Egri-Erbstein-torna: angol siker az amatőr foci ünnepén

A körítés a legnagyobb meccseket idézte. Hogy mást ne mondjuk, a szervezők olyan programfüzettel lepték meg a nézőket, sőt talán még a játékosokat is, amelyet látva a topklubok marketingosztályán is elismerősen csettintenének. Igaz, mint kiderült, szerkesztője nem más volt, mint Dominic Bliss, aki – felvetésünkre, mely szerint az Egri-Erbstein-torna „kisokosa” hajaz a Bajnokok Ligája döntőjén látottra – nevetve újságolta el, az előző munkája éppen az volt.

Nemcsak hogy érdemes volt belelapozni a műsorfüzetbe – aki kicsit is szeretne elmerülni az amatőr futball varázslatos világában, annak majdhogynem kötelező olvasmány: „Az egész történet úgy másfél, két évvel ezelőtt kezdődött, ekkor említettem az ötletet először feleségemnek, Gabinak. És ahogy mondani szokták, már ott eldőlt minden. Végighallgatott, és bár a sport nem a szakterülete, csak annyit válaszolt: »Ha akarod, csináld. Csak azt kérem, ha belevágsz, csináld is végig«. Azóta megannyiszor hallottam, hogy nincs értelme, hogy úgyis elbukunk, nem lehet megcsinálni és így tovább. Ám az ígéret kötelez, végig kell csinálni!”

És ezen a ponton hajthatunk fejet a fenti sorokat jegyző Molnár Bertalan előtt, mert végigcsinálta. Feltámasztott egy nagy múltú egyletet (ismertebb nevén: Budapesti Atlétikai Klub), különös figyelmet fordított arra, hogy a legendás magyar edző, Egri-Erb­stein Ernő emlékét méltóképp ápolják, miközben arról is gondoskodott, hogy egy fogyatékos sporttal foglalkozó, integrált klub is elinduljon a maga útján.

Maradva Egri-Erbstein Ernő emlékénél: a Nagyváradon született fiatalember a BAK-ban kezdett el futballozni, majd Olaszországban folytatta pályáját. Életútja nemhogy füzetet, könyvet érdemel (apropó, Dominic Bliss már meg is írta), de e helyütt emeljük ki a legfontosabb mérföldkövet: a játékkal felhagyva edzőnek állt, s szakmai vezetőként tett arról, hogy a „kis” Torinóból nagy, azaz Grande Torino legyen. Fájdalom, a futball volt a végzete, mert ő is azon a gépen ült, amelyik1949. május 4-én, a Benfica elleni lisszaboni barátságos mérkőzésről hazafelé tartva a Superga-dombnak csapódott.

„Játsszatok sportszerűen, mosolyogjatok és passzoljatok!” – ez volt Egri Erbstein Ernő mottója. Ez a mondat vált a nevét viselő nemzetközi torna jelszavává is. Nemzetközi, igen, hiszen az egyik patinás angol amatőr klub, a Corinthian-Casuals első szóra fogadta el a BAK meghívását. Ami azt illeti, az elődök már jártak Pesten, jóllehet, ennek száztizenöt éve. Amint azt a világszerte (el)ismert klub elnöke, Brian Vandervilt elárulta: az 1904-ben Magyarországon vizitáló küldöttség tagjai úgy meghatódtak az itteni fogadtatástól, hogy egy kupát adományoztak a magyar amatőr egyesületeknek – nevezetesen a Corinthian-díjat. Nos, ez a serleg 2019. június 16-án „felbukkant” a tornának otthont adó BVSC-stadionban. Az évtizedek óta a Sportmúzeumban gondosan őrzött ereklyét néhány órára kihozták, hogy mindenki megcsodálhassa. Értékéről sokat elmond, hogy csak az érinthette meg, aki kesztyűt viselt.

Az ünnepi hangulatért a három magyar résztvevő, a BAK, a BEAC és a Testvériség szurkolói is sokat tettek, de amit a Corinthian hívei produkáltak, arra nehéz szavakat találni. A hetedosztályú (!) brigádot mintegy hetvenen kísérték el Magyarországra, hogy aztán a házigazda ellen 3–0-ra megnyert szombati elődöntőt a 35 Celsius-fokos hőségben is végigénekeljék. A lefújást követően a veszteseket ugyanúgy éltették, mint a győzteseket, s még arra is ügyeltek, hogy az egyik szerintük a szomjhalál küszöbén álló magyar játékosnak már a pálya szélén a kezébe nyomjanak egy sört. S ha már itt voltak, maradtak a másik elődöntőre, mi több, még az utolsó percben is űzték-hajtották a nyolcgólos hátrányban lévő BEAC-ot, hogyha egyenlíteni nem is tud, legalább szépítsen. Majd mosolyogva hazamentek... Aztán vasárnap mosolyogva visszatértek. Hogy időközben leszakadt az ég, semennyire sem zavarta őket, kifeszítették lobogóikat a Szőnyi úti stadion kerítésére. A legtöbben a szűnni nem akaró esőben is végignézték a bronzmérkőzést.

„Ez a mi időnk, nem a tegnapi” – vigyorgott egyikük, míg cimborája a szombaton kapott napszúrás miatt még mindig a fejét fogta.

A harmadik hely sorsáról végül az utolsó pillanatban eleresztett BAK-lövés döntött, így a kék-feketében az utolsó meccsét játszó csapatkapitány, lapunk főmunkatársa, Csillag Péter 2–1-es győzelemmel búcsúzhatott.

A döntőre megérkezett Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, Egri-Erbstein Ernő két lánya, Márta és Susanna, a Torino általános igazgatója, Antonio Comi, valamint Kassai Viktor. A torna rangját mutatja, hogy utóbbi nem a lelátón foglalt helyet: az aranycsata játékvezetőjeként a pályán akadt teendője.

Ahhoz képest, hogy amatőrök játszottak, a finálé profi futballt – no és kiváló bíráskodást – hozott. A Budapest-bajnokság első vonalában szereplő Testvériség szinte mindenben felvette a versenyt atletikus vetélytársával, miközben a nézőtéren olyan remek volt a légkör, amilyen az angol hetedik ligában lenni szokott. A végén a Casuals – többnyire rózsaszín-barna dresszbe bújt – fanatikusai lejthettek örömtáncot: Harry Ottaway góljával nyert a csapatuk. Így esett meg, hogy az angolok 1904-ben elhoztak egy trófeát Magyarországra, 2019-ben viszont elvittek egyet.

Kesergésre azonban magyar részről sincs ok. Sőt miután az első torna ilyen jól sikerült, éppenséggel van okunk bízni: a folytatásban.