Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Nuno Campos, a ZTE FC vezetőedzője
– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Jól teljesítettünk, hiszen a Puskás Akadémia szinte az egész mérkőzésen a saját tizenhatosánál védekezett, ez pedig nem könnyű egy ilyen erős ellenféllel szemben. Igyekeztünk a legjobbunkat nyújtani, de tény, becsúsztak hibák, márpedig ilyen bakikkal nehéz nyerni. A srácok mindent megtettek, a fiataloknál elfordulnak hibák. Összességében fantasztikus az idényünk.
– Sokat hibáztak a játékosok: a fáradtság okozhatta ezeket?
– Jól kezdtük a meccset, szép góllal vezettünk, az ellenfelünk félt attól, hogy területet adjon nekünk. Szerintem nem a fáradtságról van szó, inkább pillanatnyi kihagyásokról. De jön a kupadöntő, készen állunk rá.
– Két vereséggel mennek a kupadöntőre: ez hátrány lehet?
– Bizonyos értelemben még jól is jöhet, ugyanis látom a frusztráltságot a srácokon. Az idény elején a vereségek nem rázták meg ennyire a játékosokat, most nagyon bántja őket. Most ebben a hangulatban megyünk a kupadöntőre, ami teljesen más környezet lesz: más a stadion, nagy sajtóérdeklődés… Hallottam, hogy egymás között már beszélgettek róla, lehet, hogy ezúttal már ott motoszkált a fejükben.
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője
– Nagy sikert értek el Zalaegerszegen: két góllal nyertek.
– Értékes győzelmet arattunk egy erős ellenféllel szemben. Két labdaszerzésünk után két gólt szereztünk az első félidőben, bejött a tervünk. Talán még többet is lőhettünk volna, de a lényeg, hogy működött a taktikánk.
– Németh András hosszú idő után talált be ismét: hogyan látta a teljesítményét?
– Sok kritikát kapott, mondván, egy csatár nem csatár gól nélkül. Ezúttal betalált, jól játszott, odaadóan küzdött, remélem, ez a kezdete valaminek. Örülök a góljának.
– Két győzelmet arattak egymásután, úgy látszik bevált a szerkezetváltás.
– Most kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni. Rendszert váltottunk, és a háromvédős felállás beválni látszik. Több csatárom van, mint szélsőm, Lukács Dániel és Németh András középen jól érzi magát, Nagy Zsolt azt a posztot játszhatja, amit a válogatottban, és még sorolhatnám a többieket is. Eddig bevált ez a rendszer, majd kiderül, hogy maradunk-e ennél. Kettőt nyertünk így, elgondolkodtató…
LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia FC 1–3 (1–2)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 4732 néző. Vezette: Zierkelbach
Gólszerző: Csonka A. (7.), ill. Németh A. (15.), Lukács D. (27.), Nagy Zs. (79.)
ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 31 | 18 | 9 | 4 | 60–30 | +30 | 63 |
| 2. Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 59–31 | +28 | 62 |
| 3. Debreceni VSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 47–35 | +12 | 50 |
| 4. Zalaegerszegi TE | 32 | 13 | 9 | 10 | 49–40 | +9 | 48 |
| 5. Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 55–43 | +12 | 47 |
| 6. Puskás Akadémia | 32 | 13 | 6 | 13 | 41–41 | 0 | 45 |
| 7. Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | 47–50 | –3 | 40 |
| 8. Kisvárda | 31 | 11 | 7 | 13 | 35–46 | –11 | 40 |
| 9. Nyíregyháza Spartacus | 31 | 10 | 8 | 13 | 44–54 | –10 | 38 |
| 10. MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | 52–59 | –7 | 36 |
| 11. Diósgyőri VTK | 31 | 6 | 10 | 15 | 38–58 | –20 | 28 |
| 12. Kazincbarcika | 31 | 5 | 3 | 23 | 27–67 | –40 | 18 |

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos






