NB II: A Nyugati csoport kiegyensúlyozottabb - Garami

Vágólapra másolva!
2011.07.10. 13:43
Címkék
Az MTK labdarúgócsapatát irányító Garami József szerint az NB II Nyugati csoportja kiegyensúlyozottabb, mint a keleti, ám ezzel együtt továbbra is a feljutás a céljuk.

„Némiképp váratlanul osztottak be minket a Nyugati csoportba – nyilatkozta Garami József az MTK honlapjának. – A Keleti csoportot jobban ismerjük a második csapat mérkőzései révén, és úgy tűnik, a Nyugati csoportból több csapat tűzte ki célul a feljutást, mint a keletiből. Kiegyensúlyozottabb a mezőny, a középcsapatok hazai pályán veszélyesebbek, de ez nem változtat céljainkon, amelyeknek szeretnénk megfelelni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik