Tatabánya: Dragóner Attila megszerzését tartják a legnagyobb fogásnak

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 10:26
Irány az NB II! A Tatabánya tíz évvel ezelőtt szerepelt legutóbb a másodosztályban, és a télen szerződtetett Dragóner Attila úgy érzi, most minden adva van a felkerüléshez (Fotó: Földi Imre)
A hétvégén folytatódik a labdarúgó NB III is, és a feljutásra esélyes csapatok közül az Opus Tigáz Tatabányánál megadták a módját és az alapját a tavaszi ráhangolásnak.

Az NB III-ban is folytatódnak a küzdelmek a hét végén. Az NB III Északi csoportjában a Putnok FC, a Délkeleti csoportban a Békéscsaba 1912 Előre FC, a Délnyugati csoportban az Iváncsa, az Északnyugati csoportban pedig az Opus Tigáz Tatabánya várja a folytatást a tabella első helyén. Az új lebonyolítási rendszerben a bajnokság végén az élen végző együttesek egyike sem jut közvetlenül az NB II-be, a versenykiírás értelmében a négy csoportelső osztályozón dönti el, melyik lesz az a két klub, amely ősztől a második vonalban szerepelhet. A nagy múltú Tatabánya vezetősége mindenesetre optimistán várja a folytatást, és mint azt Sámuel Botond ügyvezető elnöktől a szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatón megtudtuk, a klub irányítói és szponzorai már készek az NB II-re. Most már a játékosokon a sor, hogy megőrizzék az első helyet, s aztán sikerrel vegyék az osztályozót.

„A téli átigazolási szezon legnagyobb fogásának a 28-szoros válogatott Dragóner Attila szerződtetését tartom, rá fejlesztési vezetőként számítunk” – mondta az ügyvezető elnök, aki megerősítette azt az információt, hogy a csapat öt szponzora, támogatója tavasszal is segíti a csapatot, s ígéretet tettek arra is, hogy az NB II-be jutás esetén a többszörösét nyújtják jelenlegi a támogatásnak. Mivel a Grosics Gyula Stadion is alkalmas az NB II-es mérkőzések rendezésére, valóban csak a futballistákon és a szakmai stábon múlik, hol folytatja a csapat.

Az ügyvezető elnök elmondta, az NB III-ban a keret hetven százaléka tatabányai vagy legalábbis a klubhoz, a városhoz kötődő labdarúgó, és egy osztállyal feljebb is van elképzelés, akkor az aránynak legalább ötven százaléknak kell lennie.

Dragóner Attila a soroksári, majd zalaegerszegi szerepvállalás után szerződött Tatabányára, s mint mondta, egy évvel ezelőtt találkozott Sámuel Botonddal, de szinte az első pillanatoktól kezdve egyformán gondolkodtak a labdarúgásról.

„Rendkívül jólesett, amikor az ügyvezető elnök azt mondta, nem egyvalaki kellene neki, hanem Dragóner Attila – mondta a korábbi válogatott védő. – A megbeszélések során kiderült, sok mindenben tudok segíteni a klubnak, szeretném átadni a tapasztalataimat. Nem csupán a klub és az anyagi háttér van biztosítva az NB II-re, az edzőnek, Gyürki Gergelynek is megvan a szakmai jogosítványa, az A-licence, amellyel egy osztállyal feljebb is dolgozhat a csapattal. Ehhez azonban nemcsak első helyen kell végezni, de meg kell nyerni az osztályozót is. Hosszú, héthetes felkészülés áll az együttes mögött, a játékosok rendkívül motiváltak.”
 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: a Tatabánya otthon hozta a kötelezőt a Dabas ellen

Kézilabda
2025.03.23. 20:11

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

A rajtnál beragadt, de fordított a Kazincbarcika a három tizenegyest hozó mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:00

NB III: nyert a Pécs, tovább üldözi a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2025.03.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik