Az MTK négy, a tabella élén álló Paks két játékost ad a 13. forduló válogatottjába

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.11. 08:28
null
A legtöbben a negyedik helyezett MTK-t képviselik a labdarúgó NB I 13. fordulójának válogatottjában, szám szerint négyen. A ZTE FC-t három, a Paksot kettő, míg az ETO FC-t és a Kisvárdát egy-egy játékos képviseli.

A forduló legjobb játékosának Átrok Zalánt, az MTK Budapest 8-as osztályzatot kapó szélsőjét választották. Remek napot fogott ki a kék-fehérek 19 éves fiatalja: előbb szépen lőtt kiszorított szögből a bal alsó sarokba, majd ritkán látható gólpasszt adott Bognár Istvánnak. Gyönyörű meglátás volt! Idénybeli negyedik bajnoki gólját jegyezte, egyre inkább meghatározó szerepet tölt be együttesében a kispesti nevelésű futballista.

A 13. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA
GUNDEL-TAKÁCS 8 (ZTE FC) – BODNÁR G. 7 (ZTE FC), BERIASVILI 7 (MTK Budapest), SZABÓ J. 7 (Paksi FC), KOVÁCS P. 7 (MTK Budapest) – BOGNÁR I. 8 (MTK Budapest), SKRIBEK 8 (ZTE FC) – BÍRÓ B. 8 (Kisvárda Master Good), ÁTROK 8 (MTK Budapest) – BENBUALI 7 (ETO FC), HAHN 8 (Paksi FC)

A forduló játékvezetője:    Molnár Attila 9     – Albert István, Szécsényi István (MTK Budapest–Debreceni VSC)

A 13. FORDULÓ EREDMÉNYEI
November 8., szombat
Újpest FC–ETO FC 0–3
Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK 2–0
Paksi FC–Kisvárda Master Good 5–3
November 9., vasárnap
MTK Budapest–Debreceni VSC 3–0
Kolorcity Kazincbarcika SC–Ferencvárosi TC 1–3
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia 1–1

AZ NB I ÁLLÁSA

M

GY

D

V

L–K

GK

P

  1. Paksi FC

13

6

6

1

31–20

+11

24

  2. Ferencvárosi TC

12

6

4

2

27–13

+14

22

  3. Debreceni VSC

13

6

4

3

20–18

+2

22

  4. MTK Budapest

13

6

2

5

28–22

+6

20

  5. Kisvárda

12

6

2

4

15–20

–5

20

  6. ETO FC 

12

5

5

2

24–14

+10

20

  7. Puskás Akadémia

13

5

4

4

18–18

0

19

  8. Zalaegerszegi TE

13

3

4

6

21–22

–1

13

  9. Újpest FC

13

3

4

6

18–22

–4

13

10. Diósgyőri VTK

13

2

5

6

16–26

–10

11

11. Nyíregyháza 

13

2

5

6

15–25

–10

11

12. Kazincbarcika

12

3

1

8

12–25

–13

10

 

 

Legfrissebb hírek

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Demjén Patrik a 200. NB I-es meccsére készül

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 10:00

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Krznar: Nem opció, hogy feladjam, még akkor sem, ha ez lenne a legkönnyebb

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 07:12

Vladimir Radenkovics marad a DVTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik