NB II: Simon András súlyos sérülést szenvedett, véget érhet az idénye

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 13:55
Simon Andrásra (középen) jó ideig nem számíthatnak a csákváriak (Fotó: aqvitalfc.hu)
A labdarúgó NB II vasárnapi játéknapján súlyos sérülést szenvedett a Csákvár támadója, Simon András – közölte a klub hivatalos honlapján.

Mint írták, a Gyirmót FC Győr elleni találkozó 92. percében Simon András a felezővonal környékén, a vendégek védőjével ugrott fel fejelni. A gyirmóti játékos a levegőben kibillentette egyensúlyából, emiatt rosszul fogott talajt. Hordágyon kellett levinni a pályáról, majd azonnal kórházba szállították. Keddre kiderült, hogy a félelmek nem voltak alaptalanok: Simon keresztszalag-szakadást szenvedett.

A 34 éves játékos várhatóan a bajnokság hátralévő részében nem is állhat csapata rendelkezésére. „A hosszabbításban Simon Andris súlyos sérülést szenvedett, számára úgy tűnik, véget ért a bajnokság. Kiesésével komoly vérveszteséget szenvedtünk” – mondta el a mérkőzés után Tóth Balázs, a csapat vezetőedzője.

Simon az elmúlt években az MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr játékosa volt, tavaly nyáron szerződött a csákváriakhoz.

Labdarúgó NB II
2024.08.11. 18:50

Háromból három – a Gyirmót a Csákvár elleni bajnokiját hátrányból fordítva nyerte meg

A nyáron szerződtetett Ugrai Roland a harmadik bajnokiján is betalált; a csákváriaknál Simon András a ráadásban súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

 

 

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Elek Ákos szerint nem kell kishitűen hozzáállni a törökök elleni meccsekhez

Magyar válogatott
2025.03.18. 09:54

Az MTK a második félidőben lőtt gólokkal múlta felül a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:10

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05
Ezek is érdekelhetik