NB II: Kákonyi is a keretben, az első öt a cél Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 22:26
Szurkolói ankétot tartott a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus, amelyen bemutatkoztak az új játékosok, köztük a frissen átigazolt Kákonyi Dániel is.

A szon.hu számolt be róla, hogy a nyíregyházi stadionban megtartott ankéton Sipos Zoltán leköszönő ügyvezető után Révész Bálint tulajdonos, Sándor István szakmai igazgató és Lucsánszky Tamás vezetőedző vázolta a klubbal, csapattal kapcsolatos elképzeléseit, majd a vezetőedző az új játékosoknak átadta a Szpari-mezüket.

Az új labdarúgók között volt a tavaly Vácott és Békéscsabán futballozó Kákonyi Dániel, aki már hetek óta a nyíregyháziakkal készül, de szerződtetésére csak most került sor.

Lucsánszky Tamás elmondta, hogy az eddigi csapatai mindig irányítani akarták a játékot. A Szpari a közelgő bajnokságban az első ötben szeretne végezni, azt követően pedig a cél a bajnoki cím, a feljutás lesz.

A csapat jövő szombaton az Ajka ellen kezdi meg a pontvadászatot, de az ajkai pálya felújítása miatt nem Ajkán, hanem Pápán rendezik majd a mérkőzést.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Csordás Szabolcs (Csákvári TK), Farkas Ádám (Egri FC), Gengeliczki Gergely (Bp. Honvéd-MFA), Huszák Tamás, Szilágyi Péter (mindkettő Debreceni VSC), Kákonyi Dániel (Békéscsaba), Kovács Ádám (Kecskeméti TE – kölcsönből vissza), Paku Roland (Győri ETO FC II), Polényi Gábor (Vasas), Rubus Tamás, Szokol Zsolt (mindkettő Újpest FC), Sándor István (Balmazújváros), Törtei Tamás (FC Tatabánya)
Távozik/távozhat: Ambrusz Árpád (Nyírbátor), Bárányos Zsolt (Budaörs), Bodnár László (?), Csorba Szabolcs (Paksi FC), Milan Davidov (szerb, ?), Farkas Attila (Sorosár?), Germán Tamás (?), Hrabina Alex (Budaörs – kölcsönbe),Kovács Ádám (ZTE?), Lukács Bence, Lipcsei Márk, Szilágyi Krisztián (mindhárom Nyírbátor – kölcsönbe),Milan Nikolics (szerb, ?), Nenad Djurovics (montenegrói, FK Sutjeska Niksic – Montenegró),Nikon El Maestro Jevtics (szerb, ?), Sipos Tamás (Kisvárda), Varga Krisztián (Cigánd SE)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Alaxai Áron nagy álma a válogatottság, igyekszik úgy futballozni, hogy felfigyeljenek rá

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 09:38

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Tímár: Nem akartunk még egy keleti rangadót elbukni!; a DVTK edzője bocsánatot kért a szurkolóktól

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 20:56

Összekapta magát a Nyíregyháza is, és mindhárom pontot elvitte Diósgyőrből

Labdarúgó NB I
2025.02.15. 16:50

Bartosz Grzelak: A legrosszabb teljesítményt nyújtottuk azóta, amióta én vagyok az edző Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.02.09. 07:12

Csontödéma miatt több hétig nem játszhat a Nyíregyháza fiatal játékosa

Labdarúgó NB I
2025.02.03. 16:51

Alaxai Áron: Győzni megyünk a Nagyerdei Stadionba

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 08:53
Ezek is érdekelhetik