Tulajdonképpen win-win szituáció alakult ki a XX. század legszebb magyar góljaira szavazást követően: az 1966-os vb magyar–brazil (3:1) meccsén Bene Ferenc és Farkas János gólja holtversenyben lett első, s utána – ugyancsak holtversenyben – Puskás Ferenc hátrahúzós csel után lőtt első gólja az 1953-as angol–magyaron (3:6), valamint Esterházy Márton az 1984-es rotterdami vb-selejtezőn a hollandoknak gurított győztes (2–1) találata következik.
Mint tudjuk, a kor nem érdem, hanem állapot, de az idősödésnek is vannak előnyei: a húsz szavazásra jelölt gól közül többet láttam a maga korában, mint amennyit nem. A magyar–brazil következménye, hogy egy budai polgári lakás biedermeier foteljében jelentős kárt tett egy 11 éves általános iskolai tanuló, T. Gábor fiatalkorú, az pedig egyenes következmény volt, hogy az osztálymeccseken mindenki Bene, Farkas vagy éppen Albert Flórián akart lenni, még úgy is, hogy egy portugál – nem, nem Cristiano Ronaldo, hanem Eusébio – 1965-ben Aranylabdát kapott. S mégsem lehet azt mondani, nem a mindenséggel mértük magunkat, mert a futballmindenség számos alakja itthon rúgta a labdát.
Hogy mai nyelvre lefordítsam: nem százezer ember, hanem százezrek mentek volna Budapest utcáira. Akkoriban ez persze elképzelhetetlen volt, s nemcsak azért, mert nem volt divat, hanem mert az ország még tíz évvel sem volt az 1956-os forradalom után…
A szavazás pusztán azért kelt bennem hiányérzetet, mert a magyar futballmese sok szereplője nem kapott helyet a voksolásban, azon egyszerű okból, hogy gólja csupán írásos megörökítésben él. Így Schlosser Imre, Orth György, Cseh II László, Zsengellér Gyula, Toldi Géza, Sárosi György, Szusza Ferenc – a sor a végtelenségig folytatható lenne –, neve fel sem vetődhetett, nemhogy valamelyik találata.
S azért is fáj a szívem, mert jó néhány gól azért nem kerülhetett a listára, mert ugyan a televízióban láthattuk, de semmilyen felvétel nem lelhető fel róla. Törőcsik András 1977-ben az Újpesti Dózsa–Athletic Bilbao meccsen (2–0) szinte a félpályától cselezte magát a jobbösszekötő helyére, és a 16-oson belül alányesve a labdának átemelte a spanyolok válogatott kapusát, José Ángel Iribart.
Vannak szép és fontos gólok, mi több, az emlékezetben a két fogalom össze is mosódhat. Mint Esterházy Márton góljában: a pazar pöckölés a hollandok ellen sínre tette a magyar válogatottat az 1986-os vb-re. Utólag sem tudom eldönteni, szebb volt vagy fontosabb?
De ez legyen a legnagyobb baj.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
