NB II: fél év után visszarendelte a fiatal támadót a Vasas

Vágólapra másolva!
2022.01.24. 22:22
null
(Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)
Szalai József az eredeti kölcsönszerződéstől eltérően fél évvel korábban visszatér Kecskeméttől a szintén NB II-es Vasas labdarúgócsapatához, míg a szintén korábban kölcsönadott védő, Ujvárosi Ádám a Szentlőrinctől az NB III-as DEAC-hoz kerül – számolt be róla az angyalföldiek honlapja.


A 19 éves, 194 cm magas Szalai József korábban már futballozott Kecskeméten, 17 évesen a felnőttkeret tagja volt, majd a Vasas Kubala Akadémiára került, végül felkerült a Vasas felnőttcsapatához. Tavaly nyáron, folyamatos fejlődése érdekében a klub kölcsönadta a Kecskeméti TE-nek, amelyben 11 alkalommal lépett pályára ősszel, és öt gólt szerzett – egyet a bajnokságban, négyet pedig a Magyar Kupában (az utolsó egyébként egy győztes, továbbjutást érő találat volt a DVSC ellen). Kölcsönszerződése eredetileg 2022. június 30-ig szólt, de a klub most visszarendelte a fiatal támadót, aki Angyalföldön folytatja a felkészülést.

A 21 esztendős Ujvárosi Ádám 2020 januárjában érkezett a Vasashoz. Az utánpótlás-válogatott belső védőt egy évvel ezelőtt a klub a Szentlőrincnek adta kölcsön, ahol azóta 22 alkalommal lépett pályára NB II-es bajnoki mérkőzésen. Ujvárosi most távozott Szentlőrincről, de nem tér vissza Angyalföldre, hanem egy évre kölcsönbe az NB III-as DEAC-hoz kerül.

A piros-kékekhez kapcsolódó hír még, hogy a 23-szoros válogatott védő, Bese Barnabás szerdától részt vesz a csapat tréningjein, de számára a klub kizárólag edzéslehetőséget biztosít. Mint beszámoltunk róla, a játékos szerződését tavaly év végén felbontotta a belga Leuven.

A klub továbbá kijelenti, hogy Balajti Ádám, Szatmári Lóránd és Birtalan Botond továbbra is a Vasas tagjai, Kuttor Attila vezetőedző kérésére azonban– szakmai okok miatt – a kerettől külön végzi a téli felkészülést. Mint korábban beszámoltunk róla, a szakvezető a tavaszi idényben sem számol velük, és bár a klub egyiküket sem tette átadólistára, ha Angyalföldön maradnak, aligha számíthatnak sok játékpercre.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:
Józsa Marcell Ádám (Dorog – kölcsönből vissza), Szalai József (Kecskemét – kölcsönből vissza)
Távozók:

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
7 órája

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Nagy küzdelemben játszott döntetlent Kecskeméten a Paks

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:27

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

A Puskás Akadémia fiatal tehetsége elmondta, még nem számolnak a bajnoki címmel

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 09:21
Ezek is érdekelhetik