NB II: Dragóner ügyvezető lesz az újoncnál, Gyürki marad a vezetőedző

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.02. 06:58
Dragóner Attila (jobbra) ügyvezető lesz (Fotó: Opus Tigáz Tatabánya)
A hétvégén megkezdte felkészülését a labdarúgó NB II-re az újonc Opus Tigáz Tatabánya együttese. Dragóner Attila 2024. július 1-től ügyvezetőként dolgozik tovább, a csapatot vezetőedzőként továbbra is Gyürki Gergely irányítja – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

Sámuel Botond, a Tatabányai Sport Club ügyvezető elnöke elmondta, hogy a Bányász meghatározó szerepet kíván betölteni az NB II-ben.

Örömteli és büszkeséggel tölt el, hogy egy hétesztendős folyamat elérte a célját – szögezte le Sámuel a klub Facebook-oldalán. – A Tatabányai Sport Club hét év alatt öt bajnoki címet szerezve feljutott az NB II-es bajnokságba, ahol nem ingázó szerepet képzelünk el a csapatnak, hanem erőteljes, meghatározó pozíciót kívánunk betölteni, és ennek megfelelően is dolgozunk. A két év alatt egy bajnoki ezüstérmet, majd egy feljutást érő aranyérmet szerző Gyürki Gergely természetesen továbbra is a csapat vezetőedzője lesz.”

Az idén januárban szerződtetett Dragóner Attilát 2024. július 1. napjától a kft. ügyvezetői feladataival bízták meg. A következő napok feladata, hogy Dragóner Attila és Gyürki Gergely kialakítsa azt a keretet, amely továbbra is helyi kötődésű játékosokra alapoz.

Fantasztikus idényen vagyunk túl, amire nagyon büszkék vagyunk – mondta Dragóner Attila. Óriási dolog, hogy el tudtuk érni a kitűzött célt és az NB II-be jutott az Opus Tigáz Tatabánya. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy Sámuel Botond megbízott a Tatabányai SC Labdarúgó Kft. irányításával. Igyekszünk stabil NB II-es keretet kialakítani, amelynek elsődleges célja a biztos bennmaradás. Stratégiai és strukturális változások várhatóak, de a csapat szellemiségével, szurkolóink támogatásával igyekszünk karaktert mutatni a másodosztályban is.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik