Nem tudták dűlőre vinni, még mindig várnak az első győzelemre Ajkán és Szegeden

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2024.08.11. 18:49
Szarka Ákos (zöldben) öt méterről leadott fejese a bal kapufán csattant (Fotó: Jenei Péter | Békés Megyei Hírlap – archív)
Nem szakadt át a gát, nem bírt egymással az FC Ajka és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia: a csapatok a labdarúgó NB II 3. fordulójában egy felejthető mérkőzésen 0–0-s döntetlent játszottak, így mindkét együttes nyeretlen maradt.

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ
FC AJKA–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–0
Ajka, Városi Szabadidő- és Sportcentrum, 800 néző. Vezette: Móri Tamás (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
AJKA: Szabados – Frák (Kopácsi, 75.), Tar, Kenderes, Csemer – Csizmadia Z. (Sejben, 68.), Tóth G. – Kovács N. (Pantovics, 68.), Borsos F. (Doncsecz, 68.), Zsolnai R. – Szarka Á. (Bobál G., 82.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
SZEGED: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi Z., Pejovics, Tóth B. – Márkvárt D., Haris, Varga B. (Magyar Zs., 84.) – Papp Á. (Kurdics, 74.), Borvető (Novák Cs., 78.), Mohos (Takács-Földes, 74.). Vezetőedző: Michael Boris
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs: – Két vereség után nem könnyű játszani, ez érződött a csapaton. Az első félidő a Szegedé volt, többet birtokolta a labdát. A másodikban váltottunk, a kapufát is eltaláltuk, megnyerhettük volna a találkozót.
Michael Boris: – Az Ajka nagyon mélyen védekezett, ennek ellenére adódtak lehetőségeink, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem vitás, hogy ennél jobb rajtról álmodtak: az első két körben ahogy az ajkaiak, úgy a szegediek is nyeretlenek maradtak, sőt, a zöld-fehérek a gólszerzéssel is hadilábon álltak, hiszen Békéscsabán büntetőből sem sikerült betalálniuk. Hasonló startra ajkai oldalon a 2019/2020-as idényben volt precedens, míg a Tisza-partiak a 2020/2021-es pontvadászatot kezdték ugyanígy, mint a mostanit – érdekesség, hogy az említett szezonokban mindkét csapatnak a hetedik fordulóig kellett várni az első győzelemre.

Az utóbbi napokban Ajkán és Szegeden egyaránt arra készültek, hogy az egymás elleni találkozón átszakítják azt a bizonyos gátat, amihez alapvetően mindkét együttesnek javítania kellett a helyzetkihasználásán, hiszen a jobbnál jobb lehetőségek megvoltak az előző fordulókban. Sokáig úgy tűnt, a csapatok ellőtték a puskaporukat az elmúlt két hétben, hiszen eseménytelenül csordogáltak a percek.

Az első játékrész derekán aztán mezőnyfölénybe kerültek a szegediek, de ez meddőnek bizonyult, nem záporoztak a lövések, csupán Varga Balázstól láthattunk két próbálkozást, illetve Borvetőtől egy fejest. A hazaiak az első félidőben semmilyen veszélyt nem jelentettek a vendégek kapujára, közvetlenül a szünet után azonban a mérkőzés addigi legnagyobb lehetőségét hibázták el, amikor Zsolnai bal felsőbe tartó löketét Molnár-Farkas komoly bravúrral hárította.

A folytatásban leginkább a két tizenhatos között járt a labda, majd a játékrész féltávjához közeledve két szegedi, valamint egy ajkai kísérletet is láthattunk, de nem akart megszületni egyik csapat vezető gólja sem. Hogy mennyire nem, azt hűen tükrözi, hogy a 72. percben Doncsecz jobb oldali beadását követően Szarka Ákos 5 méterről a bal oldali kapufára fejelte a labdát. Utólag kiderült, ez volt a találkozó legveszélyesebb jelenete, ami egyben azt is jelentette, hogy mindkét városban tovább kell várni az áttörésre, ezzel együtt pedig az idénybeli első győzelemre. 0–0

A FORDULÓ TÖBBI MÉRKŐZÉSÉRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik