NB II: Waltner lett a Szentlőrinc új vezetőedzője – hivatalos

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 13:51
Waltner Róbert (jobbra) lett a Szentlőrinc új vezetőedzője (Fotó: szentlorincse.hu)
A legutóbb az élvonalbeli Paksnál dolgozó Waltner Róbert lett a labdarúgó NB II-ben újonc Szentlőrinc új vezetőedzője – számolt be róla a klub honlapja.

Mint tegnap beszámoltunk róla, a folytatásban nem Pichler Gábor látja majd el a vezetőedzői teendőket az NB II-be visszajutó Szentlőrincnél. Nem kellett sokáig várni arra, hogy kiderüljön, ki lesz az új szakvezető: Waltner Róbert irányítja a szakmai munkát a 2024–2025-ös idényben.

Kicsivel több, mint egy évig nem dolgoztam, amivel nem volt probléma, mert kétségtelenül jót tett a pihenő, hiszen előtte hét évet végigcsináltam, ugyanakkor el kell ismernem, hogy hiányzott már a munka – fogalmazott a klubhonlapnak Waltner Róbert. – Mindamellett, hogy szeretnék a későbbiekben visszakerülni az élvonal vérkeringésébe, nagyon örültem a szentlőrinci lehetőségnek: egy NB II-be feljutó csapatról beszélünk, amellyel kapcsolatban csupa jót hallottam a légkörről, az ott dolgozó emberekről, ami nekem roppant fontos. Nem mellesleg tudni kell, hogy nálam a család az első, s miután eddig sokat ingáztam, vonzó volt számomra, hogy Kaposvárhoz közeli klubhoz kerülök, így otthonról tudok járni az edzésekre, mindennap láthatom a két gyerekemet és a feleségemet.”

Waltner legutóbb az NB I-es Paksi FC vezetőedzője volt, előtte pedig a Zalaegerszeget irányította.

Olyan karakterű edzőt kerestünk, mint Waltner Róbert, akinek ráadásul NB I-es tapasztalata is van már vezetőedzőként, hiszen három csapatot is irányított az első osztályban. Egyeznek az elképzeléseink és izgatottan várjuk a közös munkát” – nyilatkozta a sportigazgató, Miroszlav Grumics.

A Szentlőrinc a nemrég véget érő idényben megnyerte az NB III Délnyugati csoportját, majd a Putnok elleni osztályozót is sikerrel vette, így jutott vissza egy év után a másodosztályba.

 

Legfrissebb hírek

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

A kisvárdai edző a lecserélt játékosáról: A többieket is húzta lefelé ezzel a negatív hozzáállással

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 12:42

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53
Ezek is érdekelhetik