Ferencváros: Takács Ákos hazatért, Medgyesi távozni akar

Vágólapra másolva!
2007.11.21. 15:48
Takács Ákos felbontotta szerződését a Vejlével és szerdától ismét a Ferencváros labdarúgóival készül. Szintén az NB II Keleti csoportjának harmadik helyén álló együtteshez kapcsolódó hír, hogy a fiatal védő, Medgyesi József távozni kíyván, ezért megállapodásának felbontását kérte a klubtól.
„Egyértelmű volt, hogy az Üllői útra jövök edzeni, örülök, hogy ezt lehetővé is tették számomra a vezetők - mondta Takács a 100 százalék Fradinak, majd hozzátette: - Először edzettem újra a csapattal, de vélhetően mostantól tartósan együtt készülünk majd a következő hetekben. Dániából végleg eljöttem, felbontottam a szerződésemet a Vejlével, ahol az utóbbi időben már nem éreztem jól magam, így szabadon igazolható vagyok.

Takács másfél évvel ezelőtt igazolt el az Üllői útról. Most azt mondta, hogy szívesen visszatérne a zöld-fehérekhez, de elképzelhető, újra külföldi együteshez ír alá.

„Az biztos, hogy még szeretnék valamikor játszani egy jó Fradiban, és nem csak levezetni térnék majd vissza” – jegyezte meg a korábbi válogatott játékos.

Medgyesi József a kevés játéklehetőség miatt igazolna új csapathoz.

„A következő napokban már nem is edzek a csapattal, de azt még nem tudom, hogy hol folytatom. Bőven van időm a következő hetekben dönteni, de a legfontosabb, hogy olyan helyre igazoljak, ahol folyamatosan tudok játszani.
Legfrissebb hírek

Takács Ákos: Soha nem éreztem ilyen fájdalmat és kiszolgáltatottságot

Labdarúgó NB I
2018.02.07. 09:02

Megyei foci: szívinfarktust kapott az FTC volt válogatott játékosa

Labdarúgó NB II
2018.01.31. 07:44

Szürreális magyar zsákolás az év legszebb fotói között

Sportszelep
2015.04.02. 14:25

ETO: méltatlan bánásmódról beszélt a visszavonuló védő

Labdarúgó NB I
2014.12.22. 08:05

Győr: befejezi pályafutását a Fradi korábbi játékosa

Labdarúgó NB I
2014.09.30. 06:51

Takács megérti Moralest, Hrepka nem, Vukmir menekült tőle

Labdarúgó NB I
2014.08.15. 07:49

ETO: Wolfe maradhat, Takács Ákossal hosszabbítottak

Labdarúgó NB I
2014.06.09. 10:32

Videó: vízben fut, gumikötéllel hadakozik - győri rehabilitáció

Labdarúgó NB I
2014.02.06. 18:59
Ezek is érdekelhetik