Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2025.09.10. 16:30
null
Blessing Eleke Kazincbarcikára igazolt (Fotó: kbsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben abszolút újonc Kolorcity Kazincbarcika honlapján közölte, hogy szerződtette a 29 éves nigériai csatárt, Blessing Elekét.

Az 1996-ban született Eleke 2014-ben érkezett Európába, a szlovén Goricához, majd az Olimpija Ljubljanával bajnoki címet szerzett, az ezt követő években pedig játszott Izraelben (Asdod), Svájcban (Luzern), Belgiumban (Beerschot), Törökországban (Genclerbirligi), Japánban (Kasima Antlers) és Tádzsikisztánban (Istiqlol). Eleke utóbbitól 2024 augusztusában távozott, majd közel fél évig, 2025 januárjáig nem volt csapata, akkor az albán Partizani szerződtette, de idén júliusban távozott is a tiranaiaktól.

Elekének július 1. óta nem volt csapata, Kazincbarcikára szabadon igazolhatóként írt alá.

„Azért vagyok itt, hogy együtt fejlődjünk, hogy segítsem a csapatot és tovább írjuk a klub történelmét – mondta a klub honlapjának Blessing Eleke. – Az üzenetem a szurkolókhoz egyszerű: szurkoljatok nekünk, higgyetek bennünk, és támogassátok továbbra is a klubot, mert a legjobb időszak még előttünk áll. Továbbra is álljatok mellettünk! A csapattal együtt azon fogunk dolgozni, hogy a legjobbunkat hozzuk ki magunkból.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Blessing Eleke (szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Partizani – Albánia), Balázsi Levente (Diósgyőri VTK II, kölcsön után végleg), Berecz Zsombor (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Boros Zsombor (Vasas FC), Deutsch László (Vasas FC), Dombó Dávid (klub nélküli, legutóbb Zalaegerszegi TE FC), Ferencsik Bálint (Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben Békéscsaba), Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Varazdat Harojan (örmény, Pjunik Jereván – Örményország), Kun Olivér (Puskás Akadémia FC), Könyves Norbert (magyar-szerb, Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Menyhárt Barnabás (Bp. Honvéd), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Prosser Dániel (klub nélküli, legutóbb Szeged-Csanád GA), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Sodiq Rasheed (nigériai, klub nélküli, legutóbb Rabotnicski – Észak-Macedónia), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK II), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred), Meshack Ubochioma (nigériai, Dundee United – Skócia, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Livingston FC – Skócia) 
Kölcsönbe érkezők: Baranyai Nimród (Újpest FC, ismét kölcsönbe), Bánfalvi Gergő (Vasas FC), Juhász Bence (Újpest FC), Major Marcell (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár), Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: – 
Kiszemeltek: –
Távozók: Bódi Ádám (Tiszakécskei LC), Fadgyas Tamás (MTK Budapest), Herjeczki Kristóf (FC Ajka, szabadon igazolhatóként), Király Mátyás (FC  Ajka), Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként),  Dominik Mulac (horvát, NK Vukovar – Horvátország),  Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Tiszakécskei LC), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Pintér Ádám (Mezőkövesd Zsóry), Ternován Patrik (Mezőkövesd-Zsóry, szabadon igazolhatóként), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Dombó Dávid (Újpest FC), Katona István (FC Ajka), Kristóf Márk (Békéscsaba 1912 Előre), Menyhárt Barnabás (Putnok FC), Szabó Máté (FC Ajka), Szalai Bence (Dorogi FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
6 órája

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
6 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:16

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 21:15

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58