Szundi kutya igazsága – Malonyai Péter publicisztikája

Jó futballistának tartottam eddig is Vitális Milánt, érdemesnek a figyelemre, ám a hét végén megtudtam, hogy még annál is jobb. A győriek futballistáját az Újpest elleni meccs közvetítése előtt adattengert rám árasztva dicsérte föl a Cube cég munkatársa. Nem kétlem igazát, azt már inkább, hogy az egyszerű drukker (ha van ilyen egyáltalán) meggyőzhető azzal, hogy „a Fizz Liga legjobb nyolcasa”, aki „tízesként is nagy mértékben tudja segíteni az ETO presszingjét”. Ám neki nem is kell értenie, ahogy nekem is elég Vitálistól az a mozdulat, ahogy Zseljko Gavrics elé tolta a labdát a győriek első góljánál.

Nem vagyok én az adatok ellensége, ám azon az oldalon állok, ahol a látvány mond a legtöbbet. Magyarán egy remek csel, egy pompás lövés, egy látványos megugrás vagy szerelés jobban köt a játékhoz, mint az, hogy kétszer kettő négy, hatvanban az öt megvan tizenkétszer, esetleg a másodfokú egyenlet megoldóképlete.

Ne tévedjünk, jó, hogy a Cube teszi a dolgát, azaz – a honlapja szerint – „a nyers statisztikai adatokból tanuló algoritmusok segítségével állít elő futballszakmai elemzéseket”. A honlap egyébként engem is megszólít, szerinte „szakmaibb” tartalmat produkálhatok, ha élek a rendszerrel. Azt most hagyjuk, hogy az én „szakmai tartalmam” leginkább a magyar nyelv, benne az érthetőség nyomán elemezhető, s nem a futballban keringő mutatók jóvoltából. Értő pályatársamat, Deák Zsigmondot szólítom tanúnak, aki a Ferencváros múlt heti kupameccse előtt örök érvényűen leszögezte, hogy „xG-vel pedig még soha senki sem nyert meccset, s nem is fog”. (Az xG a várható gólok száma, mert azért van, amit tudok.)

Újra leszögezem, hogy nem az adatok ellen vagyok, a Cube cég ellen aztán végképp nem, csak szeretem, ha minden a helyén van. Az adatok például a csapatoknál, minek az orromra kötni azt, amit nem feltétlenül értek, kell értenem. Mert ugyebár a drukkert vereség esetén nem nyugtatja meg a számözön, győzelmet követően pedig nem kell neki adatmegerősítés ahhoz, hogy az ő csapata a (leg)jobb.

Szerencsére a Cube is abból indul ki, ami valóban fontos, talán a legfontosabb. Kovács Ronald vezető elemző és munkatársa, Bognár Ákos az adatok között is jól lavírozó kollégámnak, Mohai Dominiknak mondta el, hogy a szubjektivitást nem lehet teljesen száműzni a szakmai döntéseknél, de csökkenteni lehet a velük járó kockázatot. Ez szépen hangzik, de a lényeg, hogy klubfilozófia megléte nélkül semmit sem érnek a számok. Kell tudni, hogy a csapat hol tart, s hová akar eljutni, önazonosság és azonosságtudat kell a stratégia kialakításához. Csak hosszú távú gondolkodás mentén érhetnek célt az adatok. Nem kirúgott edzőtől kirúgott edzőig – hogy a mi valóságunkhoz adaptáljam a lényeget.

Az önazonosság előkerült az utánpótlás-válogatottak vezetéséért felelős Fehér Péter expozéjában is. Nála az a kiindulópont, hogy tudnunk kell, kik vagyunk, mit akarunk, és mi a szerepünk a magyar futball egészében. Ennek jegyében értékrendje öt pillérre épül: nemzeti büszkeség, egység, szenvedély, felelősség és bátorság. Edzőként pedig olyan szakemberek, akik pedagógusként is helytállnak, nem utolsósorban példaképek is lehetnek. Mindez nem számszerűsíthető, ugyebár.

Ha mindez meglesz, már jobban állunk az ifjaknál, akiknél legutóbb 2019-ben jutottunk ki önerőből nagy korosztályos tornára, akkor az U17-esek a 18. helyen végeztek a világbajnokságon. Az edző Preisinger Sándor volt, a pályáról pedig Hegyi Krisztián, Kata Mihály, Komáromi György, Baráth Péter és Németh András lehet ismerős. Aztán 2023-ban rendezőként lett miénk az Eb 11. helye, de a legtöbb mutatóban a 16 csapatos mezőny végén végeztünk. Kevés volt a sikeres csel, a felépített támadás. Ehhez képest Fehér Péter célja előre tekintő, intenzív, kontrollált, ravasz és hatékony futball a korosztályos csapatoktól.

Mindkét példából észrevehető, hogy még az alapoknál is van jócskán teendő, hogy tartsunk valahol az adatvezérelt világban. Arra viszont büszke vagyok, hogy a Nemzeti Sport már alapításakor komolyan vette a számokat. Az atléták rangsorolására megalkották például 1919-ben a munkastatisztikát, aminek lényege, hogy nem a helyezésekből, hanem a mért eredményekből indult ki. Az adatokat a világrekordhoz viszonyították minden számban, százalékosan. Nem részletezem, a lényeg, hogy valós képet kaptak. Ennek alapján MAC, BEAC, FTC lett a sorrend, de az FTC-t emelték ki a szakírók, mert ő szolgált a legtöbb ifistával.

Az is az elődeinket dicséri, hogy övék volt a legnépszerűbb magyar szó a sportban 1938-ban. Azt nem árulták el, hogy hogyan mérték, de az „erőnlét” lett a nyertes. Ami azért érdekes, mert a lap rendszeres nyelvmagyarító pályázatán bukkant fel először a „kondíció” helyettesítésére. Ráadásul nem az első helyen, a „testerő”, a „tetterő” és a „közlét” megelőzte. 

Az is 1938 eredménye, hogy április 3-án górcső alá vették a három élcsapat (Ferencváros, Hungária, Újpest) középfedezetének produkcióját. Sárosi III Bélánál (Ferencváros), Szűcs Györgynél (Újpest) és Turay Józsefnél (Hungária) azt mérték, hogy hová adják a labdát és milyen pontossággal.  Turay, Szűcs, Sárosi III volt a sorrend. Egy héttel később újra vizsgálódtak, ám ezúttal – nem tudni, miért – csak Sárosi III és Turay került terítékre. Ezúttal a „kis Sárosi” magasan verte a Hungária klasszisát, de eleink helyén kezelték a számokat: „Annyira odavannak a kis Sárosiért, hogy most már csak az hiányzik, hogy kikiáltsák a világ legjobb középfedezetének!” – így a kommentár, amelynek végén ott áll, hogy a mérés csak erre a napra vonatkozik.

A tudomány persze lassan-lassan tért hódított, 1966-ban például a világbajnokságra készülő brazil futballválogatott áprilistól 67 napos részletes programmal készült a nyári világbajnokságra. Az alapgondolat szerint a maximális megterhelés határán mozogva, kellő fizikai előkészítést adnak, majd óvatosan haladnak a versenyszerűség felé. Rendszeres mérésekkel ellenőrizték a program igazát, amelyhez a szövetségi kapitány, Vicente Feola (1958-ban már nyert vb-t Brazíliával) és Hilton Gosling pszichotechnikus (!) adta a nevét. Nincs kétségem, alaposak voltak, ám aztán az angliai vb-n a címvédő csapat a csoportkörben búcsúzott, és ugyebár ott volt a magyar–brazil (3:1) is.

Lapunk legnépszerűbb számai a játékososztályzatok, ezt felmérés nélkül is állítom. Csaknem hat évtizeddel ezelőtt, 1967. március 5-én indult a minősítés, akkor még az 5-ös volt a legjobb osztályzat. És a jóindulat az úr, hiszen azonnal hárman is megkapták a legmagasabb osztályzatot, a kapus Aczél László (Dunaújváros), a fedezet Nagy István (MTK) és a csatár Varga Zoltán (FTC).

Egy évvel később már a 10-es volt a legjobb érték, érthetően, hiszen így szélesebb a skála, valósabb az értékelés – mindmáig. És nehezebb is kivívni a 10-est, jellemző, hogy 1972-ig kellett várni az elsőre, Páncsics Miklóssal (FTC) kezdődött a sor egy Újpest elleni derbin. Az pedig nem véletlen, hogy 58 esztendő alatt mindössze 27 futballista jutott fel a csúcsra tudósítóinknál. A kapusokat leszámítva, valamennyien a góljaik (száma) miatt.

Ez persze a múlt, de nem árt tudni, hogy már akkor is léteztek számok, amikor még nem tekintették őket mindenhatónak. Nagyon remélem, hogy az adatdömping mellett is jut szerep az emberi oldalnak. Hiszem, hogy a szakavatott szem sok olyat észrevesz, amit a gép nem. Legyen elég Nyilasi Tibor esetére utalnom, akit a kutyáját sétáltató Sebes Gusztáv szúrt ki a kelenföldi dühöngőben. Az Aranycsapat kapitányának hozzáértése mellett érv lehet még, hogy Szundi kutya nem ugatta meg a későbbi klasszist (őszinteség, megérzés), de az már egyértelműen bizonyíték, hogy Nyíl az egyetlen, aki kétszer kapott 10-est lapunk eddigi története során.

Kimagasló produkcióját egyszer sem a gép dobta.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!