Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

S. Zs.S. Zs.
2025.08.21. 09:17
null
A Paks elleni bajnoki mérkőzés hajrájában kimagaslott a mezőnyből a ZTE kapusa, Gundel-Takács Bence (Fotó: Török Attila)
Csapata egyik legjobbja volt Pakson a 2–2-re végződő bajnokin a zalaegerszegi kapus, Gundel-Takács Bence, aki már korábbi klubja, az Újpest ellen készül.

Óriási védések, a mezőny legjobbja címet érdemlő ragyogó teljesítmény: a 27 éves Gundel-Takács Bence remekül védett múlt vasárnap Pakson, ahol 2–2 lett a végeredmény, vagyis a ZTE FC maradt veretlen – egyben nyeretlen, négy meccsből ez volt a negyedik döntetlen. Az a bizonyos pohár félig tele van, vagy félig üres, telítődik vagy ürül?

„Vegyesek az érzéseim – mondta lapunknak Gundel-Takács Bence. – A mérkőzése előtt talán elfogadtam, elfogadtuk volna az egy pontot, Pakson mindig nehéz játszani, senki sem lép pályára úgy, hogy biztosan győzhet. Amikor vezettünk, már nehezebb szívvel egyeztem volna bele az egy pontba, de amikor emberhátrányba kerültünk, újra értékesnek tűnt a döntetlen. Csakhogy a piros lap után is vezetést szereztünk ismét, akkor megint elérhetőnek tűnt a győzelem, azokban a percekben vélhetően visszautasítottam volna a döntetlent. Ám a Paks megszerezte a második gólját, s bár nem volt hátra sok idő, el kell ismernem, hogy több lehetősége is lett volna az ellenfélnek a harmadik gól megszerzésére – nos, akkor újra jónak tűnt az egy pont, amely végül meglett. Annak tudatában, hogy a mérkőzés befejező szakaszára – amikor mi már nem voltunk annyira frissek – olyan futballisták szálltak be a hazai kispadról, mint Böde Dániel, Haraszti Zsolt, Tóth Barna vagy Windecker József, összességében elégedett lehetek a végeredménnyel. Szóval, jól játszottunk, nem rossz a döntetlen Pakson."

A kapus diszkréten elhallgatta: a hajrában félpercenként érkeztek a kapuja elé a beadások, és főleg a 8-as osztályzattal honorált teljesítménye akadályozta meg a tolnai csapatot abban, hogy megszerezze a győzelmet. 

„Jó napot fogtam ki, ezért dolgozom régóta, hogy ilyen minőségű teljesítménnyel segítsem a csapatomat – mondta erre Gundel-Takács Bence. – Nem tagadom, vártam már magamtól ezt a produkciót, a felkészülés jól sikerült, sokat dolgoztam az edzéseken kívül is, hogy a legjobbamat nyújtsam. Hogy ez az volt-e? Mindig lehet jobb, mindig lehet fejlődni, tanulni, a passzjátékon is van lehetőség csiszolni, szóval, nem dőlök hátra. Fiatalon megtettem, ugyanis akkor, amikor bekerültem az újpesti kapuba, azt hittem, minden rendben, kevesebb edzés is elég, de a futball gyorsan megtanította, így tilos gondolkodni. Hosszú éveket kellett várnom arra, hogy ismét az élvonalban szerepeljek, így nem követem el újra azt a hibát, még többet próbálok dolgozni akkor is, amikor jól megy a védés. Éreztem, hogy képes vagyok erre, nagy önbizalmat ad, hogy ezt meg is tudom mutatni, de ma már tudom, mennyi munka kell ahhoz, hogy ezen a szinten maradhassak."

Volt idő erre rájönni: Gundel-Takács Bence 2018 júliusában negyedik NB I-es meccsén védett az Újpest színeiben, az ötödik élvonalbeli mérkőzése hat évvel később, 2024 júliusában jött el – a kapus összesen 25 NB III-as és 99 NB II-es bajnokin szerepelt a felnőttek között.

És most a bajnokságban az Újpest következik!

„Kupagyőzelem, harmadik hely, bemutatkozás az első osztályban, ez mind felejthetetlen emlék, amely Újpesthez köt – mondta a kapus. – Különleges lesz számomra a lila-fehérek ellen védeni, régen volt, amikor ott szerepeltem, de jó szívvel gondolok vissza rá – ezen a meccsen sem kell senkit motiválni. Engem biztosan nem."

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
Augusztus 22., péntek
20.00: Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Augusztus 23., szombat
17.45: Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.15: Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Augusztus 24., vasárnap
20.00: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

December 3., szerda
19.00: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC
19.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC

 

Legfrissebb hírek

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
1 órája

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
1 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
6 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Újpesten, az ötödik meccsen dől el az UTE–BJA HC párharc az ob I-ben

Jégkorong
16 órája

Majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Pakson is nyerő ETO

Labdarúgó NB I
17 órája

Háromgólos előnyből is izgalmas mérkőzést csinált, de győzött a Soroksár

Labdarúgó NB II
18 órája

NB I: hetekre kidőlt a Paks kulcsembere

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik