház fogadott minket. Tudtuk, hogy mennyire erős ellenféllel nézünk szembe, de nem ijedtünk meg, s tartottuk magunkat ahhoz, amit elterveztünk. Őszintén, én nyerni szerettem volna, de így is örülünk a döntetlennek, s szeretnénk továbbra is tartani ezt a formát a következő meccseken” – mondta Tóth Rajmund az NSO Tv-nek. 

Az ETO FC Győr 20 éves, saját nevelésű középpályása videónkban részletesen is kitér az FTC elleni mérkőzés legfontosabb mozzanataira. Beszél arról, milyen hangulatban mentek a vezetés birtokában az öltözőben, és hogyan élte meg, amikor a játékvezető először tizenegyest adott az ellenfélnek, pirosat Eneo Bitrinek, majd a VAR segítségével ezeket az ítéleteket visszavonta. Arra is válaszol, ez a meccs volt-e a legnagyobb élménye az NB I-ben, s előretekint a soron következő találkozókra is. 

LABDARÚGÁS NB I
11. FORDULÓ
ETO FC Győr–Ferencvárosi TC 1–1 (1–0)
Győr, ETO Stadion, 7765 néző. Vezette: Erdős József
Gólszerző: Ouro (45.), ill. A. Traoré (66.)

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELÉRNI.

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Ferencvárosi TC

  9

7

1

1

16– 6

+10

22

  2. Paksi FC

10

7

1

2

21–12

  +9

22

  3. Puskás Akadémia

10

7

1

2

17–  9

  +8

22

  4. MTK Budapest

10

7

3

19–10

  +9

21

  5. Újpest FC

11

5

2

4

16–11

  +5

17

  6. Diósgyőri VTK

11

4

4

3

10–11

  –1

16

  7. ETO FC Győr

10

3

3

4

11–13

  –2

12

  8. Fehérvár FC

11

3

3

5

13–19

  –6

12

  9. Nyíregyháza 

11

3

2

6

14–20

  –6

11

10. Zalaegerszegi TE

10

2

2

6

11–16

  –5

  8

11. Debreceni VSC

10

2

1

7

11–20

  –9

  7

12. Kecskeméti TE

11

1

2

8

  6–18

–12

  5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik