NB II: fél év után hazatért Amerikából Pávkovics Bence

Vágólapra másolva!
2023.08.10. 10:05
null
Pávkovics minden meccset végigjátszott a tavaszi idényben (Fotó: twitter.com/eplocomotivefc)
Hivatalos honlapján jelentette be az amerikai másodosztálynak megfelelő USL-ben szereplő El Paso Locomotive FC, hogy megállapodásra jutott a Vasas FC-vel, így Pávkovics Bence fél év után távozik a klubtól és az NB II-es piros-kékeknél folytatja pályafutását.

Az amerikai klub bejelentése arra nem tér ki, hogy milyen feltételekkel sikerült a Vasassal megállapodni, vagyis, hogy mekkora összegért cserébe vált meg a 26 éves Pávkovicstól, akivel januári érkezésekor 2024 november végéig szóló szerződést kötött a texasi alakulat. Csupán annyit közölt az EPLocomotive.com oldalon a klub, hogy a Pávkovicsért kapott összeg a jelenlegi átigazolási időszakban a legmagasabb. Ezzel persze nem vállaltak túl nagyot a texasiak, mert nyáron mindössze egy olyan távozójuk volt, aki nem ingyen váltott klubot, ám a kolumbiai Sebastián Velásquezért kapott összeget sem hozták nyilvánosságra.

Pávkovics Bence tavaly nyárig a DVSC játékosa volt, az amerikaiakhoz fél év kihagyás után igazolt, miután a 2022-es őszi idényben nem volt csapata. A 26 éves védő a Locomotive színeiben 21 bajnoki mérkőzést játszott, mindet kezdőként és egyetlen alkalommal sem cserélték le.

 


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bakti Balázs
(Puskás Akadémia – kölcsönbe), Girsik Attila, Kovács Patrik, Lukács Máté, Molnár Csaba (mindannyian Vasas Kubala Akadémia– profi szerződést kaptak), Papp Csongor (ZTE– kölcsönbe), Pávkovics Bence (El Paso Locomotive FC, amerikai) Szabó Benjámin (Ajka), Tóth Milán (Sturm Graz II)
Távozók: Balogh Norbert (DAC 1904 – kölcsönből vissza, onnan Kisvárda – kölcsönbe), Birtalan Botond (Budaörs), Bobál Gergely (?), Cipf Dominik (Tiszakécske), Dombó Dávid (?), Feczesin Róbert (?), Géresi Krisztián (szegedi kölcsön után Nyíregyháza), Hegedűs János (Paks), Hidi Patrik (BVSC-Zugló), Iyinbor Patrick (FTC – kölcsönből vissza), Márkvárt Dávid (?), Pátkai Máté (?), Puska Péter (KFC Komárno – Komárom, Szlovákia – kölcsönbe), Silye Erik (Paks), Szalai József (Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

Dembélén és Ansu Fatin is segített már a világhírű sebész, aki most a Vasas védőjét műtötte

Labdarúgó NB I
2024.09.13. 09:08

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52
Ezek is érdekelhetik