NB II: Bekő már nem az ETO FC vezetőedzője – távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.26. 18:05
Tavaly áprilisban nevezték ki az akkor még NB III-as ETO FC Győr labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé Bekő Balázst, akivel kedden szerződést bontott a jelenlegi szezonban másodosztályú együttes – írja a klub hivatalos honlapja.

„Az NB II-be frissen feljutó, megerősített kerettel rendelkező ETO FC Győr az előzetes elvárásoktól sajnos jelentősen elmaradó teljesítményt nyújtott az eddigi mérkőzésein. Emiatt az egyesület vezetése rendkívüli megbeszélés keretében értékelte az elmúlt fordulók sikertelenségének okát, majd a szakmai vezetés javaslatot tett Bekő Balázs vezetőedző felmentésére. Drucskó Zoltán ügyvezető a javaslatot elfogadta, és a mai nappal érdemei elismerése mellett felmentette Bekő Balázst vezetőedzői feladatainak ellátása alól, de a döntés nem azt jelenti, hogy a vezetőség egy személyben a vezetőedzőt teszi felelőssé a gyengébb teljesítményért" – olvasható az ETO honlapján.„Az NB II-be frissen feljutó, megerősített kerettel rendelkező ETO FC Győr az előzetes elvárásoktól sajnos jelentősen elmaradó teljesítményt nyújtott az eddigi mérkőzésein. Emiatt az egyesület vezetése rendkívüli megbeszélés keretében értékelte az elmúlt fordulók sikertelenségének okát, majd a szakmai vezetés javaslatot tett Bekő Balázs vezetőedző felmentésére. Drucskó Zoltán ügyvezető a javaslatot elfogadta, és a mai nappal érdemei elismerése mellett felmentette Bekő Balázst vezetőedzői feladatainak ellátása alól, de a döntés nem azt jelenti, hogy a vezetőség egy személyben a vezetőedzőt teszi felelőssé a gyengébb teljesítményért" – olvasható az ETO honlapján.

A keddi tréninget megbízottként Király József vezényelte, az új vezetőedzőről hamarosan tájékoztatást ad a klub.

Bekő irányításával ebben az idényben tíz bajnokin három győzelmet, két döntetlent és öt vereséget jegyzett az ETO, a megszerzett 11 pontjával a 15. helyen áll a 20 csapatos második vonalban. A Budaörstől hazai pályán elszenvedett 2–1-es vasárnapi vereség a szakember állásába került.

A győri volt a második edzőváltás az NB II-ben kedden: korábban a Siófok jelentette be, hogy szerződést bontott Disztl Lászlóval.

Legfrissebb hírek

A Győr idegenben folytatta jó sorozatát, a DVTK-t is legyőzte

Labdarúgó NB I
10 órája

Borbély Balázs: Nyomás és görcsösség nélkül játszhatunk az utolsó hat fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 21:41

ETO: minden meccset megnyerne a bombagólt szerző szélső

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 13:21

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

A nemzetközi szereplés is motiválja az ETO fiatal bekkjét

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:41

Dambrauskas az első percektől érezte, ez nem a DVTK napja; Bognár György kamusérülésekről beszélt

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 08:26

Mi történik Győrben? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik