Bodnár akár szerződést is kaphat a Szparitól

Vágólapra másolva!
2010.09.22. 09:23
null
Bodnár László (jobbra) az idén eddig csak felkészülési mérkőzésen húzta magára a Nyíregyháza mezét<br />(Fotó: Czagány Balázs)
Tavaly ilyenkor m&eacute;g a Debrecen soros Bajnokok Lig&aacute;ja-m&eacute;rkőz&eacute;seire k&eacute;sz&uuml;lt, most pedig az a val&oacute;s&aacute;g, hogy Bodn&aacute;r L&aacute;szl&oacute; az NB II-es Ny&iacute;regyh&aacute;za Spartacus csapat&aacute;val gyakorol. Ez olyan hossz&uacute; ideje tart&oacute; &aacute;llapot, hogy &ndash; inform&aacute;ci&oacute;ink szerint &ndash; m&aacute;r az &eacute;rintettek is elj&aacute;tszottak a gondolattal a k&ouml;z&ouml;s j&ouml;vőről.

Bodnár tavaly ideiglenes játékengedéllyel a Ferencváros és a Kecskemét elleni Ligakupa-meccsen is pályára lépett a Spartacus színeiben, az idén pedig két részletben már hosszú heteket töltött, illetve tölt a nyíregyházi öltözőben és edzőpályákon. Az átigazolási időszak már hetekkel ezelőtt lejárt, de szerződés nélküli futballistaként a védő szabadon igazolható.

„Bodnár Lászlóval nagyon jó a kapcsolatunk, miként tavaly, most is az első szóra lehetőséget adtunk neki, hogy velünk gyakorolhasson – nyilatkozta a kialakult helyzetről a Nemzeti Sportnak Banka Zsolt, a Nyíregyháza Spartacus FC klubigazgatója. – Tudjuk, hogy a válogatott játékos csapatot keres, így hivatalosan nem beszélhetünk arról, mi lenne, ha… Ám ha Bodnár László úgy gondolja, hogy nálunk kívánja folytatni a pályafutását, természetesen egy ilyen szintű futballista előtt nyitva áll az ajtó."

Szinte költői a kérdés: a tréner be tudná-e építeni a csapatba a hivatalosan klub nélküli labdarúgót?

„Mit tagadjam, szemezgetünk egymással, de korai lenne még bármit is mondani a közös jövőről – mondta Brekk János. – Tudjuk, hogy Bodnár László szintje nem a másodosztály, ám ha ő úgy dönt, hogy segíteni akar nekünk, tétmeccsen is nagyon szívesen látjuk sorainkban. Ha viszont sikerül magasabb szintű munkaadót találnia, sok sikert kívánunk neki a továbbiakban."

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik