Futballozni januárban! – Bobory Balázs publicisztikája

Pontosan másfél hónap szünet után szombaton folytatódik a labdarúgó NB I. Az év talán leggyűlöltebb időszaka a január a magyar futballisták számára, hiszen nincs tétmérkőzés, nincs túl meleg sem, a nagy szürkeségben kell nekiindulni reggelente edzeni, és mindenki vágja a centit az első bajnokiig.

Nem olyan régen ez teljesen más volt, még hosszabb, még szörnyűbb. Még az ezredforduló tájékán is a teljes telet kihagyta a mezőny, a decemberi leállás után januártól két hónapig készült a megméretésre, na akkor lehetett csak igazán belefásulni a munkába. Persze a körülmények is mások voltak, mert akkor még volt tél, mínuszokkal, hóval, faggyal, jéggel, nem voltak alácsövezve a pályák sem.

Annak idején legtöbbször a vörös salak volt az edzések helyszíne, amit egy-egy havazás után igyekeztek gépekkel letakarítani, csak éppen sokszor maradtak rajta jégfoltok, amelyek némileg nehezítették a mozgást, és „enyhén” sérülésveszélyesnek bizonyultak. Aztán lehetett futni erdőben, pálya körül vagy éppen lépcsőre, dombra fel és le, amit az erőnléti tréning éppen megkívánt. Az edzőmeccsek megrendezése ki volt szolgáltatva az időjárásnak, de voltak piros vagy narancssárga labdák, amelyeket akkor vett elő az akkor még szertárosnak hívott „kit manager”, amikor hó fedte a játékteret.

Edzőtáborba is gyakran mentek a csapatok, Ciprus, Törökország vagy Horvátország volt a sláger, ez legalább kiszakította a monotonitásból és a fagyos magyar télből a futballistákat, lehetett jó meccseket is játszani rendes füvön minőségi együttesek ellen. De ez sem sikerült mindenkinek, például 1999 telén személy szerint a Videotonnal Porecben voltam, mindvégig esős, hideg és rendkívül szeles időben, előfordult olyan nap, amikor nem lehetett kimozdulni a szállodából, így a szobák előtt a folyosón gyakoroltunk – elképzelhetik, mennyire volt hatékony… A körülmények minőségéről csak annyit, hogy Verebes mester egy nappal az edzőtábor vége előtt buszra ültette a társaságot, és hazautaztunk Fehérvárra. Ahol persze nem voltak jobbak a lehetőségek, a régi Sóstói Stadion rekortánjának néhány pályája le volt tisztítva, azon lehetett futni, meg a centerpálya mögötti „első salakon” a hóban ment a foci. Mindez február végén…

Most néha majdnem húsz fok van, extrém meleg, de én már az elmúlt években is azon gondolkodtam, érdemes-e téli gumit venni, vagy ruházzak be egy négy évszakosra. 2023 szilveszterének estéjén átmeneti kabátban bulizhattak az emberek az utcákon, a tavak már nem fagynak be, a Magyarország magaslatain található sípályák pedig lassan bezárhatják a kapuikat, hiába a hóágyú, tíz fokban nem marad meg sehol a fehér lepel.

Mindezt csak azért írom, mert talán ideje lenne elgondolkodniuk az illetékeseknek, érdemes-e a magyar labdarúgókat leállítani néhány hétre, nem lenne-e jobb megtartani a meccsritmust. Az infrastruktúra adva van a januári mérkőzésekhez is, főleg amikor lényegében nincs fagy az országban. Műfüves pályából annyi van, mint csillag az égen, az edzés itthon utazás nélkül is megoldható, szóval talán folytonossá lehetne tenni az idényt.

Mivel járhatna még ez?

Mondjuk a versenykiírás megváltoztatásával. Nyugodtan lehetne mérkőzésszámot emelni, akár rájátszásos rendszert kitalálni, és módosítani a mostani, szerintem igazságtalan kiíráson. Jelenleg a mezőny tizenkét tagja három kört játszik, és alaposan befolyásolja a versenyt, hogy egy adott csapat a riválisok közül valamelyik ellen kétszer szerepel idegenben és egyszer otthon, vagy éppen fordítva. A január versenynaptárba építésével lehetőség lenne másik változatot kitalálni.

A szakmai indokok között természetesen a legfontosabb, hogy amíg tőlünk délre, nyugatabbra, északabbra és persze keletebbre is a sok bajnokság zakatol, nem esnek ki a ritmusból a labdarúgók. Sokszor csodáljuk a Premier League vagy éppen a Bundesliga tempóját, feszes menetrendjét, és hangsúlyozzuk, de jó lenne, ha a mi játékosaink is hasonló terhelést kapnának. Még ha ezeket a bajnokságokat nagyon sokáig nem is tudjuk lemodellezni itthon, akkor is lehetne lépést tenni a fejlettebb futballkultúrák gyakorlata felé. Az edzőt, a focistákat a tétmérkőzés élteti, inkább játszana mindenki hetente kettőt, mint hetekig edzeni, közben hangulattalan edzőmeccseket vívni akár itthon, akár különböző edzőtáborokban.

És bár a magyar csapatok gyakran az őszt sem élik meg a nemzetközi porondon, a Ferencváros például markáns szereplései révén ilyenkor mindig hátrányba kerül, most még nehezebb a helyzet, hiszen az új rendszerű sorozatban már januárban „előadás” van. A múlt héten a Frankfurttal kellett megküzdenie, amely Bundesliga-menetből érkezett az Európa-liga küzdelmeire, de a csütörtöki rivális, az AZ sem panaszkodhat idény eleji formára vagy meccshiányra, hiszen csak ebben a naptári esztendőben megmérkőzött már a PSV-vel, az ­Ajaxszal, az Utrechttel, a Romával és a Sparta Rotterdammal is. Míg a Fradi ma tétmeccsen másodszor, a hollandok hatodszor lépnek pályára, és azért ez döntő tényező is lehet.

A többi első osztályú magyar együttes az idén szombaton és vasárnap lép pályára először élesben, ezért csak a felkészülési összecsapások jelenthetnek némi támpontot abban, ki milyen állapotban érkezik meg a 18. fordulóra másfél hónap pauza után. A szakvezetőknek ilyenkor még azért van menekülő útjuk a meccsvégi nyilatkozatoknál, bátran el lehet ­sütni, hogy még nem állt össze a csapat, idény eleji a forma, a keretben is történtek változások, idő kell, míg a labdarúgók megismerik egymást. Ha például folyamatos lenne a sorozat, a közhelyparádénak is elejét lehetne venni.

No de elég a szőrszálhasogatásból, bízzunk benne, hogy nagyon izgalmas második félév vár ránk. A tabellán a Ferencváros csak második, az elmúlt esztendőkben ebben a stádiumban szinte senki sem fogadott volna arra, hogy nem a zöld-fehérek nyerik meg az aranyérmet, míg most azért akadhatnak egyesekben kétségek efelől. A nemzetközi kupát érő helyek megszerzésére is több együttesnek van esélye, legalább annyinak, mint amennyinek a kieséstől kell rettegnie. Éppen ezért valószínűleg nem lesz lapos a tavaszi idény, az erőviszonyok kiegyensúlyozottnak tetszenek, nincs előre lefutott mérkőzés, senki sem lóg ki a mezőnyből, és extrém módon ugyanúgy nem emelkedik ki egyetlenegy alakulat sem. Persze ez változhat, ha az FTC-nek véget érne az európai kupakalandja, bár most nem fogadnék nagy összegben arra, hogy a címvédő a következő hónapokban parádézik.

A hátsó zónában a Debrecen nagyon erőlködik, hogy ütőképesebb legyen, és talán most talál olyan légiósokat is, akik beférnek a csapatba – az élvonalbelibe, nem az NB III-asba. A Kecskemét eddig nyert és vesztett is, Botka Endre be-, Nikitscher Tamás kiszállt, vélhetően nem lesz egyszerű szezonja Gera Zoltán együttesének. De bajba kerülhet a ZTE és a Fehérvár is, mert ezeken a helyeken nem látszik élesen az erősödés, viszont a Győr és a Nyíregyháza megkapaszkodhat, mert saját elképzelése alapján építkezik tovább. A dobogóért nagy harc lesz, a Paks atomcsatársort épít, az Újpest ígérete szerint erősít, a Puskás a listavezető, és semmi jel sem utal arra, hogy alább adná, az MTK pedig abban bízhat, hogy a fiataljai még több rutinnal még veszélyesebbek lesznek. Maradt még a DVTK, amely jelenleg harmadik, és tarthatja is a tempót, a háttér mindenféle szempontból megvan hozzá.

Így néz ki most a helyzet a téli álom után, ideje felébredni és azonnal felvenni az utazósebességet. A szurkolóknak jó hír, hogy nem lesznek mínuszok a hétvégén sem, fel lehet úgy öltözni, hogy nem kell dideregni a lelátón.

Minden adva van a futballra itthon – már télen is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!