Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 15:27
null
Medgyes Sinan Zalaegerszegről kerül Kisvárdára (Fotó: ZTE FC)
A Kisvárda FC eddig két új szerzeményt jelentetett be, de információink szerint a napokban több bejelentés is várható a klubnál.

 

Eddig a kecskeméti Nagy Krisztián, a Budafokról érkezett Oláh Bálint és az előző idényben is Kisvárdán szereplő Marko Matanovics végleges szerződtetését jelentette be az NB II-ből első helyezettként feljutó Kisvárda FC. Úgy tudjuk, a lista hamarosan újabb nevekkel bővül, és köztük lesz a Zalaegerszegről szerződése lejártával távozó 31 éves balhátvéd, Medgyes Sinan is.

„Medgyes Sinannal már megegyeztünk, akkor fogjuk bejelenteni az érkezését, ha visszatér a nyaralásáról" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Révész Attila, a Kisvárda FC sportigazgatója.

Révész Attila hozzátette, a napokban rajta kívül is lesznek érkezők, viszont további távozókat egyelőre nem terveznek bejelenteni. Mint ismert, a legutóbb Békéscsabán szerepelt Czékus Ádám Kecskemétre igazolt, Széles Imre pedig az MTK-hoz.

Gerliczki Máté vezetőedző csapata hétfőn kezdte el a nyári felkészülést. A kisvárdaiakkal kapcsolatos szerdai hír még, hogy a klub szerződést hosszabbított Jasmin Mesanovic csapatkapitánnyal.

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

A bosnyák Jasmin Mesanovic újabb egy évre írt alá, az ötödik idényét kezdheti meg a csapatban.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők: Marko Matanovics (montenegrói, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, kölcsön után végleg), Nagy Krisztián (Kecskeméti TE), Oláh Bálint (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:  –
Kölcsönből visszatérhetnek: Jaroszlav Heles (ukrán-magyar, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  –
Kiszemeltek: Medgyes Sinan (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolható)
Távozók: Czékus Ádám (békéscsabai kölcsön után Kecskeméti TE), Széles Imre (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szőr Levente (Szeged-Csanád GA)

 

 

Legfrissebb hírek

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
26 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
5 órája

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik