Lipcsei Péter: Húsz év profi karrier után nem irigykedem senkire

– Elégedett a nyolcadik hellyel?
– Az edző sohasem lehet maradéktalanul elégedett – felelte lapunknak Lipcsei Péter, az NB II-ben szereplő Soroksár vezetőedzője. – A Ferencváros fiókcsapataként az a célunk, hogy az első tízben végezzünk, de ennél többre vágyom. Anyagilag nem versenyezhetünk az élmezőnnyel, de a pályán megpróbálhatjuk legyőzni őket.

– Teher nélkül dolgozik?
– Azért nem, mert mindig többet akarok. A játékosaimnak is ezt a mentalitást próbálom átadni, nem szeretem a langyos vizet. Segítőmmel, Dejan Milovanoviccsal egyetértünk abban, hogy a tizedik hely nem lehet elegendő, azért dolgozunk, hogy száz százalékot hozzunk ki a csapatból. Mostani helyezésünk valamennyire tükrözi a realitást, de van tartalék a csapatban, az ötödik helyre odaérhetünk, csak sajnos szűkös a keret. Bár darabra megvagyunk, ha két-három játékos kiesik a kezdőből, nem tudjuk ugyanolyan képességűvel pótolni.

– Motiválja a játékosokat, hogy bekerülhetnek a Ferencvárosba?
– Mi más lehetne a céljuk? Sok zöld-fehér nevelés szerepel nálunk, nekik azért kell megszakadniuk, hogy a Ferencváros mindenkori vezetőedzője visszahívja őket az első csapathoz. Az idősebbeknek azért kell hajtaniuk, hogy esetleg erősebb vagy jobb anyagi feltételeket kínáló csapat igazolja le őket.

– Ebben a helyzetben nem fenyeget az egyénieskedés veszélye?
– Szerencsére jó társaság jött össze Soroksáron. Igyekszem szorgalmas katonákat nevelni, s ez egyelőre működik. Néhány játékost időnként noszogatni kell, de akinél ez visszatérő probléma, az a következő meccsen a kispadon találja magát, később meg lemorzsolódik, amikor lejár
a szerződése.

– Edzőként miben változott a legtöbbet?
– Eleinte nagyon játékospárti voltam, de már megtartom a három lépés távolságot. Edzői pályafutásom első két évében időnként nagyon közel engedtem magamhoz a labdarúgókat, de a jövőben nem követem el ezt a hibát.

– Miért?
– Mert néhányan visszaéltek a helyzettel, túl sokat engedtek meg maguknak. Megfizettem a tanulópénzt, és már nincs problémám ebből. A keretből mindenkitől megkapom a tiszteletet, egyszer-kétszer kellett csak letörni néhány játékos szarvát. Nem szeretem a múltamat felhozni, nem akarok nagyképűnek tűnni, de olykor szembesítettem néhány futballistát azzal, hogy hol tart jelenleg a pályafutásában, és annak idején én hol tartottam tizennyolc-húszévesen. Szerencsére nagy konfliktusom senkivel sem volt, az utóbbi nyolc évben mindössze háromszor-négyszer kellett kicsit keményebben fellépnem.

– Melyek a legfontosabb értékek, amelyeket megkövetel az öltözőben?
– Amikor kineveztek vezetőedzőnek, elmondtam az elvárásaimat: rend, fegyelem, alázat. Ha rend uralkodik az öltözőben és a pályán, a fejekkel sincs gond. Az alázatról nem is kellene beszélni, a játékosnak már az U10-es korosztályban is oda kell tennie magát az edzéseken és a meccseken. Ha mindezek mellett a pályán betartja az utasításainkat, nem lehet gond. Emellett az egyik legfontosabb, hogy sohase mondhassák a Lipcsei-féle csapatra, hogy nincs ereje. Keményen megdolgoztatjuk a játékosokat, le a kalappal előttük, szó nélkül végrehajtják az utasításainkat.

– Ezek szerint megértették, miért kell szenvedniük a felkészülés idején.
– Magamból indulok ki. Amikor jó erőben éreztem magam, mertem cselezni, negyven-ötven méteres indításokat adtam, és elvállaltam lendületből az egy az egy elleni szituációkat. Amikor viszont kevesebb erőm volt, már elbizonytalanodtam: elrúgjam-e a labdát, megcsináljam-e a cselt? Végül inkább a tutit választottam, és passzoltam.

– Ha edzőként hibázik, beismeri a csapat előtt?
– Természetesen. Elmondtam nekik, hogy a vereségek után a stábbal elsőként mindig magunkban keressük a hibát. A videoelemzések alkalmával viszont a játékosokat is szembesítjük a kihagyásaikkal. A hátba veregetések mellett a kritika is fontos, akkor is, ha nehezebben viselik. A Catapult-rendszereknek köszönhetően egyébként sem tudnak minket becsapni, a számok fehéren-feketén megmutatják a sprintek és a megtett kilométerek számát. Az öltözőben az edzések és a meccsek után egyéni és csapatszinten is kifüggesztjük a számokat, hogy mindenki lássa, mit tett le az asztalra. Engem be lehet csapni, de a műszereket nem.

– Olykor büntet?
– A mostani bajnokságban sokszor kaptunk gólt szabadrúgások és szögletek után, ami elfogadhatatlan. Az ilyen szituációkban a figyelem és a fegyelem dönt, mindenkinek ki van osztva az embere. A sokadik ilyen gól után a pénzbüntetést választottuk.

– Örülne, ha most lehetne aktív játékos?
– Annak idején nem is álmodhattunk ilyen infrastruktúráról, olykor salakon és földes pályán edzettünk, máskor a népligeti nyúldombon és a Normafánál futottunk. Mégsem bánom, hogy akkor voltam élvonalbeli futballista. A legtöbb Fradi-mezben játszott találkozó az én nevemhez fűződik, négyszer nyertem magyar bajnokságot, hatszor Magyar Kupát. Ezek után miért panaszkodnék? Lehetett volna jobb, lehetett volna rosszabb, de húsz év profi karrier után nem irigykedem senkire.

– Hol látja magát újabb kilenc év múlva?
– Boldog vagyok, hogy a Fradi állományába tartozom, jól érzem magam Soroksáron, de fontos, hogy játékosaimhoz hasonlóan nekem is legyenek céljaim. Szeretnék egyszer a Ferencváros kispadján ülni, de ez még a jövő zenéje.

– Mi lenne, ha másik élvonalbeli klubtól kapna ajánlatot?
– Azért a tizenkét csapatos mezőnyben szűkösebbek a lehetőségek, a Honvédtól és az Újpesttől vélhetően sohasem keresnek majd. Ha a munkám alapján befutna egy élvonalbeli ajánlat, leülnék a Ferencváros vezetőivel, és közösen döntenénk.