Hajnal Tamás: Ezzel a kerettel kezdjük az új idényt

T. Z.T. Z.
2026.07.07. 10:14
null
Hajnal Tamás (Fotó: Fradi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapja Hajnal Tamás sportigazgatóval készített interjút az ausztriai edzőtábor tanulságairól, amelyből többek között kiderült: a zöld-fehérek a jelenlegi keretükkel kezdik meg az új idényt.

Az interjú első felében Hajnal Tamás az ausztriai edzőtábort értékelte: „Intenzív, hasznos és informatív a játékosok számára – fogalmazott a Fradi.hu-nak a sportigazgató. – Picit több szó, de szerintem nagyon sok impulzust kaptak minden tekintetben. Mind mentálisan, mind fizikailag nagyon nagy terhelés volt a játékosok számára, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ez nagyon sokat fog nekünk segíteni abban, hogy a szezonban sikeresek legyünk.”

A Ferencváros két azerbajdzsáni csapattal, a Sabahhal és a Qarabaggal is megmérkőzött Ausztriában, Hajnal szerint mindkét összecsapásnak pozitív hozadékai voltak: „Mindkét mérkőzés nagyon hasznos volt, sok tanulságot lehetett és kellett is levonni ezekből. Tudva azt is, hogy egy folyamat elején vagyunk. Balázs kinevezésével egy új játékrendszert próbálunk most kialakítani, és látszik, hogy a játékosok nagyon nyitottak rá és tanulékonyak. De ezt tökéletesíteni védekezésben, támadásban, az egy hosszabb folyamat. Sajnos pont az idő az, ami nem nagyon áll rendelkezésre, de azt gondolom, hogy a két meccs között is már volt egy jó fejlődés. Főleg, ami a csapat védekezését illeti, a csapatrészek és a párok közötti együttműködést a pályán.”

Arra a kérdésre, hogy várhatók-e még átalakítások a keretben, a sportigazgató azt mondta: „Hosszú még az átigazolási időszak, így július elején még nem lehet kijelenteni, hogy mi lesz a végleges keret, majd augusztus végén. A kereten belül most olyan mozgások is voltak, amely játékosok az előző idényben kevesebbet játszottak. Itt említeném meg Botka Endrét, aki nagyon jó arcát mutatja a felkészülés során. Naby Keita is, aki az elmúlt félévben alig kapott lehetőséget és most úgy néz ki, hogy nagyon fontos szerepet tud betölteni. Ifjabb Lisztes Krisztián jó állapotban van, úgyhogy sok olyan játékos van a kereten belül, aki szinte új játékosnak számítanak, átalakulás van a kereten belül. Nathan Zohoré az egyetlen igazolás. Borbély Balázzsal is beszéltük, hogy a kölcsönből visszatérő játékosokkal ez egy átalakuló keret, amely nevezhető újnak is részben. Úgyhogy most egyelőre ezzel a kerettel kezdjük a szezont. Aztán, hogy az átigazolási időszak végén hogy néz majd ki a végleges keret, abban azért majd lehet változás.”

Mint ismert, a Ferencváros már csütörtökön megkezdi nemzetközi kupaszereplését: az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában a szerb Vojvodina lesz az FTC ellenfele. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Nathan Zohoré (francia-elefántcsontparti, US Boulogne – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország, ismét)
Kölcsönből visszatérők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne City – Ausztrália), Alekszandar Csirkovics (szerb, Lechia Gdansk – Lengyelország), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Real Zaragoza – Spanyolország, ?), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Edgar Szevikjan (örmény-orosz, Akron Toljatti – Oroszország). Az FTC II által kölcsönadott játékosok: Szabó Szilárd (Kisvárda Master Good), Varga Zétény (Diósgyőri VTK), Nagy Olivér (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czinege Zsombor
Kiszemeltek: Nagy Ádám (Spezia – Olaszország)
Távozók: Ismaël Aaneba (francia-marokkói, szabadon igazolható), Fortune Bassey (nigériai, szabadon igazolható), Ibrahim Cissé (francia, szabadon igazolható), Mohamed Abu Fani (izraeli, Crvena zvezda – Szerbia), Stefan Gartenmann (svájci-dán, Sampdoria – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Gróf Dávid (szabadon igazolható), Cebrail Makreckis (lett-német, Qarabag – Azerbajdzsán), Alekszandar Pesics (szerb, Fatih Karagümrük – Törökország, szabadon igazolhatóként), Say Shadirac (ghánai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
10 órája

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
11 órája

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
14 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52