Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája
ENGEDETT A NYOMÁSON a debreceni futballvezetőség, hosszú hallgatás után közölte, hogy valóban tárgyalnak az angol harmadosztályú Stockport County tulajdonosával. Azaz korábban sem hallgattak a felkent hatalmasok, miután információnkkal szembesítettük őket, annyit közöltek, hogy „a klub nem kíván kommentálni sajtóértesüléseket”.
Lelkük rajta, ám itt kezdődnek a bajok. Az értelmezés nehézségeivel. Ugyanis senki sem kommentárt (minősítést, véleményt) várt tőlük, hanem információt, röviden: igaz vagy nem? Az észrevételezésre itt vagyunk mi, függetlenül attól, milyen szerepet szánnak nekünk a mindent hárító megkérdezettek.
Már csak azért is, mert emlékezhetünk: szeptemberben az önkormányzat segített a debreceni klubnak áthidalni a finoman likviditási nehézségeknek nevezett gondokat. Amelyek – nem mellesleg – azért állhattak elő, mert a tavasszal kisebbségi tulajdonrészt vásárló spanyol befektető, a Five Eleven Capital az előzetes tervekkel ellentétben nem vette meg a klub többségi tulajdonrészét.
Hogy nem éppen a kommunikáció bajnoka a debreceni futballparancsnokság, arra bizonyíték mindaz, ami seperc alatt kideríthető a mai világhálós közegben.
Nos, a Stockport County legutóbb otthon kapott ki 3–0-ra a patinás Lutontól, de így is az élen áll az angol harmadosztályban. Huszonnégyes mezőnyben, amelynek olyan tradicionális tagjai vannak, mint a Wigan, a Bolton, a Barnsley, a Wimbledon vagy a Plymouth Argyle. A klubról, amelyet saját köreiben „kalaposoknak” (The Hatters) becéznek, érdemes tudni, hogy Mark Stott 2020 januárjában lett a tulajdonosa. Stockportban született, helyi kötődése a legnagyobb kapocs. Nem véletlen, hogy kiegyenlítette a tartozásokat, 7.7 milliárd (!) fontot konvertált részvénnyé. Hogy ez mit jelent, nem részletezem, a lényeg, hogy bizalmi aktus, hosszú távú elkötelezettséget ígér. Mr. Stott alapvetően az ingatlanüzletágban dolgozik, cége, a Vita Group hitet tett a diáklakások építése és hasznosítása mellett is, alapelv náluk a közösség szolgálata. Nagy a valószínűsége, hogy Debrecenben is messzebbre tekint(het) a futballnál Mark Stott.
Aki így beszélt a BBC-nek egy rádióriportban 2021-ben: „Nem hiszek a gyors sikerekben. A fejlődés mindig stabil alapra épül. Olyan klubot építünk, amely fenntarthatóan működik, és a közösségre támaszkodik.” Hozzátette még: „Ez a klub a szurkolóké. Mi csak gondozzuk.”
Az általa befektetett pénzről azt mondja, nem ajándék – befektetés. A nyereséghez munka kell – közös erőfeszítés. Az edző szerepe főszerep. Partner, nem báb, nem alkalmazott, a projekt központi embere. „A türelem hosszú távon többet ér, mint az edzők cserélgetése” – ezt szintén a BBC-nek nyilatkozta. Azt is, hogy nem a legdrágább futballistákat keresi, hanem a legéhesebbeket, karakterekre van szüksége, nem csupán játékosokra, mert a csapat mentalitásánál nincs fontosabb. A fejlődéshez – vallja – nem 11 jó játékos kell, hanem 11 tökéletes csapattárs. „A lényeg, hogy a klub nem egy napra épül – minden igazolás befektetés a jövőbe” – mondja még Stott. Feltűnő, hogy más elveket vall, mint ami nálunk honos a gyakorlatban. (Ebből még gond lehet…)
Ha elutasítás helyett annyit mondanak a debreceniek, hogy olyan befektetőjelölttel tárgyalnak, aki az előbb idézetteket vallja, csak szimpatikusak lehettek volna ott, ahol tényleg a futball számít, a játék, és nem az ide-oda csordogáló összegek. Fontban, euróban.
Ez a hajó már elment Debrecenben, ahol nem feltétlenül értik, mi a bajom, hiszen a „sajtóhíreket nem kommentálunk” fordulat olyannyira általános, hogy már irodalma is van, tanulmányok épülnek rá. Egyik sem a kommunikáció, az illem csúcsaként utal rá. Úgy tartják a hozzáértők, hogy akkor kerül rá sor, ha nem akarnak reagálni a felvetésre. Alapvetően válságkommunikációs eszköz, időt akarnak nyerni egy kényes, bizonytalan helyzetben, de leginkább azért a csönd, nehogy felhasználhassanak ellenük bármit az elhangzottakból. Ugyanakkor itt is a látszat a döntő, hiszen alapvetően csökkenti a nyilvános bizalmat, a megjegyzés egyértelműen rideg, arrogáns, elcsépelt, mert túl sokat használják.
Pedig egyszerű a megoldás, ott van például az udvariasság. „Megértjük az érdeklődést, de még nem tudunk részleteket megosztani” – szolgálok egy példamondattal, a tartalom nem hiszem, hogy ne érne fel a magasabb futballkörökig. Ahol egyébként rendre elmondják, mennyire fontos a nyilvánosság, de csak az hír, amit ők akarnak. Hogy a valóság színesebb, az értesülések tágabb körben terjednek, azzal eddig nem tudtak mit kezdeni. Hál’ istennek.
Jó tehát tudni, hogy a kommentár a kívülállók, esetünkben a sajtó dolga, akad is rá példa szép számmal a múltból. Már 1907-ből is, amikor a MOTESZ (Magyarországi Tornaegyletek Szövetsége) éppen úgy túljárt még a saját eszén is, mint most a debreceniek, hiszen hivatalos lapja feltűnő idegességet árult el. Illetékes helyről vett felhatalmazás alapján előre is tiltakozott az ellen, hogy az elnök, Teleki Sándor gróf távozását annak tulajdonítsák, hogy nincs megelégedve a MOTESZ viselt dolgaival. Csak vissza akart vonulni a birtokára, ez a sürgős lemondás oka – írta a hivatal, a valós okot pedig sejthetjük a tiltakozásból.
Jóval később, 1929-ben már igazi a Daily Express kommentárja arról, miért nem jön Közép-Európába az angol futballválogatott. Frederick Wall, a szövetség (FA) főtitkára szerint ennek csak a más országokba szóló kötelezettségek az okai. A Daily Express éles hangú cikkében kimondja, hogy Wall a vereségektől félti csapatát, kifogása tehát értelmetlen és ostoba. „Azt hisszük, hogy az angol lap nagyon is fején találta a szeget” – ezt már a Nemzeti Sport fűzi hozzá.
Botrányos körülmények között győzte le 1960 szeptemberében az FTC az MTK-t (4:1), a futballisták rendesen összerugdosták egymást, az MTK-ból Sándor Csikart és Bödör Lászlót kiállították, csapatuk egy órán át nyolc mezőnyjátékossal küzdött.Köszönhetően Fehérvári József játékvezetőnek, aki nem volt méltó az örökrangadó hagyományaihoz. „Csak azokhoz volt méltó, ahhoz a néhány száz nézőhöz, akik megtapsolják a durvaságot, akik füttyel fogadják a súlyos sérülésből a pályára visszatérőt, akik botrányosan viselkednek, akik örömtüzekkel üdvözlik a sportszerűtlenségeket” – írta kommentárjában a Népsport.
Az is előfordult, hogy a játékosok véleményeztek egy információt, például 1961 decemberében, az 1962-es chilei világbajnokságra készülő futballválogatott dél-amerikai túrája után. A csapat öt meccsen lépett pályára, kétszer nyert (Concepción 3:0, Penarol 4:3), két döntetlent játszott (Chile 0:0, Uruguay 1:1) és egyszer kikapott (Chile 1:5). A mérleggel nem voltak elégedettek itthon. Miért volt erre szükség? – kérdezték. Csanádi Árpád sportfőnök szerint tudták, hogy nem lesz nagy siker az út, de ott volt az aláírt szerződés szentsége, s hogy mit jelent egy-egy csapat életében a hónapokon keresztül reálisan melengetett utazási remény szertefoszlása. (Hol volt még akkoriban az utazás szabadsága…) A futballisták közül a túra tanulságairól szólva Mátrai Sándor elmondta, hogy megsokszorozódott akaraterővel kell javítania az erőnlétét, hogy sikerrel járjon a szüntelenül mozgó csatárokkal szemben. Albert Flórián azt tapasztalta, hogy még a technikája is fejlesztésre szorul. Jobban, gyorsabban, határozottabban kell játszania, és sokat kell gyakorolnia az erőteljes, távoli lövést.
Látható volt, hogy az információt senki sem titkolta, így a kommentár az lehetett, aminek lennie kell. Hogy egy korabeli hulladékgyűjtési reklámmal tegyem érthetőbbé (annak, aki fogékony rá): „Ne tévessze el a helyét, más a papír, más a szemét!”
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
