NB II: hiányzik az összhang az edző és a játékosok között – váltás jöhet

Vágólapra másolva!
2019.01.03. 08:19
A másodosztályú Balmazújváros labdarúgócsapata várakozáson aluli szereplése a szeptember végén érkező vezetőedző, Bekő Balázs állásába kerülhet.

Huszonegy forduló, húsz pont, mínusz kilences gólkülönbség, a tabella tizennyolcadik helye. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, Balmazújvárosban nem így képzelték el az NB II 2018–2019-es idényének első felét.

Pedig a csapat nem kezdett rosszul. Noha az első két fordulóban vereséget szenvedett, a következő hétben háromszor nyert, négyszer végzett döntetlenre, s a tizedik helyre lépett előre. Ekkor azonban Horváth Ferenc elköszönt a klubtól – elfogadta a Haladás vezetőedzői ajánlatát, a Balmazújváros pedig elengedte –, a helyét átvevő Bekő Balázzsal csak két fordulón keresztül maradt meg a jó forma, ezt követően olyan mély gödörbe került az együttes, hogy azóta sem tud kimászni belőle.

„Az első tizenegy mérkőzés rendben volt, azt követően azonban messze várakozáson alul teljesítettünk – értékelte az őszi szereplést Tiba István, a klub utánpótlásának elnöke. – Az idény előtt azt a célt tűztük ki, hogy az első nyolcban végezzünk, és az első fordulókban nyújtott teljesítményünk igazolta, várakozásaink nem alaptalanok – annak ellenére, hogy az élvonalból kiesve új csapatot kellett építenünk. Bekő Balázs érkezésétől azt reméltük, folytatjuk a jó szereplést, de nem így alakult. Ez természetesen nem csupán a vezetőedző felelőssége, mégis azt lehet érezni, nincs meg az összhang közte és a játékosok között.”

A számok is igazolják, hogy valami tényleg nem működik a klubnál, Horváth Ferenccel kilenc forduló alatt tizenhárom pontot szerzett a Balmazújváros, Bekő Balázzsal tizenkét forduló alatt csak hetet. Lapunk információja szerint ezért elképzelhető, hogy hamarosan felbontják a néhány hónapja kinevezett vezetőedző szerződését.

Bekőnek egyébként 2012 óta a Balmazújváros a hatodik klubja vezetőedzőként, az elmúlt hat évben ugyanis a Budaörsöt, a Kecskemétet, a Diósgyőrt, az ETO FC Győrt és a Soproni VSE-t is irányította már.

Legfrissebb hírek

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24

Gyász: elhunyt a balmazújvárosi kézilabdacsapat egykori szerb légiósa

Kézilabda
2025.02.11. 11:13

Honvéd: alapemberek sora távozhat Kispestről – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.06.21. 15:41

NB II: megvan a Gyirmót és a Szeged első nyári érkezője

Labdarúgó NB II
2024.06.20. 13:30

NB II: hiába a feljutás, távozik posztjáról a Szentlőrinc vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 21:22

A körözésnek vége, nem fogok börtönbe vonulni – Tóth László

Labdarúgó NB II
2024.06.18. 20:38

Gyirmótról igazolt középpályást az újonc

Labdarúgó NB II
2024.06.15. 10:13
Ezek is érdekelhetik