Megyei foci: tavaszra elhagyja a Szojka Ferenc Stadiont a Salgótarján

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 12:57
null
Tavasszal nem a Szojka Ferenc Stadionban játszik az SBTC (Fotó: Hegedűs Márk/Nógrád Megyei Hírlap)
A Nógrád vármegyei első osztályban szereplő Salgótarjáni BTC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a kialakult gazdasági helyzetben, az energiaárak emelkedése miatt a klub a 2022–2023-as idény tavaszi mérkőzéseit nem az impozáns környezetben lévő Szojka Ferenc Stadionban játssza.

Mint írják, a létesítmény fenntartási költségei megtizenegyszereződtek a korábbiakhoz képest, ez pedig a klubnak akkora teher, melyet nem tud vállalni, ezért tavasszal az utánpótlás az edzőcentrumban játssza hazai mérkőzéseit.

Kitértek rá, a létesítmény különböző MLSZ- és hatósági előírások miatt nem alkalmas arra, hogy nézők előtt lehessen felnőtt, nagypályás bajnoki mérkőzéseket rendezni, ezért a jelenlegi forgatókönyv szerint az SBTC zárt kapuk mögött játszaná hazai találkozóit.

A honlapon megjegyezték, a Mátraterenye elleni tavaszi szezonnyitón tesztelik az edzőcentrum pályáját, s 100 főben határozzák meg a beengedhető nézők számát.

„A további találkozók lebonyolítása nagymértékben függ attól, hogy szurkolóink mennyire tudnak megfelelni az elvárt követelményeknek. Zökkenőmentes szervezés esetén a továbbiakban is megfontolás tárgyává tesszük, hogy a későbbi mérkőzéseinket is – igaz, korlátozott számban – a helyszínen tekinthetik meg az érdeklődők” – írták, megjegyezve, a klubvezetőséget a döntés meghozatalában az vezérelte, hogy erőforrásait az utánpótlás- és felnőtt sportolókra fordítsa, emellett a tervek szerint az SBTC tavaszi mérkőzéseit élőben közvetítik.

Hangsúlyozták, a csapat célja továbbra is változatlan: a Nógrád vármegyei első osztály megnyerése.

Legfrissebb hírek

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

1276 nap után szakadt meg az Istenmezeje hazai veretlenségi szériája

Minden más foci
2025.03.12. 14:22

A piócás embertől Dumbledore professzorig – edzői aranyköpések a vármegyei osztályokból 2024-ből

Labdarúgó NB II
2024.12.31. 12:25

Megyei foci: Böőr Zoltán lett a Dunakeszi szakmai igazgatója

Labdarúgó NB II
2024.11.21. 13:41

Edzősors: Hevesi Tamás lett a Budakalász vezetőedzője

Minden más foci
2024.11.06. 20:16

Megyei foci: Priskin Tamás lett a győri Üstökös FC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2024.09.06. 21:42

Három és fél évre tiltották el az ellenfelét leütő egykori NB I-es játékost – videó

Minden más foci
2024.08.23. 10:18

Megyei foci: brutálisan leütötte ellenfelét a korábbi NB I-es támadó – videó

Labdarúgó NB II
2024.08.16. 12:50
Ezek is érdekelhetik