Volt NB I-es játékos is érkezik a feljutást megcélzó Tatabányához

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.06.13. 11:32
null
Tatabányán Sámuel Botond ügyvezető és Klausz László vezetőedző is hangsúlyozta a május végi sajtójájékoztatón, hogy a feljutást célozzák meg az új idényben, ennek megfelelően szeretnék kilakaítani a keretet is az új idényre (Fotó: facebook.com/Opus Tigáz Tatabánya)
A Tatabánya az utolsó helyen végezve kiesett tavasszal a labdarúgó NB II-ből, a klubnál azonban már gőzerővel dolgoznak az új keret kialakításán, amellyel az azonnali visszajutás a cél a másodosztályba.

 

Az NB II-ből kieső Tatabánya a héten bejelentette, hogy Csernik Kornél és Jelena Richárd távozik a klubtól, míg Szegleti Gergely, Kovács István, Árvai Dániel és Letenyei Zalán szerződést hosszabbított.

A Nemzeti Sport tatabányai forrásból úgy értesült, hogy hamarosan játékosok érkezését is bejelentheti a klub, ugyanis előrehaladott egyeztetéseket folytat a vezetőség a legutóbb a Pécsi MFC-ben szereplő rutinos védővel, a 34 éves Preklet Csabával és a BFC Siófok 21 éves támadójával, Major Szabolccsal. Preklet korábban 33 meccsen az NB I-ben is pályára lépett, az élvonalban játszott a Vasasban, Egerben és Kecskeméten is. A 2024–2025-ös idényben 26 meccsen szerepelt az NB III-as PMFC-ben. Major Szabolcs 30 bajnoki meccsen 19 gólt szerzett és holtversenyben 2. helyen végzett az NB III Délnyugati csoportjának góllövőlistáján.

Ezek az igazolások már azt a célt szolgálhatják, amiről a klub ügyvezető elnöke, Sámuel Botond beszélt a május végi, idényzáró sajtótájékoztatón.

A jövőt illetően nem lehet más a célunk, mint azonnal visszajutni az NB II-be. Mi a pénzt, a hátteret tudjuk biztosítani, a csapat győzelméhez szív és akarat is kell, ahogyan több másik csapat is bizonyította; mint ahogy azt is, hogy többmilliárdos költségvetéssel sem garantálható a feljutás. A tavalyi bajnokcsapat gerincére igyekszünk építeni. Végleges keretet egy jó hónap múlva tudunk hirdetni” – mondta májusban a sportvezető. Klausz László vezetőedző hozzátette, azért fognak dolgozni, hogy a klub múltjához éltó eredményeket érjenek el a jövőben.

 

 

Legfrissebb hírek

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
1 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
3 órája

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
4 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
9 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
23 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:01

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:50
Ezek is érdekelhetik